A változások egyaránt érintik a hatóság szervezetét és a hivatal munkáját – írta hétfői számában a Magyar Idők. A lap a legfontosabb újításnak azt nevezte, hogy NAV-kirendeltségek nyílnak a kormányhivatalokban. Az ehhez szükséges lépéseket március végéig határozza meg a kabinet, s az elképzelés – feltehetően – már az idén megvalósul. Mint írták, a változtatás révén könnyebben juthatnak adóügyi információkhoz a cégek és a polgárok, így csökkenhetnek a hiányosságok, a tévedések, ezzel együtt apadhat a kirótt bírságok összege is.
A napilap szerint a szervezeti átalakítások mellett egy újabb, a feketegazdaság felszámolását célzó intézkedés bevezetését is tervezi a kormányzat: az év végéig térképezik fel annak a feltételeit, hogy a gazdasági szereplők számlázórendszereit is bekössék a NAV-hoz. Az intézkedések feltételeit az év közepére dolgozzák ki a szaktárcák. Ezzel a hatóságok – az online pénztárgépek és az áruforgalmat ellenőrző rendszer mellett – újabb modern eszközt kapnak a feketegazdaság visszaszorításához – írta a Magyar Idők.