A Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára a Magyar Időknek adott interjújában beszélt erről. Az államtitkár arra a felvetésre, hogy nem túl ambíciózus-e ez a terv, tekintettel arra, hogy 2016 sok bizonytalanságot hoz, kifejtette: úgy véli, a jövő év tavaszán már reális képünk lehet arról, hogy mi lehet 2017-ben.
Már fókuszban van a 2017-es büdzsé is
Hornung Ágnes szólt arról is, hogy a mezőgazdaság kedvezőtlen alakulása negatívan hatott a növekedésre, de ezzel együtt sem látnak kiemelkedő eltéréseket a prognózisban, és az év végére változatlanul 3 százalék körülire várják a növekedést, “valahol a konvergenciaprogramban előirányzott 3,1 százalékos előrejelzés és a harmadik negyedéves 2,8 százalékos tényadat között”.
“A jövő évre felmerült tényezőket, a migrációt, a kínai gazdaság lassulását vagy a Volkswagen-botrány hatását mind azonosítottuk, így jelenleg nem látunk okot, hogy módosítsuk a 2016-os előrejelzést. Jövőre a gazdaságban a legfontosabb tényező a sokat emlegetett uniós pénzek kifizetésének lassulása lesz, ezt kell kiemelt kockázatnak tekinteni” – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy tervez-e a kormány intézkedéseket kifejezetten 2016-ra, amivel a várható pangást át lehet vészelni, kifejtette: nagy várakozásokat fűznek a lakásáfa-csökkentés és a teljes otthonteremtési támogatási rendszer bevezetéséhez, amelytől jelentős beruházásösztönzést és növekedést várnak. Jelezte: dolgoznak egy hitelösztönzési csomagon is, amelynek egyik kiemelt eleme a hitelgarancia bővítése lenne, ebben ugyanis a rendelkezésre álló keret tágításával nagy hatást lehet érni.
Hornung Ágnes elmondta azt is, a kormány ösztönözné a piaci szereplők részvételét a nem teljesítő jelzáloghitelek rendezésében is. A közmunkaprogrammal kapcsolatban kifejtette: lehetne javítani a program hatékonyságán, és különösen fontos, hogy célzottabbá váljon a program és jobban tudjon koncentrálni a nagyobb munkaerőigénnyel rendelkező ágazatokra.