A zenekar keddre virradóra közölte a hírt a Facebook közösségi portálon. A brit énekes és basszusgitáros Los Angelesben hunyt el hétfőn. Az együttes tájékoztatása szerint a zenész a rák egy különösen agresszív formájában halt meg, betegsége rövid lefolyású volt, és Lemmy is csak december 26-án, két nappal hetvenedik születésnapja után értesült a diagnózisról.
Elment a rocklegenda
“Nincsenek szavak, hogy kifejezzük megdöbbenésünket és szomorúságunkat” – írták az együttes tagjai a Facebookon, hozzátéve, hogy az elkövetkező napokban részletesebb tájékoztatást adnak majd Lemmy halálával kapcsolatban. “Addig is hallgassatok hangosan Motörheadet, hallgassatok hangosan Hawkindot és játsszátok hangosan Lemmy zenéjét. Igyatok egyet… vagy többet. Sztorizzatok, ünnepeljétek ennek a nagyszerű embernek az életét, ő is ezt akarná” – tették hozzá.
A zenész Stoke on Trentben született 1945. december 24-én. A Motörheadet 1975-ben alapította, az együttes idén ünnepelte fennállásának negyvenedik évfordulóját. Előtte több zenekarban is szerencsét próbált, köztük volt a Hawkind is. Újító szellemisége révén az évek során Lemmy óriássá nőtte ki magát a rockzene világában, de hírhedt volt életstílusáról: a nők, a kábítószer és mindenekelőtt az alkohol iránti olthatatlan vágyáról.
A nagybajuszú rocklegenda egészségi állapota néhány éve kezdett romlani, 2014 elején a bandának le kellett mondania európai turnéját Lemmy cukorbajának szövődményei miatt, és tekintettel az énekes egészségi gondjaira az elmúlt hónapokban is több koncertjüket lefújták.
A zenekar nemrég veszítette el egy korábbi, szintén alapító tagját, Phil Taylor dobost, aki 61 évesen halt meg novemberben.
A Motörhead 2004-ben a Campus Fesztivál elődjén, a Vekeri-tó Fesztiválon is emlékezetes koncertet adott.