Kora ősszel, a női futsallbajnokság 2. fordulóban Kiskunfélegyházán hatalmas meglepetésre 6-5-re kikapott a bajnok az élvonal debreceni újoncától. Múlt hét vasárnap egy karácsonyi felkészülési tornán “visszavágott” az Astra (11-2), de azon a mérkőzésen nem lépett pályára válogatottbeli kötelezettsége miatt a DEAC-os Radics Ágnes. Most ott volt a csapatban – de ez sem segített: hazai környezetben, adott gól nélkül simán kikapott az egyetemisták társulata.
A Hajdúböszörmény viszont győzelemmel készült a karácsonyi ünnepekre. Az már korábban, a Rába ETO elleni idegenbeli sikerrel eldőlt, hogy második helyen telel a HTE. Idei utolsó mérkőzésükön a sereghajtó újonc Skorpió csaknem megcsípte ugyan a böszörményieket, hiszen félidőben még a vendégcsapat vezetett, ám szünet után összekapták magukat a hajdúságiak, s fordítottak az eredményen.
Női futsal NB I:
DEAC – Astra Elios Kiskunfélegyházi Bulls 0-5 (0-3)
DEAC: Kósa – Radics, Kota, Horváth, Dancs – csere: Erdős, Kertész, Urai, Tóth, Veres, Gődér, Balla, Péter-Vanda.
Gólok: Szabó B. (13.), Gál (17.), Tóth (19. – öngól), Szabó N. (26. és 38.)
Hajdúböszörményi TE – Reklám Press Skorpió Salgótarján 7-5 (2-4)
HTE: Horváth – Demeter, Szekér, Tell, Pádár – csere: Tóth R. (kapus), Nagy, Bokor, Szabó, Tóth B., Benkő, Halászi, Sándor, Sebestyén. – Edző: Simonyi András.
Gólok: Tóth B. (5.), Sebestyén (9.), Nagy (25. és 32.), Benkő (26.), Demeter (27.) Tell (35.), illetve Ferencz (1. és 9.), Halászi (öngól, 4.), Balya (5.), Mészáros (36.).
További eredmények:
Airnergy Csömör – Rába ETO 4-6
Brand Mission U Light Tolna Mözs – DVTK Vénusz 6-2
Az állás:
1. Tolna 27
2. Hajdúböszörmény 22
3. Rába ETO 15
4. DVTK 14
5. Csömör 14
6. Kiskunfélegyháza 9
7. Szekszárd 7
8. DEAC 4
9. Salgótarján 3
A női Magyar Kupa negyeddöntőinek párosításai:
MVFC Berettyóújfalu – Astra Kiskunfélegyházi Bulls
ELTE BEAC – Hajdúböszörményi TE
Veresegyház VSK – Brand Mission Tolna Mözs
Rába ETO – DVTK Vénusz