Melyik legyen az év debreceni művészeti csoportja 2015-ben? Szavazzon!

Figyelem: ebben a bejegyzésben szavazás szerepel, látogasd meg az oldalt, ha részt akarsz venni a szavazásban.

Az év meghatározó debreceni személyiségeit keresi a Dehir.hu idei választásán. A közélet, a sport, a kultúra és a civil szféra világából kértünk fel tizenegy ismert embert a zsűribe, segítsenek döntésre jutni. Ők hat kategóriában állítanak jelölteket, közülük a Dehir olvasói választhatják ki a győztest. Ezúttal az év művészeti csoportja kategória jelöltjeit mutatjuk be.

A mostani szavazás során az előző évekhez képest jelentős változás, hogy nincs külön zenész, művész, vagy éppen színész kategória. Mindenki, aki a kultúra és művészet terén emlékezetes teljesítményt nyújtott, egyszerre versenyezhet egymással. Külön lehet azonban a művészekre és a művészeti csoportokra szavazni.

A művészeti csoportok kategória jelöltjei között van katona- és rockzenekar, civil egyesület, komolyzenei és népművészettel, hagyományőrzéssel foglalkozó együttes. A döntés az önök kezében van.

A voksokat január 11-én déli 12 óráig várjuk, egy gépről 24 órán belül csak egy szavazatot lehet leadni. Az év gazdasági szereplőjére itt, az év művészére itt, az év rendezvényére itt lehet szavazni, az év sportolójára egyéni teljesítménye alapján itt, csapatban nyújtott teljesítménye alapján pedig itt voksolhatnak.

Debrecen Helyőrségi Zenekar
Több mint hat évtizede ápolja a haladó magyar katonazenekari hagyományokra alapozva a magyar katonazenét és vált elismertté a hazai fúvószenei életben a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Debrecen Helyőrségi Zenekar. Számos olyan nagysikerű, teltházas hangversenyt adtak, amelyek elnyerték a közönség és a szakma elismerését is. Repertoárjukon katonaindulók, komoly- és könnyűzenei művek egyaránt szerepelnek. Immár hagyomány, hogy az év végén a cívisváros közönségének adventi hangversennyel kedveskednek, amely idén is hatalmas sikert aratott.

helyorsegi zenekarA zenészek magas szintű zenei munkásságát jelzi, hogy több évtizede házigazdái a Debreceni Nemzetközi Katonazenekari Fesztiválnak, emellett állandó szereplői a Debreceni Virágkarneválnak, ahol a „Szent Koronát” ábrázoló virágkocsit kísérik immár több éve. A zenekar 2000-ben Csokonai-díjat kapott, 2001-ben a Pro Pátria Alapítvány Nívó-díját és alegységzászlót vehetett át. Európa szinte minden országában felléptek már. Legutóbb Franciaországban jártak a katonazenészek a Lourdes-i zarándoklaton.

A katonazenészek a hont nem csak muzsikával, hanem úgy is szolgálták, hogy részt vettek a határzár építésében.

Debreceni Népi Együttes
1950 tavaszán alakult az együttes azzal a céllal, hogy összegyűjtse és műsorában feldolgozza az alföldi magyar néphagyományokat, dalokat, táncokat. Ma már hazánk minden tánctípusa és dialektusa szerepel műsorukban. Nem lenne egyszerű összeszámolni, az elmúlt 65 év során hányan megfordultak az együttesben, melynek alapítója és vezetője 1993-ig Béres András néprajzkutató, koreográfus volt. A jelenlegi művészeti vezetők Hercz Beáta és Hercz Vilmos (a Népművészet Ifjú Mesterei) célja, hogy az együttesben folyó munka méltó legyen az alapító nevéhez, és a következő generáció is megismerje és tovább örökítse azt. A népi együttes kísérő zenekara a Bürkös.

nepiegyuttesnagyA Debreceni Népi Együttes eredményeinek listáján szakmai elismerések, fesztiváldíjak, miniszteri kitüntetések egyaránt nagy számban sorakoznak. Többek között az Örökös Kiváló Együttes címmel, Kölcsey- és Pro Urbe díjjal, Megyei Príma Díjjal ismerték el munkájukat. 2015-ben Debrecenben és szerte az országban, de többek között Kárpátalján is felléptek. Szeptemberben nagy sikerrel mutatták be Tizenhárom almafa című előadásukat, melyet Wass Albert regénye alapján állítottak táncszínpadra. Október végén pedig a megalakulás 65. évfordulóját többrészes gálaműsorral tették emlékezetessé a Debreceni Népi Együttes jelenlegi és korábbi táncosai.

Kodály Filharmónia Debrecen
A mai, modern világban is van helye, létjogosultsága a komolyzenének. Debrecenben nem is akármilyen színvonalon élvezheti a közönség ezt a fajta muzsikát. Teltházas koncertek, neves vendégelőadók, különleges zeneművek jellemezték az idei évadot is.

kodalyAz alapot mindehhez a cívisváros két nagy múltú zenei együttese, a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus jelenti, melyek 2011-től Somogyi-Tóth Dániel igazgatása alatt Kodály Filharmónia Debrecen néven működnek, s melyeknek hangversenyei élményszámba mennek. Olyan műsorpolitikát folytatnak ugyanis, amely egyszerre nyit a közönség szélesebb rétegei felé, és egyszerre közvetít számukra olyan értékeket, amelyek nagyon ritkán, vagy éppen először hallhatóak. Kodály nevét viselve kiemelkedő jelentőségű a nagy zeneszerző műveinek állandó műsoron tartása, és a magyar illetve kortárs szerzők műveinek megszólaltatása. Egy sűrű koncertprogrammal teli évből nem könnyű csak néhány eseményt kiválasztani: ám a világhírű zeneszerző, Ennio Morricone európai turnéjára, a május végi operagálára, a Muzsikás együttessel vagy éppen a tehetségkutatón feltűnt ifjú zongoristával, Boros Misivel közös koncertre jó szívvel emlékezhet a szakma és a közönség.

Motolla Egyesület
Hagyományőrzés, közösség, család, programok: ez hajtja előre a Motollát, mely 1999 óta működik, mint civil szervezet, előzményei azonban a 70-es évekre nyúlnak vissza, a Pap Gábor művészettörténész nevéhez fűződő szabadegyetem, a szerves műveltség világához. A „motollások” azt vallják, hogy a hagyományőrzés nem egy holt dolog, nem egyszerűen őrizni kell a hagyományt, hanem mai módon, a jelenben éltetni.

motolla3Tíz éve a Homokkerti Közösségi Házban találtak otthonra. Nagyon sok rendezvényt szerveznek, programjaik az évkör változásaihoz, a jeles napokhoz kapcsolódnak. Kézművességgel, játszóházzal, táncházzal, zenével, szólítanak meg több generációt (nagyszülőket, szülőket, gyerekeket). Sokszor a szülőket tanítják arra vissza, amit ők régen elfelejtettek, pedig a nagyszüleik még tudták, legyen szó akár kézművességről, játékról, dalról. A Motolla ereje a hagyomány mellett a közösségben rejlik: az egyesülethez olyan alkotók (festők, fényképészek, kézművesek, zenészek, táncosok és egyéb művészek) csatlakoztak, akik számára szintén kiemelkedően fontos a tradíció megőrzése és továbbörökítése.

P. Box
A Pandora’s Box első változata eredetileg még 1980-ban alakult, sokat próbált, ismert hazai zenészekből. Sokan megfordultak ebben az igényes rockzenét játszó csapatban, melyet több átalakulást, leállást követően az időközben a cívisvárosban letelepedett orgonista, Cserháti István 2001-ben hívott újra életre. Olyan tehetséges fiatal debreceni muzsikusok szálltak be a bandába, mint Koroknai Árpád énekes és Sándor József gitáros.

pbox1A zenekar nagyon sikeres időszaka volt ez lemezekkel és turnékkal: még a legendás példakép, a Deep Purple előtt is felléphettek a Főnix Csarnokban. Nagyon nagy törést jelentett Cserháti István 2005-ös halála, ám a zenekar folytatta tovább a megkezdett utat. Bár voltak akadályok (viták és pereskedés a névhasználat miatt), a P. Box nem tétlenkedett. Az új albumra azonban tíz évet kellett várni,: ez csak most, 2015-ben jelent meg Mindenekfelett! címmel. Új klipek, koncertek jellemzik ezt az időszakot, ám a törekvés változatlan: ez az igényes, ismert debreceni rockzenekar változatlanul színvonalas rockzenével lép a közönség elé. A P. Box tagjai ma: Koroknai Árpás (ének), Sándor József (gitár), Ferenczi Tibor (basszus), Szabó Krisztián (billentyűsök), Kiss Konrád (dob).