Péntek délre első alkalommal járta meg Brüsszelt a debreceni repülőtér Wizz Air-gépe, majd elindult a svédországi Malmőbe, ahonnan öt óra előtt fog visszaérkezni. Mostantól tehát újabb két európai nagyváros érhető el a debreceni repülőtérről, mely szerda óta a Wizz Air bázisrepülőtereként működik, akkor indult el a Debrecen-Párizs-járat.
Délre oda-vissza megjárta a gép Brüsszelt
Mindezek mellett a londoni és az eindhoveni járatok számát is növelték, s a Milánó-Bergamo-járattal együtt már heti 21, napi három járata van a Wizz Airnek a debreceni repülőtérről..
A brüsszeli géppel érkezett üzletembereket Marie-France Andre belga nagykövet is fogadta
Párizs Beauvais repterére szerdánként és vasárnaponként repül a Wizz Air a cívisvárosból. Brüsszel Charleroi repterére és Malmőbe hétfői és pénteki napon lehet repülni a debreceni légikikötőből. A járatokat egyetlen Airbus 320-as gép szolgálja ki, mely az éjszakákat a debreceni repülőtéren tölti. A gép karbantartási munkálatait is itt végzik majd el a Lufthansa Technik szakemberei. A repülőgépek karbantartásával és javításával foglakozó cég új állomást nyitott a repülőtéren.
Cikkünk élesítésének pillanatában már Malmö felé tart
Az új járatok indítására a DKV is reagált, menetrend szerinti buszjáratot indított a Nagyállomás és a repülőtér között. Mivel az új reptéri járat a késő éjszakai és hajnali órákban is közlekedik, a 2-es villamos menetrendje is változott, kibővült éjszakai és kora hajnali járatokkal.
A Wizz Air mellett egy másik légitársaság is indít menetrendszerű járatot Debrecenből, a Lufthansa gépei jövő áprilistól hetente háromszor repülnek majd Debrecen és München között.
Az első brüsszeli gép kapcsán péntek délután üzleti találkozót tartanak a kétoldalú gazdasági, üzleti, tudományos és turisztikai együttműködések elindításáért. A fórumon előadást tart Papp László polgármester. A rendezvényen elhangzottakkal a későbbiekben frissítjük cikkünket.