Papp Ferenc elmondta, hogy a GSM-jeladóval felszerelt madarak közül eddig a legmesszebbre, Tanzánia északi részéig két gólya, Berek és Hajdú jutott. Garam, Cseresznye és Gyöngyvirág Kenyában időzik, míg Bátony Csád területére, Veca, Natália, Picur és Szöllős a Száhel-övezet szudáni részére tett kitérőt.

Az MME munkatársai 2012 óta csaknem ötven példányt láttak el jeladóval, hogy naprakész információt kapjanak a madarak tartózkodási helyeiről.

“A hazai madarak többsége vándorlása során a Boszporusz-útvonalat követi, a Márvány-tenger vidékén hagyja el Európát. Ezután Kis-Ázsián keresztül, a Közel-Kelet partvidékét követve érkezik a Nílus-völgyébe, ahol dél felé vándorolva Dél-Afrikáig is eljuthat” – fogalmazott a szakember.

Hozzátette, hogy a Nílus-völgytől nyugatra eső, a Csád-tó vidékén fekvő telelőhelyek a jeladók használata előtt ismeretlenek voltak a kutatók előtt. Most már bebizonyosodott, hogy a madarak egy része a Szahara déli részén, a Száhel-övezetben tölti a hideg hónapokat, sőt, egy részük a korábbi évek tapasztalatai alapján Nyugat-Afriákáig is “elkóborolhat”.

Papp Ferenc elmondta, hogy a Jergus nevű madár jelenleg Egyiptomban, Sharm el-Sheikhben van a Sínai-félszigeten. Az elmúlt évek egyik legismertebb gólyatörténete is éppen ehhez az országhoz köthető: a Ménes nevű példányt a jeladója miatt kémmadárnak vélték a helyiek, ezért befogták, s bár a helyzet tisztázása után az egyiptomi hatóságok elengedték a Nílus egyik védett szigetén, a madarat nem sokkal később lelőtték és megették, csak a jeladója került vissza Magyarországra.

Eddig a legtöbb, 11 ezer adattal egy Zagyva nevű madár szolgált, de 2014 júniusa óta nem tudni róla semmit. Utoljára az egyiptomi Port Szaíd mellől küldött koordinátákat a jeladója.

Papp Ferenc hozzátette, hogy a fehér gólyák közül egyre több marad a költőterületein télre is. A madarak nem a hideg miatt költöznek, hanem a táplálékhiány kényszeríti őket vándorlásra. Ma már különösen Spanyolországban jellemző, hogy a szeméttelepekre járnak táplálkozni ahelyett, hogy elvonulnának. Itthon rendszeresen tölti a hideg hónapokat az Ipoly-völgyben egy Január nevű madár, amelynek felbukkanását először 2014 januárjában jelezték az MME-nek Szécsény mellől. Sem akkor, sem 2014-2015 telén nem vonult el Magyarországról, most is itt időzik.

“Január a leghidegebb időszakokban egy marhakarám közelében szokott táplálkozni, ahol az állatok felzavarják maguk körül a takarmányt dézsmáló egereket és pockokat. Ezek szolgálnak fő táplálékául” – fejtette ki Papp Ferenc. A szakemberek arra is készen állnak, hogy szükség esetén, amennyiben nagy hó esne, etessék az áttelelő gólyát.

Az is feltételezhető, hogy a madár valamilyen születési rendellenesség vagy sérülés miatt soha nem emelkedik 15-20 méternél nagyobb magasságba, így a vonuláshoz feltétlenül szükséges termikeket sem tudja kihasználni. Utóbbi azt jelenti: a vonuló madarak a felszálló légáramlatokkal felköröznek a magasba, majd egyetlen szárnycsapás nélkül kilométereket siklanak úti céljuk felé.

A szakember hozzátette: az elmúlt tíz évben megfigyelhető az áttelelő fehér gólyák számának a gyarapodása, az eddigi rekord 28 példány volt, 2013-2014 telén. Ezek kettő kivételével fiatal madarak voltak.