Portugáliába utazott három olyan “francia terrorista”, akiket a november 13-i párizsi merényletekkel összefüggésben köröznek a hatóságok – tájékoztatott pénteken internetes oldalán a Jornal de Notícias című portugál napilap.
Az újság értesülése szerint a portugál hatóságok az Interpoltól (a lyoni székhelyű nemzetközi rendőrségi együttműködési szervezettől) és a spanyol rendőrségtől kaptak információkat arra vonatkozóan, hogy az ország területén tartózkodik három francia állampolgárságú feltételezett dzsihadista. Legalább egyiküket azzal gyanúsítják, hogy a 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozat fő kitervelői közé tartozik, és előzőleg már Belgiumban is megfordult.
A Jornal de Notícias értesülése szerint a terroristák fel vannak fegyverezve, és “rendkívül veszélyes” bűnözőkként tartják őket számon. A portugál rendőrség a lapértesülésre reagálva közleményében megerősítette, hogy nyomoznak a három állítólagos terrorista után. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy “nincs semmilyen ok a riadalomra, és a terrorfenyegetettségi szint nem változik Portugáliában”, vagyis az ötfokozatú skálán továbbra is a hármas szinten marad.