A történet ott kezdődött el, hogy egy nő december 23-án, reggel jelentette be a hajdú-bihari rendőr-főkapitányságra, hogy idős édesanyja hajdúnánási családi házába az éjszaka folyamán betörtek. A helyszíni szemle során a rendőrök megállapították, hogy az elkövető a ház melléképületének ablakát bezúzta, amelyen keresztül bemászott. A betörő a melléképületből bejutott a házba, ahol átkutatta a szobákat, miközben az egyikben ott aludt a 90 éves tulajdonos, valamint lánya és az idős nő gondozója. Az egyik szobából a betörő készpénzt, valutát, arany ékszereket és egy doboz cigarettát lopott el.
Nem így képzelte a szilvesztert a betörő
A nyomozók az ügyben széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek. Kiderült, hogy a tolvaj az ellopott valutát beváltotta egy nyíregyházi pénzváltóban, az arany ékszereket pedig egy közeli zálogházban értékesítette. A rendőrök a zálogházban megtaláltak és le is foglaltak egy arany nyakláncot. A beszerzett információk alapján a nyomozók L. Róbertet december 29-én Tiszavasváriban fogták el és a Hajdúnánási Rendőrkapitányságra vitték be, ahol gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
A gyanúsított a nyomozóknak elismerte a bűncselekmény elkövetését, sőt további lopásokra is fény derült. A nyomozás adatai szerint a férfi 2014. szeptemberétől kezdődően Hajdúnánáson, Tedejen és Görbeházán további tizenegy ingatlanba tört be, ahonnan különböző értéktárgyakat vitt el. L. Róbert a bűncselekményekkel kapcsolatban helyszíni kihallgatásán beismerő vallomást tett.
A Hajdúnánási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 30 éves tiszavasvári férfival szemben lopás megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.