A Debreceni Sportcentrum- Sportiskola csütörtök este a Főnix Csarnokban tartotta meg hagyományos gáláját, ahol díjazták a 2015-ös esztendő legjobbjait. Elismerést vehettek át a szakosztályok legjobb sportolói és edzői, „jó tanuló, jó sportolói”, valamint a DSC-SI egészére tekintettel a Sportiskola legjobb női és férfi utánpótlás egyéni, továbbá csapatsportolói, illetve edzőik.
Kozák Luca
Díjazták az év csapatát, valamint az év sportolóját és edzőjét. Életműdíjjal ezúttal is elismertük egy olyan edző kolléga munkáját, aki hosszú éveken keresztül végzett kiváló, utánpótlás-nevelő munkájával öregbítette a DSI hírnevét.
A Sportiskola 11 szakosztálya 2015-ben közel ezer gyerek sportolásáról gondoskodott. A szakosztályok működését jelenleg 13 szakosztályvezető és technikai vezető irányítja, akik munkát további 57 fő edző segíti.
A klub utánpótláskorú versenyzői és csapatai számos alkalommal adtak okot az ünneplésre az elmúlt évben. Atlétikában 30, cselgáncsban 1, műkorcsolyában 1, tollaslabdában 2, triatlonban 6, úszásban pedig 8 alkalommal nyert országos bajnokságot a DSC-SI. Ezeken felül pedig több mint száz ezüst és bronzéremmel gazdagították versenyzőik a Sportiskola éremtáblázatát.
A szakosztályok legjobb sportolói és edzőik:
Atlétika – Kozák Luca, edzője Suba László
Cselgáncs – Cservenák Anna, edzője Nagy István
Fiú kézilabda – Kathi Péter, edzője Vass György
Leány kézilabda – Sápi Boglárka, edzője Vida Gergő
Fiú kosárlabda – Csomor Péter, edzője Ráthonyi Tamás
Leány kosárlabda – Stekler Kamilla, edzője Sarkadi Ferenc
Labdarúgás – Arany László, edzője Arany László
Műkorcsolya – Győrfi Katinka, edzője Gyulai Györgyi
Tollaslabda – Tóth Kristóf, edzője Borbély Sándor
Triatlon – Kovács Balázs, edzője Pap Zsolt
Úszás – Kovács András, edzője Sántics Béla
A szakosztályok „Jó tanuló, jó sportolói”:
Atlétika – K. Szabó Gabriella
Cselgáncs – Orosz Botond
Fiú kézilabda – Vécsei Vencel
Leány kézilabda – Haja Dóra
Fiú kosárlabda – Virágh Péter
Leány kosárlabda – Muzsnay Lilla
Labdarúgás – Fábián Bence
Műkorcsolya – Herdon Sára
Tollaslabda – Szoták Kitti
Triatlon – Arany Attila
Úszás – Nagy Kamilla
Év női utánpótlás sportolója, egyéni sportágban: Kozák Luca, edzője Suba László
Év női utánpótlás sportolója csapatban: Stekler Kamilla, edzője Sarkadi Ferenc
Év férfi utánpótlás sportolója, egyéni sportágban: Juhász Balázs, edzője Suba László
Év férfi utánpótlás sportolója csapatban: Szabó Péter, edzője Arany László
Az év csapata a lányoknál: U-11 kézilabda csapat, edzőik: Emődi Tünde és Bujárszki Ádám
Az év csapata a fiúknál: U-14 kézilabda csapat, edzőik: Sándor László és Vass György
Az év edzője: Suba László
Az év sportolója: Kozák Luca
Életműdíjas: Borbély Sándor tollaslabda szakosztályvezető, edző
A Sportiskoláért végzett kiemelkedő munkájáért emlékérmes: Kocsis Andrea
Az év fő támogatója: TEVA Gyógyszergyár Zrt