A rendőrség közleménye szerint vasárnapig 516 feljelentés érkezett hozzájuk, mintegy 40 százalékuk szólt részben vagy egészében szexuális jellegű támadásról.
A szilveszteri támadások kivizsgálására alakult nyomozócsoport jelenleg 19 személyt kezel gyanúsítottként. A nyomozók videofelvételek, valamint tanúk és áldozatok vallomásainak elemzése alapján próbálnak bizonyítékokat gyűjteni. Egy 19 éves marokkói férfit letartóztattak lopás gyanújával. A közlemény szerint a férfit 2013-ban több alkalommal elzárásra ítélték Németországban különböző bűncselekmények miatt.
Rendőrségi jelentések szerint szilveszter este mintegy ezerfős csoport gyűlt össze a kölni főpályaudvar előtti téren, majd petárdázni kezdtek. Mikor a rendőrség közbelépett, kisebb csoportok alakultak, és ezt követően kezdtek nőket körbevenni, szexuálisan zaklatni és kirabolni. Szemtanúk egybehangzó nyilatkozata szerint a támadók “kinézetük alapján az arab vagy az észak-afrikai térségből származtak”. Kisebb számban, de hasonló esetek történtek más német nagyvárosokban, illetve Ausztriában, Svájcban, Finnországban és Svédországban is.
Hamburgban a legújabb, vasárnapi adatok szerint mintegy 130 bejelentés érkezett a rendőrséghez. Pénteken itt 108 esetről volt tudomása a rendőrségnek. A feljelentések szerint a támadások jelentős része a Sankt-Pauli negyedben található Reeperbahn sétányon történt. Egyelőre egy gyanúsítottat sem sikerült azonosítani. A hamburgi rendőrség szóvivője az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva hozzátette, hogy a támadások nem kizárólag szexuális jellegűek voltak.