Többször érkezett bejelentés péntek délelőtt az E.ON központjába arról, hogy Debrecenben több utcában, így többek között az Eötvös, a Maróthy, a Pereces és a Busi utcában órák óta nincs áram.
Megkerestük az áramszolgáltatót, a cég sajtószóvivője érdeklődésünkre elmondta, egy kisfeszültségű kábelhiba okozza az áramszünetet a tömbben, s ahhoz, hogy a meghibásodást ki lehessen javítani, először fel kellett tárni a hiba helyét, ehhez viszont a szolgáltató munkatársainak a házakba, lakásokba, magánterületekre is be kellett jutniuk. Mivel sokan nem voltak otthon napközben, ezért a hibás kábelt is csak később lehetett megtalálni.
A szóvivő elmondta, a javítás folyamatban van, de még a következő órákban is szünetelni fog az áramellátás, várhatóan az esti órákban, nyolc óra körül állhat helyre a szolgáltatás.
A szakemberek megvizsgálják a kábel más részeit is, nehogy máshol is előforduljon hasonló meghibásodás, ezzel pedig el szeretnék kerülni azt is, hogy a hétvégén újabb áramkimaradás jelentkezzen az érintett területen.