Tavaly Cseh László és Hosszú Katinka volt a két legjobb úszó Európában

A LEN keddi közleménye szerint Cseh mint nagy visszatérő a szavazatok csaknem 32 százalékát begyűjtve érdemelte ki az első helyet a voksoláson azzal, hogy a nyári, kazanyi világbajnokságon – évtizednyi szünet után – tudott ismét vb-aranyat nyerni, 200 méter pillangón. Ráadásul még egy-egy ezüstöt és bronzot is szerzett, sorozatban pedig hetedik vb-jén jutott medálhoz, amellett a múlt év végi, izraeli rövidpályás Európa-bajnokságon is remekelt, ahol három számban is diadalmaskodott, s két kontinentális csúcsot állított fel.

A LEN-nél sorozatban harmadszor Európa legjobbjává választott Hosszú Katinka is parádés esztendőt zárt, mivel az oroszországi vb-n megnyerte mindkét egyéni vegyesszámot, a 200-as döntőt ráadásul világcsúccsal, ezenkívül a netánjai rövidpályás Eb-n nem kevesebb, mint hat számban győzedelmeskedett, s emellé még egy ezüstérmet is gyűjtött. Sikerére jellemző, hogy rá a voksok 66 százaléka jutott.

2015 legkiválóbb vizes sportolói közé került még a magyarok közül a női vízilabda-válogatott újdonsült csapatkapitánya, Keszthelyi Rita, aki a harmadik legtöbb szavazatot kapta, míg a nyíltvízi úszóknál Olasz Anna, a 25 kilométeres táv tavalyi világbajnoki ezüstérmese negyedikként végzett.

A múlt év legjobbjai:
úszás:
férfiak:
CSEH LÁSZLÓ a szavazatok 31,9 százalékával
Adam Peaty (brit) 25,5
Gregorio Paltrinieri (olasz) 23,4

nők:
HOSSZÚ KATINKA 66,0
Sarah Sjöström (svéd) 21,3
Ranomi Kromowidjojo (holland) 8,5

nyíltvízi úszás:
férfiak:
Ferry Weertman (holland) 28,3
Simone Ruffini (olasz) 26,1
Christian Reichert (német) 19,6

nők:

Aurelie Muller (francia) 40,9
Sharon van Rouwendaal (holland) 25,0
Rachele Bruni (olasz) 18,2
OLASZ ANNA 9,1

vízilabda:
férfiak:
Dusko Pijetlovic (szerb) 72,8
Ioannisz Funtulisz (görög) 9,1
Andrija Prlainovic (szerb) 9,1

nők:
Roberta Bianconi (olasz) 31,8
Maud Megens (holland) 29,5
KESZTHELYI RITA 20,5

műugrás:
férfiak:
Tom Daley (brit) 42,2
Jack Laugher (brit) 24,4
Jevgenyij Kuznyecov (orosz)    13,3

nők:
Tania Cagnotto (olasz) 80,0
Julija Prokopcsuk (orosz) 8,9
Rebecca Gallantree (brit) 4,4

műúszás:
Szvetlana Romasina (orosz) 50,0
Ona Carbonell (spanyol) 25,0
Natalija Iscsenko (orosz) 25,0