Jövőre 1100 milliárd forintnyi közlekedési beruházás indulhat el az országban, erre a tervek szerint 670 milliárdot ki is fizetnek 2016-ban – mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára évértékelő sajtótájékoztatóján kedden Budapesten.
Itt ér véget az M35-ös autópálya, de hamarosan továbbépítik
Az államtitkár több Debrecent és a debreceni utazókat is érintő tervezett fejlesztésről beszélt.
Mint mondta, lezárult a vasútvonal korszerűsítése Püspökladányig, és folytatják a munkát Debrecen-Apafa állomásokig. A rekonstrukció révén akár 160 kilométer per órával is mehetnek majd a vonatok a teljes Debrecen-Budapest vonalon, így gyorsabban lehet eljutni a fővárosba.
Tasó László több útépítés kapcsán kijelentette, azokat tavasszal, április 1-je és május 15-e között el kell kezdeni. A felsorolásban volt az M35-ös autópálya továbbépítése is.
Az M35-ös autópálya jelenleg 44 kilométer hosszú, az M3-ast köti össze Debrecennel. Régóta tervezik, hogy a hátralévő 25 kilométeres szakaszt is megépítik, így 2-szer 2 sávos gyorsforgalmi úton lehet majd Berettyóújfaluig eljutni. Az M35-ös autópálya kivitelezésének első üteme a 4-es számú főút és a 481-es számú főút között zajlik majd. A projekt része a 481-es számú főút (a déli elkerülő, ami debreceni repülőteret is beköti majd a sztrádába) kivitelezési munkáinak elvégzése is. Az előbbi 5,4 kilométer hosszú 2×2 forgalmi sávos autópálya, míg az utóbbi 5,3 kilométer hosszú 2×1 forgalmi sávos főút.
Tasó László (Fotó: Árvai Károly/kormany.hu)
Ugyanennek az autópályának a második szakasza 20 kilométer hosszú, és a 481-es számú főúttól Berettyóújfaluig tart. A munkákra már kiírták a közbeszerzést, várhatóan január közepén megszületik az eredmény. Az építkezés tehát jövő tavasszal kezdődik és várhatóan 2018-ig tart.
Ugyancsak jövő tavasszal kell elkezdődnie a 471-es főút felújításának. A 471-es főút Debrecent és Mátészalkát köti össze, 73 kilométeres szakaszon. Annak ellenére, hogy harmadrendű út, fontossága és forgalma nagy. Az út kanyargós, keskeny, rossz minőségű. Halálútnak is nevezik a sok baleset miatt.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, állami forrásból megvalósuló fejlesztés Hajdú-Bihar megyében négy ütemből áll: Debrecen külterület és a Hajdúsámson elkerülő között 4,55 kilométeren négysávosítást végeznek, Debrecen belterületén, 2,8 kilométer hosszan ugyancsak négysávos lesz a 471-es (ez a városban már Sámsoni út néven fut). Hajdúsámsont tehermentesítik egy 8,6 kilométer hosszú elkerülővel, Hajdúsámson elkerülő-Nyíradony között burkolaterősítés és -szélesítés lesz.
A Sámsoni út nem csak négysávos lesz, hanem a vasúti átjárót is átépítik: a vasúti sínek alatt megy majd az autóforgalom. Ennek köszönhetően az autósokat nem állítják majd meg az arra közlekedő vonatok miatt. A felújítás Hajdúsámson felől halad majd Debrecen felé, a debreceni szakasz lesz az utolsó a sorban.
A repülés terén tervezett fejlesztések között is van debreceni. Az államtitkár elmondta, az új műszeres leszállító rendszer (ILS 2) kiépítését a jövő évben végzik el a debreceni repülőtéren, ez a jelenlegi 800 méterről 250 méterre hozza le majd le automatikusan a gépeket. Erről, ennek állami támogatásáról még májusban állapodott meg a Modern Városok Programban Orbán Viktor miniszterelnök és Papp László. Az ILS 2-vel jelentősen nő majd a repülésbiztonság a légikikötőben, és nagyobb ködben, havazásban is könnyebben le lehet majd hozni a gépeket. Tasó László ma azt mondta, nemrég írta alá a támogatási szerződést.