Egy honlapon toborzott önkénteseket a francia cég a fájdalomcsillapító klinikai tesztjéhez. A gyártó az interneten közölte azt is, hogy a gyógyszerkísérlet tragikusan végződött. Az egyik résztvevőt agyhalottnak nyilvánították az orvosok, több másik önkéntes is agykárosodást szenvedett.
Kiderült: különböző súlyosságú neurológiai problémákatb okoz a fájdalomcsillapító
A kísérletet összesen kilencvenen vállalták. „A páciensek állapota néhány nap alatt jelentősen romlott. Öt betegből négynek vannak különböző súlyosságú neurológiai problémái. Egy páciensnek nincsenek panaszai, de őt is állandó megfigyelés alatt tartjuk” – mondta Gilles Edan, a rennes-i egyetemi kórház neurológusa.
A francia egészségügyi minisztérium vizsgálatot indított, egyben cáfolta azt a hírt, hogy a készítmény marihuánát is tartalmazott. „Ez a készítmény nem tartalmaz kannabiszt, és nem is abból származik. Az úgynevezett endocannabinoid rendszerre hat, hogy csökkentse a fájdalmat” – fogalmazott Marisol Touraine francia egészségügyi miniszter.
A hasonló esetek rendkívül ritkák. Évente önkéntesek ezrei vesznek részt klinikai teszteken, amelyeknek szakértők szerint kulcsszerepük van a terápiában.