A nyomozás adatai szerint a rendőrök december 10-én 9 óra 50 perckor Földesen, a Debreceni úton megállítottak egy magyar forgalmi rendszámú személygépkocsit. Kiderült, hogy az autó első és hátsó hatósági jelzései egy másik gépkocsira lettek kiadva, a járőrök lefoglalták rendszámtáblát és a sofőrt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a Püspökladányi Rendőrkapitányságra.
A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki Sz. Zoltánt, aki elmondta, hogy a rendszámokat találta és elindulás előtt tette fel a gépkocsira.
A Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a férfi ellen egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.