Amint arról már beszámoltunk, Somogyi-Tóth Dánielt december 17-én választotta újra egyhangú szavazáson a debreceni közgyűlés, így újabb öt évig igazgathatja a Kodály Filharmonikusokat és a Kodály Kórust egyesítő intézményt, illetve tölti be a Csokonai Nemzeti Színház zeneigazgatói posztját.
Szabó Sipos Máté
A karmester 2011 májusa óta a Kodály Filharmónia Debrecen igazgató-művészeti vezetője, irányítása alatt a város professzionális zeneművészeti együttesei komoly eredményeket produkált: a markáns arculatváltásnak és a tudatos közönségépítésnek köszönhetően a fiataloktól az idősebbekig széles spektrumú nézői rétegeket szólítottak meg az együttesek. Ennek és a műfaji nyitásnak is betudható, hogy megtöbbszöröződött a koncertekre bérleteket váltók száma, így ma már lényegesen többen látogatják a komolyzenei hangversenyeket a cívisvárosban, mint korábban.
Eldőlt az is, hogy Szabó Sipos Máté töltheti be a következő két évben a Kodály Kórus Debrecen vezető karnagyi posztját, melyre korábban pályázatot hirdetett az intézmény. A karmester megbízatása 2016. január elsejétől 2017. december 31-éig tart. Személye nem ismeretlen sem az énekkar tagjai, sem pedig a debreceni közönség előtt, hiszen 2000-2003 között ő irányította a Kodály Kórust, de az utóbbi évadokban is több hangversenyen találkozhattak vele a koncertlátogatók. A szakember várhatóan a Csokonai Színház operatagozatának fejlesztésében is meghatározó szerepet kap.