Egész Debrecent megrázta Komáromi Gábor, a Loki vezérszurkolójának júniusi halála. Komcsit – ahogy a szurkolótársai hívták – egy esős csütörtöki napon gázolta el egy autó Mikepércsen. A debreceni Kenézy Gyula Kórházba szállították, ahol megoperálták, de az állapota válságos volt. Az orvosok mindent megtettek, hogy megmentsék az életét, pár nappal később azonban 35 évesen elhunyt Komáromi Gábor.
Fotók: police.hu
A Debreceni Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 55 éves derecskei férfi, L. E. ellen. A nyomozást október végén zárták le.
A rendőrség megállapításai szerint a derecskei férfi Audijával Debrecen irányába haladt a 47-es számú főúton, Mikepércs belterületén. A sofőr a Petőfi utcában nem a forgalmi viszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét, ezért ott elütötte az úttesten a sofőrnek balról jobbra gyalogosan áthaladni szándékozó 35 éves férfit, aki az ütközéstől az útpadkára esett. A helyszínre érkező mentők a gyalogost súlyos-életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
A rendőrök az 55 éves férfit a baleset körülményeinek tisztázása érdekében előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatták. Komáromi Gábor két nappal később a kórházban belehalt sérüléseibe. A rendőrök az eljárás későbbi szakaszában a derecskei férfit gyanúsítottként kihallgatták, vezetői engedélyét pedig elvették. A rendőrség az igazságügyi szakértők bevonásával folytatott nyomozás lezárása után az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.
A Dehir.hu most megtudta, a napokban vádat emeltek a sofőr ellen, halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolják. A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint L. E. vádlott 55-60 kilométer/órás sebességgel közlekedett, amikor elgázolta Komáromi Gábort. A vádiratban az áll, hogy az autós haladása során a Petőfi utca 93. számú épület előtti útszakaszhoz érkezve legalább 3,1 másodperc észlelési, cselekvési késedelemmel reagálta le az előtte, balról jobbra, az úttesten szabálytalanul átkelni szándékozó gyalogost, akit így a járműve első-középső részével a forgalmi sáv közepén elütött.
A baleset során Komáromi az úttest jobb oldalán található útpadkára esett és egyebek mellett olyan súlyos, traumás eredetű agyzúzódást, koponyatörést és koponyavérzést szenvedett el, melyek később a halálát okozták.
A vádirat szerint amikor Komáromi Gábor az úttestre lépett, a vádlott által vezetett gépjármű az elütés helyétől még mintegy 55-60 méter távolságban járhatott. Ha az autós a megengedett 50 kilométer/óra sebességhatáron belül közlekedett volna, akár lassító fékezés alkalmazása mellett is elháríthatta volna a balesetet – áll a vádiratban.
Komáromit egy autószerviz előtt gázolta el az autós. Azt nem tudni, hogy a vezérszurkoló átkelt-e az úton, vagy esetleg lelépett arra és vissza akart lépni, az azonban biztos, hogy őt jobbról találta el az Audi. Az autószervizzel szemben egyébként egy szántóföld van, a főúton a közelben nincs zebra, a legközelebbi kijelölt (lámpás) gyalogátkelőhely 400 méterre van a baleset helyszínétől. Komáromi a rendőrség és az ügyészség szerint szintén szabálytalankodott.
Fotó: Ultras Debrecen 1994, Facebook
A Büntető törvénykönyv a halálos közúti baleset gondatlan okozása vétséget egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.
Komcsit július elején hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára, a Debreceni Köztemetőben görögtűzzel búcsúztatták őt szurkolótársai. A Debreceni Sportcentrum Kft., a DVSC Futballszervező Zrt. és a DVSC Kézilabda Kft. is saját halottjának tekintette. A Loki női kézilabda csapata ebben a szezonban olyan mezben játszik, melyre felhímezték Komáromi aláírását.
A mez Komáromi Gábor aláírásával
Ezeket a mezeket a szezon végén elárverezik, és a befolyt összeget felajánlják az özvegynek és születendő gyermeküknek. Komáromi Gábor gyermeke hamarosan világra jön, az özvegy kislányt hord a szíve alatt.
A Loki Szurkolók Egyesülete nemrégiben új elnököt választott. Komcsi utódja Bródi Richárd, becenevén Reggio lett.