A Holle anyó című mese sokak számára ismerős lehet, hiszen a szorgos és a lusta leány története minden gyermeknek jó példamutatással szolgál, így nem maradhat ki az esti felolvasások sorából sem.
Holle anyó a Vojtinában
Az előadás a szorgos leány ugráltatásával kezdődött, aki mostohaanyja és mostohatestvére minden kívánságát teljesítette, de így is elkergették a háztól. Világgá ment és bánatában belevetette magát a kútba, amelyben egy másik világot talált. Itt segített egy kemencén, hogy ne égjenek meg a benne sülő kenyerek, majd egy almafát szabadított meg terhétől. A kenyerek és az almák varázslatos úton Holle anyóhoz kerültek, akire már nagyon kíváncsi volt a leány, hiszen a kemence és az almafa is mesélt róla neki. Meg is találta kunyhójában a világ végén. Holle anyó befogadta a szegény leányt, de csak munkáért cserébe. Takarítania, főznie és dunyhát ráznia kellett, amit a leány meg is tett zokszó nélkül, hiszen otthon is ezeket kellett csinálnia, de itt legalább kedvesen szóltak hozzá. Így nyugalomra lelt Holle anyónál, aki szeretettel fordult felé. A leány összebarátkozott a seprűvel, a fazekat megszelídítette és dunyharázáskor a hópelyhekkel énekelt. Ugyanis varázslatos hely volt Holle anyó otthona, beszélt a seprű és a fazék, és ha itt rázni kezdték a dunyhát, a földön hó esett. Mégis honvágya lett a leánynak. Holle anyó elbocsátotta és aranyruhával jutalmazta szorgalmáért. Hazaérve mostohaanyja irigyelte tőle az aranyruhát, így elküldte saját leányát, hogy ugorjon a kútba. A lusta leány meg is tette, de nem szedte ki a kenyeret a kemencéből, és az almafával is durván bánt. Ráadásul Holle anyónak sem segített a ház körüli teendőkben, sőt folyamatosan csak azon járt az esze, hogy mikor kapja meg jutalmát. Holle anyó őt is elengedte és megjutalmazta munkájához mérten: szurokkal borította be.
A Vojtina a Griff Bábszínházzal közösen vitte színpadra Holle anyó történetét, és kiváló munkát végeztek. Lehet, hogy elfogult vagyok, mert életkoromból kifolyólag, elsősorban a kesztyűbábok világában nőttem fel, és a mai napig ez áll legközelebb a szívemhez. Nem hiszem, hogy csak emiatt, de számomra üdítő változatosság volt újra klasszikus paravános játékot látni, sőt így ismét gyereknek érezhettem magam egy kicsit. Önfeledten élveztem az előadást, és ezzel nem voltam egyedül. Nagy sikert könyvelhet el a bábszínház, és most még a szülőket is elvarázsolták az alkotók.
A bábokat Nagy Mónika és Telenkó-Oláh Tímea mozgatta, az életre keltésben Szabó Magdolna is közreműködött, remek volt köztük az összhang. A háttérrel pedig sikerült a mesekönyv lapozásának illúzióját kelteni. A zene, az énekek és a hanghatások illeszkedtek a jelenetekhez és precíz munkáról árulkodtak, de itt kell kitérnünk a speciális effektekre, mert akadt ilyen is. Amikor Holle anyó és a szorgos leány a dunyhát rázták, a hópelyhek dalra fakadtak, ami varázslatos egy mesében, de az alkotók ezt még tudták fokozni, ugyanis a nézőtér felett valóban elkezdett esni a hó. Gyermek és felnőtt együtt nézte megbabonázva a különös jelenséget. A meteorológiai intermezzo rövid ideig tartott ugyan, de még jó néhány pillanatig senki sem figyelt a színpadra, csak a félhangosan elmondott kéréseket lehetett hallani: Még egyszer! Nem tartott tovább a hóesés 30 másodpercnél, de így is beköltözött a tél és annak minden csodája a színházterembe.
Ennél egyszerűbb elem is heves reakciót váltott ki a közönségből. Van, ami sosem megy ki a divatból, és ez a kergetőzés. A lusta leány küzdelme a seprűvel és a fazékkal Vitéz Lászlót idézte. Már nem lehetett tudni, hogy ki kerget kit és ki ütlegel kit. Kemény Henrik biztosan jól szórakozott volna ezeken a részeken. A jól ismert recept bevált, az ifjúság nem bírta abbahagyni a nevetést, a felnőtt kísérők pedig csatlakoztak.
Ez az előadás ideális az ünnepi időszakban, mert a tél szépségeit hozta el mindenkinek, miközben szórakoztatott, és nem hiányzott belőle a tanulság sem. A gyerekek élvezték a kedves bábok köré épülő világot, míg a felnőttek nosztalgiázhattak egy olyan előadást látva, mely még számukra is tartogatott meglepetéseket.