arvays bejegyzései

Mégsem a magyar határ mellé épít menekülttábort Románia

Letett a román belügyminisztérium arról, hogy menekülttábort alakítson ki a magyar határ közelében lévő, termálvizéről híres Szatmár megyei Tasnádon – derült ki a tárca honlapján csütörtök este megjelent közleményből.

Petre Toba belügyminiszter tavaly decemberben a román parlament költségvetési bizottsága előtt beszélt arról, hogy a jelenlegi hat befogadóközpont mellett további három kialakítását tervezik. Tasnádon, illetve az Arges megyei Campulung és a Gorj megyei Bumbesti-Jiu városokban is régi csendőr-laktanyákat akartak erre a célra átalakítani.

A közlemény szerint a minisztérium “körültekintő vizsgálat” nyomán arra a következtetésre jutott, hogy a kiszemelt laktanyák nem felelnek meg a követelményeknek, ezért a tárca vezetője elrendelte az átalakításukkal kapcsolatos előkészületek leállítását, ugyanakkor felszólította a bevándorlási hivatalt, hogy keressen más törvényes megoldást a menedékkérők elhelyezésére.

A magyar határ mellé tervezett menekültszállóról csütörtöki számában a Magyar Idők című lap is beszámolt, kiemelve: mind az önkormányzat, mind a lakosság élesen tiltakozott ez ellen, hogy a településen hatszáz, elsősorban szír migránsnak alakítsanak ki átmeneti otthont. Kereskényi Gábor, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője a lap megkeresésére elmondta: a bukaresti kormány senkivel nem egyeztetett elképzeléseiről. Tasnádon tiltakozó akció indult, több ezer aláírást gyűjtöttek.

A képviselő, aki interpellációt nyújtott be a belügyminiszternek, úgy vélte: ésszerűbb volna a dél-nyugati határ közelében, Temes vagy Krassó-Szörény megyében elhelyezni a migránsokat. “A legjobb megoldás az lenne, ha Románia is kerítést húzna az adott határszakaszra. Talán még nem késő észbe kapni, hiszen a menekültáradat nem fog enyhülni” – vélekedett.

Romániának 6300 menedékkérőt kell befogadnia, amiről szeptemberben született határozat az uniós igazságügyi és belügyi tárcavezetők találkozóján. Az országban jelenleg hat befogadóközpont működik, ezeknek Bukarest és Giurgiu mellett a Máramaros megyei Nagysomkút (Somcuta Mare), a Suceava megyei Radócz (Radauti), Galati, valamint Temesvár ad otthont.

Nagy fogás: 17 kiló marihuanát szimatolt ki a rendőrkutya

Több mint 17 kilogramm marihuánát próbált Németországba juttatni egy szerb férfi, akit csütörtökön fogtak el a mosonmagyaróvári rendőrök – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság péntek hajnalban a rendőrség honlapján.

A közlemény szerint a járőrök – a Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószer-bűnözés elleni osztályával és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevetési igazgatóságával közös felderítés alapján – igazoltatták a 65 éves férfit és utasát, majd kábítószer-kereső kutyával ellenőrizték az autót. A rendőrök az utastérben, a kárpit alatt kialakított rejtekhelyen 37 kábítószer-gyanús csomagot találtak.

A férfit előállították, és – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer-birtoklás megalapozott gyanúja miatt. Az illető elismerte a bűncselekményt és jelezte, hogy utasa nem tudott a kábítószerről.

Futsal Európa-bajnokság: kikapott és kiesett a magyar válogatott

A magyar futsalválogatott 6-3-as vereséget szenvedett az ukrán csapattól a belgrádi Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek második fordulójában, ezzel elbúcsúzott a tornától.

A két csapat decemberben is találkozott egymással, a győri világbajnoki selejtezőn 5-3-ra győzött Ukrajna.

Az Eb-n négy háromcsapatos csoportban szerepelnek a válogatottak, az első és második helyezettek jutnak a negyeddöntőbe. Csoportunkból Spanyolország és Ukrajna már továbbjutott, a magyar együttes kiesett. omas Rivera Amoros szövetségi kapitány együttesében öt berettyóújfalui játékos (Dávid, Trencsényi, Gál, Rábl és Tihanyi) szerepelt.

Ukrajna – Magyarország 6-3 (2-1)
Belgrád, Kombank Aréna, v.: Bauernfeind (osztrák), Coelho (portugál)
Magyarország: Tóth Gy. – Klacsák, Németh P., Harnisch, Dróth, Öreglaki, Dávid R., Trencsényi, Horváth N., Gál I., Szeghy, Rábl, Hosszú és Tihanyi.
Gólok: Szorokin (2.), Bondar (7., 35.), Ovszjannyikov (25.), Mikola Gricina (30.), Mihajlo Gricina (36.), illetve Dróth (8., 34.), Trencsényi (30.)

A csoport állása: 1. Ukrajna 3 pont/1 mérkőzés (6-3), 2. Spanyolország 3/1 (5-2), 3. Magyarország 0/2

A magyar csapatba kezdőként tért vissza a spanyolok elleni, 5-2-es keddi vereség alkalmával eltiltás miatt nem szereplő győri Harnisch Ákos. Több száz magyar szurkoló lelkes buzdítása mellett kezdődött a találkozó, amelynek elején éppen Harnisch hibáját kihasználva szereztek vezetést az ukránok. Három perccel később hatalmas egyenlítési lehetőség adódott Rábl János előtt, de két lépésről a kapufát találta el. A 7. percben Bondar váltotta gólra Harnisch újabb bakiját, de Dróth Zoltánnak egy perc múlva sikerült szépítenie (1-2).

Az első félidő folytatásában nem volt látványos a játék, az ukránok néhány kecsegtető helyzetet kihagytak, így a szünetig több gól nem született.

A második felvonás elején ismét a kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes ukrán együttes volt eredményes a magyarok újabb védelmi rövidzárlatát kihasználva. Ezt követően némileg felpörgött a magyar válogatott, kihagyott két ziccert – Rábl lövését ismét a kapufa mentette – , majd Trencsényi János csapatkapitány révén megszerezte második gólját (2-3). Nem sokáig élt azonban a remény, mivel Mikola Gricina egy percen belül betalált, ekkor – egy időkérést követően – vészkapus-játékra állt át Rivera kapitány együttese.

Dróth Zoltán klasszismozdulattal vette be az ellenfél kapuját, de Bondar kisvártatva ismét visszaállította a kétgólos különbséget, a találkozó utolsó gólját pedig Mihajlo Gricina szerezte (3-6).

A magyar csapatban az Eb-n négy gólig jutott Dróth nyújtott átlagon felüli teljesítményt, a védelme viszont végig rendkívül sebezhetőnek tűnt.