arvays bejegyzései

Románia továbbra sem akar magyar konzuli irodát Nagyváradon és Marosvásárhelyen

A novemberi bukaresti kormányváltás után sem változott a román külügyminisztérium elutasító álláspontja a nagyváradi és marosvásárhelyi magyar konzuli iroda ügyében – írta kedden internetes kiadásában a Krónika című erdélyi magyar napilap.

A Krónika Szijjártó Péter magyar külügyminiszter pénteki bukaresti látogatásával kapcsolatban kereste meg a román külügyminisztériumot a konzuli irodákra vonatkozó kérdéssel. A lap kérésére a román külügyi tárca egymondatos választ küldött. “Ami Magyarország azon kérését illeti, miszerint két konzuli irodát nyitna Romániában, Nagyváradon, illetve Marosvásárhelyen, a román fél válaszát már 2014-ben közöltük” – idézte a lap a külügyi reagálást.

A Krónika emlékeztetett: a magyar kormány 2013 áprilisában kezdeményezte a nagyváradi és marosvásárhelyi konzuli iroda alapítását. A magyar külügyminisztérium 2014 júliusában jelentette be, hogy Románia érdemi magyarázat nélkül elutasította Magyarország igényét.

A román külügyminisztérium akkor azt válaszolta a lap kérdésére: “Romániának szuverén joga, hogy ne fogadja el egy állam konzuli képviseletének bővítését a területén. (…) Magyarország már most jelentős konzuli képviselettel rendelkezik Romániában, és az államközi kapcsolatok terén érvényt kell szerezni a kölcsönösség és az arányosság elvének” – idézte a Krónika.

A lap emlékeztet arra, hogy Bukarest a külhoni románoknak nyújtott állampolgárság apropóján is bővítette saját diplomáciai képviseleteinek számát. A Moldovai Köztársaságban például a chisinaui nagykövetség mellett főkonzulátust működtet Cahulon és Balti-ben, és nemrég nyitott konzuli irodát Ungheni-ben. 2014 októberében Bukarest azzal a kéréssel fordult az ukrán vezetéshez, hogy a már meglévő képviseletek mellett konzuli irodát nyitna a kárpátaljai Aknaszlatinán és Técsőn.

Magyarország a bukaresti nagykövetség mellett jelenleg Kolozsváron és Csíkszeredában működtet főkonzulátust Románia területén.

A tervezett marosvásárhelyi konzuli iroda a csíkszeredai főkonzulátushoz tartozott volna, Maros és Szeben megyéből álló kerülettel, míg a nagyváradi konzuli iroda a kolozsvári főkonzulátushoz tartozott volna, Bihar és Arad megyére kiterjesztett kerülettel.

Hoki Mol Liga: a hosszabbításban maradt alul Fehérvárott a DHK

Egy hónapon belül negyedszer mérkőzik a fehérvári farmcsapat és a DHK. Az idő előre haladtával a debreceniek egyre jobban megközelítik ellenfelüket, legutóbb le is győzték őket. Kedden Fehérvárott is ez volt a céljuk. Annál is inkább, hiszen míg a házigazdák már biztos harmadikok, addig a DHK harcban áll az újpestiekkel az alapszakasz negyedik helyéért. Amelyikük előrébb végez, az egymás elleni két nyert meccsig tartó play-off során otthon rendezheti a sorsdöntő harmadik összecsapást (ha erre szükség lesz).

Hári Norbert ezúttal is sokszor került helyzetbe

Hári Norbert ezúttal is sokszor került helyzetbe

A kedd esti fehérvári mérkőzés előtt tisztázózott, hogy a Fradi elleni hazai 4-1 idején kiállított debreceni Kovács Bronson Zoltán öt mérkőzésre szóló eltiltást kapott a szövetség fegyelmi bizottságától, így nem csupán az alapszakasz hátralevő meccseit, hanem az UTE elleni play-off párharcot is kénytelen kihagyni, s legközelebb csak a Mol Liga-elődöntőben léphetne jégre. (A csatár az FTC elleni vasárnapi mérkőzés 31. percében 5+20 perces büntetést kapott (KNEE – térdhasználat, GA-MI – végleges fegyelmi büntetés) – egy ütközés során a ellenfelét térdén találta el. A vétlen fradista súlyosan megsérült, a játékot nem tudta folytatni.

Nem hozott sok gólt fehérvári jégcsarokban lejátszott meccs: a második harmadban a hazaiak jutottak vezetéshez, aztán a záró 20 perc derekán Berta Ákos egalizált, amikor Hári Norbert és Könczei Áron közreműködésével juttatta Janis Kalnins kapujába a korongot. A rendes játékidő tehát döntetlennel zárult, egy pontot mindenképpen zsebében tudhatott a DHK. Következett a hosszabbítás, amelyben a hazaiak ütötték az aranygólt, így ők jutottak két ponthoz a meccs végén.

Az újpestiek behúzták a papírforma három pontot a sereghajtó Brassó ellen, s pontszámban beérték a DHK csapatát. A negyedik hely sorsa az utolsó fordulóban tisztázódik. A MAC Budapest elleni meccseken derül ki a két csapat sorsa: csütörtökön az Újpest, szombaton a Debrecen szerepel a MAC vendégeként a fővárosi Tüskecsarnokban.

Fehérvár AV 19 – Debreceni Hoki Klub 2-1 (0-0, 1-0, 0-1, 1-0 ), hosszabbítás után
Székesfehérvár, játékvezetők: Gangel, Wolf, Pálkövi, Muzsik.
DHK: Vay – Raszulov, Medvegyev, Vincze, Dancsfalvi, Vaszjunyin – Hetényi, Wéber, Hári, Könczei, Kaszkov – Berta, Korszakov, Saluga, Piatak – Izsák. – Edző: Jevgenyij Muhin és Igor Razov.
Gólok: Szita (24.), Szabó (61.), illetve Berta (52. – assziszt: Hári, Könczei)
Kiállítások: 8, illetve 8+10 perc

További eredmények:

UTE – Corona Brasov (romániai)               5-2
Ferencváros – Csíkszereda (romániai)

A tabella:

1. DVTK Jegesmedvék         46 meccs/112 pont
2. MAC Budapest                             46/107
3. Fehérvár                                       46/ 85
4. Debreceni HK                               47/ 69
5. UTE                                              47/ 69
6. FTC                                              46/ 59
7. Csíkszereda                                 46/ 56
8. Dunaújváros                                 47/ 46
9. Brassó                                          47/ 24

Egy rendőrnő megölte gyermekét, majd végzett magával is

Egy rendőrnő megölte gyermekét, majd fejbe lőtte magát a XVIII. kerületben – értesült az MTI kedden délután. Hasonló információkról számolt be több hírportál.

Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy kettős haláleset történt Budapest XVIII. kerületében, a Bartók Béla utcában.

Elmondta: ügyészi részvétellel tart a helyszíni szemle, annak befejezéséig nem adhat bővebb tájékoztatást.

Az MTI tudósítója a helyszínen mintegy harminc rendőrt, mentősöket, ügyészségi alkalmazottakat és bűnügyi technikusokat is látott. A Bartók Béla utca jelenős részét lezárták a szemle idejére.

Elhunyt az egri stadion névadója, az egykori debreceni edző

Életének 95. évében elhunyt Szentmarjay Tibor, az egri labdarúgás legendás alakja. Szentmarjay remek képességű középhátvéd volt, majd nagyszerű edző lett, az egriek első élvonalbeli idényében is ő ült a kispadon. Az egri városi stadion 2011 nyara óta az ő nevét viseli.

Játékos és edzői pályafutása Egerben, illetve Heves megyében több mint 60 évet ölel fel. Játékosként szerepelt az egri NB II-es csapatban, majd az ő irányításával jutott fel és szerepelt először az NB I-ben az Egri Dózsa, 1967-ben.

A hetvenes évek második felében, a nyolcvanas évtized elején Miskolcon, illetve Debrecenben is edzősködött, városunkban az NB II-es DMTE csapatát irányította.

Az idősebbek tudják, hogy 1973 szeptemberében összeolvadt az MGM Debrecen, a Debreceni Építők és a Titász Elektromos csapata, s Debreceni Munkás Testedző Egyesület (DMTE) néven újjáalakult az századforduló idején már DMTE néven szerepelt klub. Az új futballklub 1979-ben egyesült a Debreceni VSC csapatával. A fúziós klub, a DMVSC a tizedik születésnapján szétvált, azóta a klub neve ismét Debreceni Vasutas Sport Club.

Öngyilkosságot akadályozott meg az idejében érkező rendőr

Telefonbejelentés érkezett hétfőn este a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, hogy Gáborjánban egy férfi öngyilkosságot akar elkövetni.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság járőrei azonnal a településre siettek, ahol egy ház udvarán észrevették a férfit, aki egy kötéllel akart véget vetni életének. Az egyik rendőr odaszaladt, felmászott a fára és elvágta a kötelet, míg társa lent fogta a férfit és segített őt leemelni.

A berettyóújfalui járőrök a megmentett férfit elsősegélyben részesítették és értesítették a mentőszolgálat munkatársait, akik a helyi lakost kórházba vitték.