arvays bejegyzései

Újabb orosz atlétákat tiltottak el doppingvétség miatt

A megbüntetett sportolók közül Irina Maracseva – aki ezüstérmet nyert 800 méteren a 2012-es Európa-bajnokságon – az OKR bejelentése szerint kétéves eltiltást kapott.

Korábban már több 800-as futót büntettek meg vagy vizsgálnak jelenleg is doppingolás miatt, köztük van az olimpiai bajnok Marija Szavinova is. Maracseva eredetileg harmadik helyen végzett a finn fővárosban, de orosz csapattársát, az aranyérmes Jelena Arzsakovát – ugyancsak doppingolás miatt – végül kizárták. Maracseva edzője azt nyilatkozta, hogy tanítványa ártatlan és a vérmintájának vizsgálata egy gyerekkori fejsérülése miatt mutatott szokatlan értékeket. A 800-as specialista Marija Nikolajeva és a 400-as Jelena Nikulina egyaránt négy évig nem versenyezhet.

A most megbüntetett versenyzők között van a korábbi junior világbajnoki második helyezett gyalogló, Anna Lukjanova is, akinek szintén két évet kell kihagynia.

Az orosz gyaloglók közül az elmúlt években már több mint harmincan buktak le tiltott teljesítményfokozó szer használata miatt.

Ezek voltak az első szankciók, amelyeket az Orosz Atlétikai Szövetség (VFLA) felfüggesztése miatt megnövekedett hatáskörű OKR hozott tavaly november óta. Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy a négy sportoló milyen tiltott szert használt, illetve mely versenyek eredményei módosulnak a doppingvétségek miatt.

Az OKR szóvivője elárulta, hogy a biológiaiútlevél-rendszer szinte minden esetben segíti a vétkes sportolók lebukását, hiszen az ellenőrzések során levett vérmintákat több évig tárolják.

A 2014-ben kirobbant orosz doppingbotrány nyomán a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tavaly novemberben felfüggesztette a VFLA-t, ami azt jelenti, hogy versenyzői jelen állás szerint nemzetközi versenyeken nem vehetnek részt, csak hazai viadalokon szerepelhetnek, s ha a döntés nem változik, a nyári riói olimpián sem lehetnek ott.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) jelentésében megállapították, hogy az orosz atlétikában jelentős mértékű, államilag támogatott doppingolás zajlott.

Sarapovának sem volt ellenszere Serena legyőzéséhez

Az Australian Open tenisztorna negyeddöntőjében találkozott a címvédő amerikai Serena Williams és az 5. helyen kiemelt orosz Marija Sarapova. A világelső Serena 21, hat évvel fiatalabb orosz vetélytársa 5 Grand Slam trófeával büszkélkedik, tavaly ők vívták e tornán a döntőt.

Serena Williams és Marija Sarapova a keddi negyeddöntő után

Serena Williams és Marija Sarapova a keddi negyeddöntő után

Serena utoljára 2004-ben kapott ki Sarapovától, azóta 17 alkalommal találkoztak, s mindig az amerikai nyert. Az utóbbi hat meccset játszmavesztés nélkül. Ezúttal is ez történt, így egymás elleni mérlegük 19-2-re alakult.

Az előrehozott finálé csak az első szettben hozott kiegyenlített küzdelmet. Serena 0-2 után indította be rakétáit, de ekkor az orosz még tartani tudta a lépést. A második játszmában azonban már nem tudott mit kezdeni az amerikai erőteniszével. Serena végül 6:4, 6:1-re nyerte a rangadót, s bejutott az elődöntőbe, ahol a 4. helyen kiemelt lengyel Agnieszka Radwanska lesz az ellenfele.

A kedd hajnali férfi negyeddöntőben a 17-szeres Grand Slam-győztes svájci Roger Federer (3. kiemelt) 7:6, 6:2, 6:4-re győzött a cseh Tomas Berdych (6.) ellen. Az elődöntőben a magyar idő szerint kedd délelőtt rendezendő Djokovics (szerb, 1.) – Nisikori (japán, 7.) meccs győztese lesz Federer ellenfele.

Jonas káoszt kavart Amerikában: a hóförgeteg politikai viharrá alakult

Az Egyesült Államok keleti partvidékén levonult a Jonas névre keresztelt hóvihar, de kedden változatlanul jeges utak, sok helyütt megrongálódott vasúti sínek, nem működő tömegközlekedés és a lassú takarítás borzolta a kedélyeket.

Elsősorban a szövetségi főváros, Washington vezetését és Chris Christie-t, New Jersey állam kormányzóját – aki a republikánusok egyik elnökjelölt-aspiránsa – érte sok kritika. Miközben ugyanis New Yorkban már többé-kevésbé helyreállt a rend, Washingtonban még mindig nem működött a tömegközlekedés, nem sikerült még megtisztítani a legfontosabb utak mindegyikét, a fővárosban és környékén változatlanul zárva tartottak az állami intézmények, az iskolák és az üzletek jó része is.

A The Washington Postban és a regionális televíziós tudósításokban olvasható és látható panaszok szerint a lakosok elégedetlenek, a városvezetést okolják a lassúságért és a viszonylagos felkészületlenségért. Washingtonban a metró is csupán hétfő késő délután óta, és nagyon kevés vonalon közlekedik. A fővárosban és a Maryland állambeli Baltimore-ban egyébként a repülőterek már működnek, bár legalább ezerötszáz járat késik.

New Jersey államban szintén lassan haladtak a helyreállítási munkálatok. A partvidéki településeken még nem kezdődött el az áradások sújtotta területek kármentesítése, és Chris Christie kormányzó hétfői közleményében mindössze csak azt jelentette be, hogy folyik a károk felmérése, és még eldöntésre vár, hogy vajon a helyreállításhoz szükség lesz-e szövetségi pénzügyi segítségre, vagy sem. Ehhez pedig – olvasható a választási kampányáról egyetlen napra az államba visszatért kormányzó közleményében – még pár napra szükség lesz.

Autókat gyújtottak fel a Pegida-mozgalom tüntetése közben

Autókat gyújtottak fel ismeretlenek a németországi Drezdában a Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom hétfő esti tüntetése közben.

A Sächsische Zeitung című lap online kiadásának beszámolója szerint nagyjából tíz autó lángolt a tüntetés helyszínének közelében egy parkolóban, többségük teljesen kiégett.

A mozgalom egyik alapítója, Lutz Bachman a demonstráción pénzügyi támogatást ígért a károsultaknak.

A lap szerint a gyújtogatásos támadást a Pegidával szembenálló, erőszakra hajlamos baloldali csoportok követhették el. Tavaly októberben két alkalommal is történt ilyen támadás, azokban az ügyekben a lehetséges politikai indíték miatt a Szászország tartományi rendőrség államvédelmi osztálya kezdett nyomozást.

A Pegida tüntetésein megjelentek számáról a rendőrség nem közöl adatokat, de a drezdai műszaki egyetem (TUD) diákjainak egy csoportja videofelvételek elemzése alapján mindig készít létszámbecslést a mozgalom szokásos hétfő esti felvonulásairól. Szerintük ezúttal 3-4 ezer ember vehetett részt a Pegida-demonstráción, A Drezdai Outsiderek Intoleranciája Ellen Tüntető Bosszús Lakosok (Gepida) nevű mozgalom ellentüntetésén pedig 250-350 ember jelent meg.

Síkos útpálya, ónos eső és sűrű köd nehezíti kedden is a közelekedést

Az ország nagy részére a tartós, sűrű köd, néhány megyében az ónos eső veszélye miatt is figyelmeztetést adott ki keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Veszélyjelzésükben azt írták: elsősorban délkeleten, keleten lehet csapadék, a Tiszántúlon még akár hajnalban is. Kedden délután az északkeleti (Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg) megyékben kisebb körzetekben újra előfordulhat gyenge ónos eső.

Emellett – mint kiemelték – keddre virradó éjjel sokfelé rosszak lesznek a látási viszonyok. Nagy kiterjedésű, sűrű köd főként a középső országrészben lehet, és akár nappal is megmaradhat.

Az ónos eső veszélye miatt keddre Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést, míg a tartós köd veszélye miatt Budapestre és Pest megyére, továbbá Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád és Tolna megyére.

Az előrejelzés szerint kedden a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 4 és plusz 1 Celsius-fok között alakul, de a Dunántúl magasabb részein ennél enyhébb lesz a hajnal. A legmagasabb hőmérséklet a Dunától keletre általában mínusz 1 és plusz 6, a Dunántúlon plusz 6-13 fok között valószínű.

Debrecenben ezen a héten felhős, szürke égbolt mellett jelentéktelen mennyiségű csapadék és 3-7 fok közötti napi hőmérséklet várható. A jövő hét elején 10-13 fokra is felmelegszik a levegő.