arvays bejegyzései

Iraki keresztény menekülteket fogadott be Csehország

Megérkezett vasárnap Prágába az iraki keresztény menekültek első tíztagú csoportja, akik a kormány decemberi döntése alapján menedéket és letelepedési engedélyt kapnak Csehországban. Prága korábban összesen 153 iraki keresztény menekült befogadását hagyta jóvá.

A hat felnőttből és négy kiskorú gyermekből álló csoport az iraki Moszul közeléből származó két család: az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet elől korábban egy iraki táborba, majd Libanonba menekültek. A cseh humanitárius szervezetek és a hatóságok képviselői ott léptek velük kapcsolatba, s választották ki őket az áttelepülésre jelentkezettek közül.

A menekülteket a cseh biztonsági szervek már korábban átvilágították, így a belügyminisztérium még a jövő héten kiadja nekik a csehországi tartózkodáshoz szükséges okmányokat.

A két iraki családot még vasárnap a Jihlava melletti Okrouhlík üdülőközpontba szállították, ahol egyebek között néhány hónapos intenzív nyelvtanfolyamon vesznek részt és megismerkednek a csehországi valósággal.

Az iraki keresztény menekültek első csoportja az eredeti tervek szerint harminctagú lett volna, de húsz személynek az iratait a libanoni hatóságok még nem készítették el, így ők néhány héttel később utaznak Prágába – mondta újságíróknak Vojtech Jurásek, a Generace 21 alapítvány szóvivője. Ez az alapítvány az iraki keresztény menekültek áttelepülésének egyik szervezője.

Lazulhat a szankciós szorítás: Amerika elégedett, az EU kétkedik

Az amerikai külügyminiszter Davosban beszélt arról, hogy hónapokon belül feloldhatnak néhány szankciót, melyeket az Egyesült Államok vetett ki Oroszországra.

A lépés mögött az állhat, hogy a nyugati hatalmak elégedettek azzal, ahogy Moszkva betartja az Ukrajna keleti részét érintő minszki tűzszünet feltételeit.

A közelmúltban több olyan találkozóra is sor került orosz, illetve francia, német és amerikai diplomaták között, melyek alapján utóbbiak optimistán tekinthetnek a jövőbe, mert úgy tűnik, Putyin komolyan veszi a minszki megállapodásban foglaltakat.

Egy uniós diplomata is arról beszélt a Financial Timesnak, hogy Oroszország hozzáállása megváltozott a kérdéshez, ha például a választások kerülnek szóba, nincs olyan kérdés, amit ne lehetne felhozni.

Várhatóan ugyanis hamarosan választásokat fognak tartani a hivatalosan a szeparatisták, kevésbé hivatalosan az oroszok által megszállt keleti területeken, és az oroszok a közelmúlt megbeszélésein minden nyugati képviselők által felvetett részletet elfogadtak.

Közben nehezebb helyzetben van a Minszk II egyezmény betartatásával az ukrán elnök, Petro Poroshenko, mivel egyes intézkedéseihez, például a keleti részek autonómiájának elismeréséhez alkotmánymódosítás szükséges, ehhez pedig kétharmados többség kéne.

Ukrán diplomaták szerint az orosz diplomácia épp ezt a nehézséget kihasználva váltott stratégiát, magukat ‘jó rendőrnek’ eladva és minden nehézségért az ukránokat hibáztatva.

És miközben persze valós veszély, hogy Oroszország csak manipulálni próbál, francia és német diplomaták ettől még kifejezetten elégedetlenek az ukrán reformfolyamatok állásával.

A keleti régiók önjelölt vezetőivel az egykori ukrán elnök, Leonyid Kucsma által vezetett delegáció tárgyal, és szerinte képtelenség addig alkotmánymódosításról vagy választásokról beszélni, amíg Moszkva nem teljesíti vállalásait, azaz nem áll helyre az ukrán ellenőrzés az ukrán-orosz határon és nem hagyják el a régiót a “külföldi” fegyveres csapatok.

Viszont a minszki egyezmény szerint Ukrajnának kéne alkotmányos módosításokat eszközölnie, mielőtt Oroszország helyreállítja a határszakasz korábbi ellenőrzését. Egy ukrán diplomata szerint elképzelhetetlen, hogy a nyugati országok feloldják a szankciókat addig, amíg Ukrajna nem ellenőrizheti teljesen a határait.

Erről beszélt a tárgyalódelegáció német helyettes-vezetője, Franz-Josef Jung is, aki szerint amíg a tűzszünet mellett a nehézfegyverek kivonása és az OSCE ellenőreinek beengedése meg nem történik, az EU-s szankciókat biztos nem oldják fel.

A nyugati diplomaták szerint a rossz állapotban lévő orosz gazdaság, az olajárak további esése és a kelet-ukrajnai jelenlét komoly költségei átalakíthatták a Kreml hozzáállását az egész kérdéshez.

Nagy erejű földrengés rázta meg Alaszkát

Az amerikai földtani intézet tájékoztatása szerint a rengés epicentrumát a Pedro-öböltől 48 kilométerre, kelet-északkeleti irányban, 125 kilométeres mélységben regisztrálták a műszerek.

A rengéseket még a középpontól 280 kilométerre, az állam legnagyobb városában, Anchorage-ben is lehetett érezni. A károkról egyelőre nem érkezett pontos jelentés, de a földrengés hosszabb áramszüneteket okozott szerte az államban.

Kövesdi kölcsönbe került tavaszra a Loki két ifjú futballistája

A DVSC-TEVA középpályása, Sós Bence és a védő, Szilvási Péter a szezon végéig a Mezőkövesd csapatában futballozik kölcsönben.

A Pintér Attila vezette borsodi csapat az NB II-ben szerepel, de a klub célja között szerepel a feljutás, ennek érdekében folyamatosan erősíti keretét. A kék-sárga együttesnél úgy vélik, a DVSC két fiatal játékosa a gárda segítségére tud lenni, ennek érdekében kötöttek kölcsönszerződést velük.

Százmilliós bírságot szabtak ki megtévesztő életbiztosítások miatt

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott az Időskori Biztonság életbiztosítás népszerűsítésekor a 4Life Direct Kft. és a Red Sands Life Assurance Company (Europe) Limited, a jogsértésekért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 99 millió forint bírságot szabott ki.

A GVH MTI-hez eljuttatott közleménye szerint megállapították: megtévesztő állításokkal népszerűsítették az Időskori Biztonság életbiztosítást a közvetítő honlapján, a rádió- és televízió reklámokban, a teletexten, az online hirdetéseken, a szórólapokon, a direkt marketing levelekben és az sms-ekben 2012 decembere és 2015 májusa között.

Az indokolás szerint a kereskedelmi gyakorlat hamisan sugallta, hogy a biztosítás különböző havidíjakért, de már “akár napi 100 forintért” “érdemi segítséget jelent a temetési és egyéb költségekben”, illetve “a családjának kifizetett készpénz akár 3,5 millió forintot is elérhet, amely segítségükre lesz, ha Ön már eltávozott”. Napi száz forintért azonban legfeljebb ötvenezer forint biztosítási összeg volt elérhető a reklámokkal megcélzott nyugdíjas korosztály számára, és a hirdetésekben hivatkozott egymilliós temetési költség fedezésében az utóbbi összeg nem nyújt érdemi segítséget.

Az is megtévesztő volt, hogy a biztosítást a közvetítő 4Life Direct Kft. nyújtja, hiszen a szolgáltatást a valóságban a Magyarországon képviselettel és fiókkal nem rendelkező Red Sands Life Assurance Company (Europe) Limited biztosítja.

A GVH a 4Life Direct Kft.-vel szemben 63 millió forint, a Red Sands Life Assurance Company (Europe) Limited-re pedig 36 millió forint bírságot szabott ki. A GVH a bírság kiszabásakor a jogsértéssel érintett kommunikáció költségeire alapozott.