arvays bejegyzései

Ámokfutó gyilkolt egy kanadai iskolában

Négy halálos áldozata van a Saskatchewan államban, a 3000 lakosú La Loche településen történt lövöldözésnek, többen megsérültek – jelentette be helyi idő szerint pénteken a kanadai rendőrség.

Kevin Janvier, a település polgármestere arról számolt be, hogy a támadó saját otthonában kezdett lövöldözni, testvéreit ölte meg, és utána indult a középiskolába. A következő áldozat a polgármester lánya, a 23 esztendős Marie Janvier, aki tanárként dolgozott az intézményben.

A lövöldözőt az iskola épülete előtt fogták el.

Arról nem adtak tájékoztatást, hogy mi lehetett a támadás indítéka. A rendőrök mindazonáltal azt is közölték, hogy az iskola lezárását feloldották, minden gyereket biztonságos helyre vittek. Az épületben kilencszázan tartózkodtak a gyilkosság idején, 6-7 lövést hallottak.

A svájci Davosban, a Világgazdasági fórumon tartózkodó kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau döbbenten szólt a szörnyű tragédiáról. “Ez minden szülő legrosszabb rémálma” – mondta Trudeau.

Kanadában utoljára több mint húsz éve volt ennyi halálos áldozatot követelő lövöldözés. 1992-ben a montreali egyetemen szintén négy emberrel végzett egy támadó.

Tizenhét gyermek is meghalt a görög partoknál elsüllyedt lélekvesztőkön

A szerencsétlenül járt hajók utasai közül a mentőalakulatok 33 embert partra tudtak vinni, de több mint negyvenen meghaltak, köztük 17 gyermek.

Egy fából készült halászhajó Kalolymnosnál süllyedt el. 70-100 utasa lehetett, akik közül 26-ot sikerült kimenteni. 34 holttestet is találtak, a többieket pedig még keresik.

Szinte ezzel egyidejűleg süllyedt el egy szintén fából készült hajó Farmakonisi partjainál. A hajó szikláknak ütközött. 40 embernek sikerült partot érnie, egy lányt kimentettek, de hat gyermek és egy nő meghalt.

A török állami hírügynökség, az Anadolu szerint a török parti őrség is kimentett hat túlélőt, egyben újabb három holttestet talált.

A téli időjárással nem törődve naponta mintegy ezer menekülő próbál az embercsempészek hajóin útra kelni Törökországból, hogy aztán Görögországból tovább mehessen Nyugat-Európa felé.Januárban már 113-an fulladtak a tengerbe, többen, mint 2014 és 2015 januárjaiban összesen. Akkor 94 áldozatot számoltak össze, 12-őt 2014-ben és 82-őt tavaly.

Egy méternyi hó várható, ítéletidő tombol Amerikában

Az Egyesült Államok középnyugati vidékeiről a keleti városok felé tart az a nagy viharzóna, amely az ország déli és középnyugati szövetségi államaiban már komoly pusztítást hagyott maga után.

Megbénítja az életet a dermesztő tél az Egyesült Államok keleti partjain levő államokban

A szövetségi fővárosban és az északabbra fekvő nagyvárosokban, Baltimore-ban, Philadelphiában, New Yorkban hatvan-hetven centiméteres hóval “érkező”, történelminek nevezett viharokra számítanak. A legészakibb államban, Maine-ben másfél méteres hó várható.

A viharzóna Arkansas, Kentucky, Tennessee felől közelít – bár ezekben a szövetségi államokban még mindig érvényben van a rendkívüli állapot-, s átszeli szinte az egész Egyesült Államokat nyugat-keleti irányban.

Az országos meteorológiai szolgálat szerint mindent megbéníthat a vihar, ennek megfelelően a szövetségi fővárostól, Washingtontól New Yorkig már mindenütt kiadták a vihar-riadóra szóló figyelmeztetést. Virginiában, Marylandben és Pennsylvaniában a kormányzók rendkívüli állapotot hirdettek.

A legnagyobb hóesésre ugyanis ezekben az államokban lehet számítani. Ezeken a vidékeken pénteken már bezártak az iskolák, az egyetemek és a közintézmények, a fővárosban a kormányzati hivatalok csak délig vannak nyitva, és péntektől vasárnap estig leállították a metróközlekedést. (Washingtonban az Egyesült Államok második legforgalmasabb metróhálózata működik, és nagyon ritkán állítják le a közlekedést.) Észak-Karolinától New Yorkig mintegy ötezer repülőjáratot függesztettek fel, a repülőtereket szintén lezárták. A koncerteket és más kulturális rendezvényeket elhalasztották.

A várható cudar időjárás több mint ötvenmillió embert érint, az ezen a vidékeken élőket figyelmeztették a várható áramkimaradásokra is. Figyelmeztető nyilatkozatot adott ki New York és Washington polgármestere is, a washingtoni polgármester-asszony, Muriel Bowser pedig ismételten bocsánatot kért a város lakóitól, amiért szerdán este az alig másfél centiméteres hó és jegesedés miatt káosz alakult ki a fővárosban. Az emberek egyébként napok óta készülődnek a nagy viharra. A boltok polcai sok helyütt teljesen üresen tátonganak, vizet, kenyeret, alapvető élelmiszereket és – a várható áramkimaradás miatt – gyertyákat és elemlámpákat vásárolnak az emberek.

Az előrejelzések szerint a viharok áradásokkal járnak majd együtt Delaware és New Jersey államokban. Ezzel egyidejűleg délen, a Mexikói-öböl partján fekvő szövetségi államokban tornádókat jeleztek.