arvays bejegyzései

Migráció: Merkel hallani sem akar B-tervről és az osztrák példáról

Németországnak az osztrák példát követve maximálnia kell a befogadható menedékkérők számát és hatékony határellenőrzést kell bevezetnie, Angela Merkel kancellár azonban hajthatatlan, ezért nehéz hetek és hónapok következnek a német politikában – mondta Horst Seehofer bajor kormányfő, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke szerdán az ARD német országos közszolgálati televízió késő esti híradójában, miután a bajor tartományi gyűlés (Landtag) CSU-frakiója megbeszélést folytatott a kancellárral.

Angela Merkel

Angela Merkel

“Ez a nap kiábrándító volt” – mondta Horst Seehofer a bajorországi Wildbad Kreuth-ban tartott egyeztetésről, megjegyezve, hogy személyesen is csalódást okozott neki a kancellár fellépése.

A Landtag-frakció tagjai “nyomatékosan, de nagyon tárgyilagosan” a kancellár elé terjesztették a szövetségi kormány menekültpolitikájával szembeni kifogásaikat, de Angela Merkel “tapodtat sem engedett” – mondta Horst Seehofer.

Hangsúlyozta, hogy a CSU nem akar szakítani a testvérpárttal, a Merkel vezette Kereszténydemokrata Unióval (CDU), nem akar távozni a szövetségi kormányt alkotó koalícióból, továbbra is a kancellárral együttműködve törekszik a menekültválság kezelésére és támogatja a nemzetközi és európai uniós megoldás kidolgozására irányuló erőfeszítéseket.

Ugyanakkor nemigen látszik, hogy elérhető közelségben lenne egy ilyen megoldás, ezért “nemzeti megoldást” kell alkalmazni, az osztrák példa alapján évi 200 ezer főben maximálni kell a befogadható menedékkérők számát és hatékonnyá kell tenni a határellenőrzést – fejtette ki Horst Seehofer. Jelezte: pártja továbbra is nyomást gyakorol majd a kancellárra, hogy fogadja el a bajor álláspontot.

Angela Merkel nem nyilatkozott a találkozóról.

Andreas Scheuer, a CSU-főtitkára azt mondta, hogy a kancellárral folytatott eszmecserét “hihetetlen intenzitás és emocionalitás” jellemezte.

“Nagyon-nagyon nehéz hetek állnak előttünk” – tette hozzá a főtitkár.

Angela Merkel a találkozó előtt tett sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy érezhetően és tartósan csökkenteni kell a Németországba érkező menekültek számát, és ehhez európai megoldást kell alkalmazni. A CSU-s követeléseket közvetve elutasítva hozzátette, hogy szerinte a menekültválságot kiváltó okok kezelésére kell törekedni. Elmondta, hogy a pénteki német-török kormánykonzultáció, a hazájukban vagy annak térségében tartózkodó szíriai menekültek helyzetének javítását célzó február 4-ei londoni adományozói konferencia és a február közepén tartandó brüsszeli uniós csúcs után “mérleget készítünk, megnézzük, hogy hol tartunk”.

Résztvevők beszámolói szerint a Wildbad Kreuth-i megbeszélésen a CSU-s politikusok éles szavakkal bírálták a kancellár menekültpolitikáját, és azonnali irányváltást sürgettek.

Angela Merkel viszont hangsúlyozta, hogy nem lehet egyszerre a nemzetközi porondon küzdeni a megoldásért és nemzeti szintű intézkedéseket tenni, a kettő egyszerre nem megy, ezért nem hajlandó változtatni és nem beszél “B-tervről”.

Eltörölték a 30 milliós értékhatárt a kamattámogatott csok-hitelnél is

A kormány nem változtatott a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) azon kritériumain, amelyek a támogatások, kedvezmények visszafizetéséhez kapcsolódnak – mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.

A kormány az igénylési feltételek között a társadalombiztosítási jogviszonyhoz és a munkaviszonyhoz mindenképpen ragaszkodik, a többi kritériumot könnyítette, hogy a kedvezmények minél több családhoz jussanak el. A kormány szerdán a kamattámogatott hitelnél is eltörölte a 30 millió forintos értékhatárt új lakások vásárlásánál, illetve építésénél.

Hornung Ágnes szerint a kritériumrendszer biztosítja, hogy a támogatásokat, kamattámogatott hiteleket megfelelően visszafizessék. A bankok az igénylők feltételrendszerét megvizsgálják, ez biztosítja, hogy ne alakuljon ki a korábbi devizahitel-lufihoz hasonló esemény.

Az államtitkár beszélt arról is, a feltételrendszert úgy alakították ki, hogy a visszaélések számát a minimálisra csökkentsék. Arra a kérdésre, mit tud tenni a kormány azért, hogy az 5 százalékos áfa hatása valóban a magánszemélyeknél csapódjon le, ne az ingatlanberuházóknál, kifejtette: az új szabályok hatálybalépésével a keresleti oldal nagyon megugrott, az új lakásoknál egy úgymond spekulatív ár rajzolódik ki az elején. Arra számítanak azonban, amennyiben a kínálati oldal igazodik a kereslethez, elkezdődnek a lakásépítések, a spekulatív árgörbe kiegyenlítődik, tehát hosszú távon érezhető lesz az áfacsökkentés hatása az új lakások értékesítésénél.

Féláron hirdeti a NAV a lefoglalt árukat

Általában féláron kezdődik a licit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által lefoglalt termékekre az árveréseken – írta csütörtöki számában a Világgazdaság.

A NAV legutóbbi árverésén mintegy 1100 termékre lehetett licitálni, köztük 1070 ingóságra és 54 ingatlanra, az üzletrészek kategóriája viszont üres volt. A legérdekesebb tételek között volt egyebek mellett fehérarany gyémántköves gyűrű, állószolárium, dagasztógép és vaskályha is.

2015-ben összesen 16 031 árverést hirdetett meg a hivatal elektronikus felületén.

Az adóhatóság tájékoztatása szerint a licit a becsérték – amelyet a végrehajtó állapít meg piaci érték alapján a lefoglaláskor – 50 százalékával kezdődik. Arról azonban nem közölt információt a NAV, hogy az árverések alkalmával mekkora bevételre tett szert.

Befejeződött a taxisok demonstrációja Budapest belvárosában

A tárca csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében az áll: a kormány döntésének megfelelően az NFM közigazgatási államtitkára, Czepek Gábor és közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Tasó László tárgyalt a taxisok képviselőivel Budapesten.

Egy-egy sávon engedélyezik a forgalmat a sárga taxik

Egy-egy sávon engedélyezik a forgalmat a sárga taxik

A szervezők a tárgyalás végén ígéretet tettek arra, hogy a forgalomkorlátozásokkal járó tüntetésüket csütörtökön befejezik – olvasható a közleményben.

Mint írták, az egyeztetésen elhangzott, hogy a kormány a szabályosan működő, adófizető taxisok oldalán áll; taxis szolgáltatás kizárólag a kormányrendeletben meghatározott, azonos feltételek mellett nyújtható. A fejlesztési tárca vizsgálja az előírások betartását kikényszerítő komolyabb szankciók és hatékonyabb ellenőrzés lehetőségeit. Az egyeztetések a jövő héten folytatódnak, a minisztérium várja a demonstrálók javaslatait is.

Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, a kabinet tárgyalásokat kezd a taxisokkal, és arra kéri őket, függesszék fel a tüntetést. A kormány álláspontja szerint igazuk van a demonstrálóknak – tette hozzá.

A taxisok hétfő reggel óta akadályozzák a forgalmat Budapest belvárosában az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakozva. Tüntetésüket előre nem jelentették be, csak hétfő este, szerda éjfélig. Később azt mondták, péntek éjfélig maradnak.

Frissítés: Befejeződött a taxisok demonstrációja csütörtök délután két órakor Budapest belvárosában. Az Uber ellen tiltakozó személyszállítók elhagyták a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca és az Andrássy út kereszteződését, így megszűnt a forgalmi sávok blokádja.

A tervek szerint a demonstráción részt vevő taxisok konvojban végighajtanak az Andrássy úton a Hősök teréig, ahol tesznek egy kört, ezzel véget ér a közös akció.

Erről azután döntöttek, hogy a demonstráció szervezői megállapodtak az illetékes kormányzati szervekkel az érdemi tárgyalások jövő heti folytatásáról – hangzott el a helyszínen megtartott sajtótájékoztatón.

 

Erre szerettünk volna ébredni karácsonykor, hó alatt Debrecen – fotókkal

A munkába igyekvők néhány centis hóréteget találtak a járdán és az utakon csütörtök reggel. Az előrejelzés szerint nem lesz nagy havazás a következő órákban, s a hét hátralevő részében sem.

A házak előtti járdák síktalanítása a tulajdonosok feladata

A házak előtti járdák síktalanítása a tulajdonosok feladata

A délelőtti órákig még folytatódhat a gyenge hószállingózás. Lepel szerű, 2 centis friss hó hullhat. Vigyázzunk a járdán és az utakon egyaránt, mert a fagy miatt síkosak lesznek az utak!

Késő délelőttől várhatóan kisüt a nap. Szép idő lesz a továbbiakban is. Sok napsütésre és kemény hidegre számíthatunk – nap közben sem emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet.

Galéria megnyitása (10 kép )

Változás hétfőn érkezik: a jövő hét elejétől enyhébb hőmérsékletű napok következnek, délelőttönként +3 fok körüli maximumokkal.

Az önkormányzat korán reggel megrendelte az utak, a közlekedési csomópontok és a Kossuth tér síkosságmentesítését az AKSD-től, a cég tíz munkagéppel és három emberrel kezdett a munkához.

waze

A városban és a város környéki főutakon is nehéz közlekedni, sok helyen jókora dugók alakultak ki. Ezt jelentik az autósok a A Waze mobiltelefonos navigációs alkalmazásban is.

A debreceni repülőtéren a mai nap csak késő kora este van járat, addig folyamatosan takarítják a kifutópályát.