arvays bejegyzései

Egy 17 esztendős fiút gázolt halálra a vonat Debrecenben

Halálra gázolt hétfőn hajnalban a Nyírábránytól Debrecenig közlekedő személyvonat egy 17 esztendős fiút.

Hajnali öt óra körüli időben a Nyírábrány felől Debrecen irányába közlekedő személyvonat a Hét vezér utca közelében eddig tisztázatlan körülmények között, a nyílt vasúti pályán ütötte el a fiatalembert, aki a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A baleset körülményeit a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

A helyszínelés idejére az érintett pályaszakasz le van zárva, vonatpótló buszok járnak Nagycsere és Debrecen között – közölte a Mávinform.

Kihipózott párducok: a Denver Broncos védelme hozta az ötvenediket

Az NFL küzdelmeit most is az Amerikai Főcsoport legjobbja nyerte

Az NFL küzdelmeit most is az Amerikai Főcsoport legjobbja nyerte

Kitűnő, napsütéses időben és bőven húsz fok felett tombolhatott a kaliforniai Levi’s Stadium igen szerencsés közönsége az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) idei nagydöntője, az ötvenedik Super Bowl előtt. Persze, azért az NFL szakírója még kielemezte, hogy kis keresztszél várható, meg hogy a denveri kispad jó két órán keresztül a nappal szemben (de sütkérezve!) lesz kénytelen elviselni a döntőt.

Az NFL küzdelmeit most is az Amerikai Főcsoport legjobbja nyerte

Az NFL küzdelmeit most is az Amerikai Főcsoport legjobbja nyerte

Jaj, szegények, alighanem harminc másik gárda szívesen „elkínlódna” azon a napos oldalon. Ők a többiek, akik elhullottak a 2015-ös bajnokság hosszú menetelése alatt. Ide már csak a legjobbak, a Carolina Panthers (NFC) és a Denver Broncos (AFC) jutottak. Hogy megszerezzék a Vince Lombardi trófeát.

Az amerikai himnuszt Lady Gaga szupersztár énekelte el, meglepően konzervatív öltözetben és stílusban. Elhúztak – szokott módon – a vadászgépek is a stadion fölött. A népek bekészítették a hamburgert meg a söröket az ülésük alá. A Carolina megnyerte a pénzfeldobást, és átadta az első támadás jogát a Denvernek.

Gano kirúgását Caldwell a 20 yardos vonalig vitte, aztán az Indianapolis Colts-szal egyszer már Super Bowl győztes Peyton Manning első két passza jó. Majd a negyedik is, aztán két remek futás, és máris a „vörös zónán”, azaz az ellenfél húsz yardos vonalán belülre ér a Broncos. Ahol azért megtorpannak, de McManus 34 yardos mezőnygóljával már az első támadás végén vezet a Denver (0-3).

Pályán végre Cam Newton és félelmetes támadóalakulata, de az első labdaérintés előtti rövid ima sem segít: néhány centiméter hiányzik a harmadik próbálkozás után, így hamar visszaadják Manningéknek a támadás lehetőségét. Jön egy rövid próbálkozás a fehérek részéről, majd a Panthers támadásánál az első döbbenet: egy rossz bírói ítélet után (amit még a bedobott vörös kendő, azaz a visszanézés sem változtatott meg) a harmadik próbálkozásnál odaérnek Newtonhoz, kiütik a kezéből a labdát a saját célterülete előtt, amit Jackson összeszed és bevisz. Nemhogy kivédekezi, de touch downt szerez a denveri védelem (0-10). Az első negyed végéig a védelmek dominálnak, kissé csalódottan vesszük tudomásul, hogy ez sem lesz egy pontzuhatagos, látványos meccs.

Levette a pályáról a párducokat a liga legjobb védelme

Levette a pályáról a párducokat a liga legjobb védelme

A második negyed eleje rögtön rácáfol erre: valami hihetetlen változatos támadó-drive után (remek Newton és Olsen momentumok végén) Stewart ugrik át fél yardról az egymással földharcot vívó tömeg fölött. Megvan a Carolina első touch downja, és a felzárkózás (7-10). Ráadásul Manning újra gyengécske támadójeleket mutat, gyorsan átkerül a labda az erőtől (már) duzzadó Panthers támadóalakulatához. És újra előlép a liga legjobb védelme, gyorsan leveszi a pályáról a párducokat, majd villan a speciális alakulat is: Norwood majdnem visszahordja a puntot. A húszasról indíthat Peyton, eljutnak az ötösig, de ott megtorpannak, még negyedikre sem sikerül a próbálkozás, végül azért egy mezőnygólra jók (7-13).

Aztán jön az őrület! Először a már lámpalázán túlesőnek tűnő Pantherstől várnánk egy eredményes játékot, ám Tolbert kezéből kiütik, majd a Broncos egy remek hosszú futással „lőtávolba” ér. A Carolina húszasáról indíthat Manning, és rögtön dob egy interceptiont. Kevesebb, mint négy perc a nagyszünetig, de Newtonék nem tudnak élni az ajándékkal. Még egy-egy játék itt és ott, többször megnézzük a kék rágógumit Newton szájában, de több pont már nincs.

Szünet, büfé, sör, esztrád műsor, egy kis pihi.

Egyelőre a védelmekről szól szinte minden. Különösen a denverit csodálhatjuk meg ismét: azt követően, hogy két hete otthon szó szerint hidegre tették minden idők talán legjobb irányítóját, Tom Bradyt, most itt a kaliforniai jó időben egy félidő alatt hét ponton tartják az NFC-t szétcincáló, pontzuhatagokkal idejutó Cam Newtonékat. Egészen elképesztő, gyakorlatilag csak egy félidőre vannak attól, hogy egy, mozgásában kissé köszvényes nyugdíjas benyomását keltő irányítónak megszerezzék második Super Bowl győzelmét.

Beyconé is pódiumra lépett a meccs szünetében

Beyconé is pódiumra lépett a meccs szünetében

A félidei szuperprodukció ezúttal a Coldplay minikoncertje. A biztos siker érdekében bevetik Bruno Mars „men in black” csapatát, és a nagyon „egydarabnak” látszó Beyoncé művésznőt is. Visszaidézik (képekben) a korábbi döntők show-it is: látjuk többek között a The Rolling Stonest, Madonnát, Jackót, a U2-t, Paul McCartneyt és a többi szupersztárt. Nem valami nagy szám ez a műsor, de mi valójában egy másikra, a focira vagyunk kihegyezve.

Jönnek is a srácok, nyilván a legfontosabb kérdés az, hogy tud-e váltani támadójátékán a Carolina. Ha nem, oda a nagy álom.

Ők kezdik a harmadik negyedet, és az első passz óriási Ginn Jr-nak, 45 yardos előrehaladás. Aztán elkínlódnak egy darabig a Broncos védelmével, 44 yardos mezőnygól kísérlet lesz a végén, de Gano a bal kapufa tetejét találja el. Ilyet is ritkán lehet látni. Ellenben Manningben a szünetben feltölthették az elemeket, mert az első támadás során két kiválót dob Sandersnek. Utána lő még vagy három „vakot”, de egy közeli mezőnygólra jók (7-16). Már kilenc pont a különbség, azaz legalább két labdabirtoklásnyi előny a Broncosnál.

Ötven yardos hosszú passzal indít rögtön Newton. Már a vörös zóna környékén operálnak, de az irányító eladja a labdát, és bár az interceptiont szerző Ward kiejti a tojáslasztit, a Panthers támadói nem tudják összeszedni. Nincs pont, jöhetnek Manningék. Messzire nem jutnak, és nagyon úgy tűnik, hogy irányítójátékos az idén aligha lesz a nagydöntő MVP-je (az alapszakasz legértékesebbje egyébként Cam Newton).

Von Miller -  a Super Bowl legjobbjának  választott Most Valuable Player

Von Miller – a Super Bowl legjobbjának választott Most Valuable Player

A 2015-ös bajnokság utolsó negyedét a Broncos kezdi, viszonylag jól, mígnem Manning kezéből kiütik a félpálya körül a labdát, jöhet a Panthers. Sok idő már nincs, vagy jönnek a nagy játékok, vagy a nagy blama. A vége egy köztes megoldás: mezőnygól harmincvalahányról, és egy kis kapaszkodás (10-16). Ahogy pörögnek le az órán a percek, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy lassan egy akadémiai bizottságot kellene összehívni a legnagyobb koponyákkal, akiktől arra várnánk valami ötletet, hogy mivel vigasztalhatná magát az a „csóró” semleges szurkoló, aki sokezer dollárt kiadott a helyszínen egy jegyért. A védelmeket lehet ünnepelni, gondolnánk, amikor négy perccel a vége előtt a Broncosé ismét lekapja Newtont, és nagyon közelre, pontosan 5 yardnyira kerülnek a végső győzelemhez. Amit Anderson gyakorlatilag megszerez egy futással, majd nyomnak egy kétpontos ráadást (10-24).

Véget ért tehát Amerika első számú sportágának tavalyi bajnoksága (szeptembertől a következő év februári nagydöntőig tart a szezon), amit most is az Amerikai Főcsoport legjobbja nyert. Tavaly Tom Brady, az idén Peyton Manning mutatta meg (no jó, utóbbi esetében némi jóindulatot tanúsítunk), hogy a feltörekvő irányító titánok megremegnek a végső siker kapujában, míg az „öregekre” lehet alapozni.

Peyton Manning: Most ünnepelni akarok, a visszavonulásról még nem döntöttem

Peyton Manning: Most ünnepelni akarok, a visszavonulásról még nem döntöttem

Valójában azonban egyértelmű, hogy az idén a rájátszásban fenomenális védőjátékot bemutatni képes Denver Broncos kihasználta egyetlen esélyét: gyakorlatilag az utolsó két mérkőzésen „agyonverték” az ellenfél irányítóját, és belekergették az ellenfelet a vereségbe. A Carolina Panthers nem tudott felnőni a feladathoz, a végén megremegtek, és csődöt mondtak. Korábban megverték azokat a rájátszás menőket (Seattle, Arizona, vagy ez utóbbi a Green Bayt), akik aligha játszottak volna ennyire gyengén a Super Bowl-on. De hát ezt kit érdekel? Ők nem voltak itt, a Carolina igen. Bár alig láttuk őket.

Széles Tamás

Hatmillió dollárt fizettek az elrabolt cseh lányokért

Prága hatmillió dollár (mintegy 1,6 milliárd forint) váltságdíjat fizetett annak a két cseh diáklánynak a szabadon bocsátásáért cserébe, akiket 2013 márciusában raboltak el Pakisztánban, majd két évvel később elengedték őket – értesült a Respekt című prágai hetilap.

Az újság hétfőn megjelenő számában foglalkozik az üggyel, a cikkből vasárnap előzetest közöltek. A két pszichológus hallgatót, az akkor 24 éves Hana Humpalovát és Antonie Chrasteckát 2013. március 13-án rabolták el ismeretlen fegyveresek az Afganisztánnal és Iránnal határos délnyugat-pakisztáni Beludzsisztán tartományban. A fiatal nők turistaként, Iránból jövet érkeztek a térségbe, és a tartományi székvárostól, Kvettától nagyjából 550 kilométerrel nyugatra veszett nyomuk.

A Bohuslav Sobotka vezette cseh kormány 2015. március 28-án tett bejelentést kiszabadulásukról és hazatérésükről, amellyel kapcsolatban méltatta az Insani Yardim Vakfi (IHH) nevű török humanitárius szervezet segítségét. A Respekt információi szerint az emberrablók által követelt váltságdíj folyósításával kapcsolatban az állambiztonsági tanács szintjén folytak a megbeszélések.

“A tárgyalások nem voltak egyszerűek, de végül egyikünk sem akarta vállalni a felelősséget két fiatal nő haláláért, így egyhangúlag hoztuk meg a döntést a váltságdíj folyósításáról” – idézte a hetilap az egyeztetések egyik névtelenül nyilatkozó résztvevőjét.

A cseh média éppen a héten számolt be arról, hogy Libanonban szabadon engedtek öt, még júliusban elrabolt cseh állampolgárt szinte egy időben azzal, hogy Prága szabadon engedte az Egyesült Államok kérésére 2014 óta fogva tartott és terroristának vélt libanoni Ali Taan Fajadot. A fejleményre dühödten reagált az Egyesült Államok prágai nagykövetsége, amely szerint a cseh kormány a “terroristákat és a bűnözőket” támogatja lépésével.

Indul a futballtavasz: a héten két tétmérkőzés vár a Lokira

A Fradi elleni csütörtöki pallagi edzőmeccsel (2-3) lezárult az NB I-es szezon folytatásra készülő debreceni futballisták rövid téli felkészülése. A héten már két fontos meccs vár Szakály Péterékre.

Kedden este hatkor a Nyíregyháza otthonában a Magyar Kupa negyeddöntőjének első meccsét vívja a két csapat (visszavágó március 2-án), szombaton fél négytől pedig a Nagyerdei Stadionban a Vasas ellen lesz a 2016-os esztendő első bajnoki mérkőzése.

A kupaellenfél szabolcsiak utolsó felkészülési meccsét megtekintette Kondás Elemér is (Nyíregyháza-Szolnok 0-1), s találkozhatott ismerősökkel is a Szpariban, hiszen Rezes Dániel, a hondurasi Luis Ramos és Pölöskey Péter két-három esztendővel ezelőtt, Szécsi Márk pedig még néhány hónapja is a játékosa volt a Lokiban – kedden azonban már mindannyian a vetélytársat erősítik. Miként a legújabb szabolcsi igazolás, a 28 esztendős támadó középpályás Harsányi Zoltán, aki most Mezőkövesdről érkezett ugyan, de korábban három éven át az angliai Bolton csapatában focizott, s játszott a Pécs, illetve a Puskás Akadémia színeiben is.

A pénteki főpróbán az alábbi összeállításban szerepelt Mátyus János edző szabolcsi társulata: Ovszijenko – Rubus, Szalai, Abdouraman (Farkas), Törtei (Rakovic) – Rezes, Zofcák, Ramos (Kapacina), Harsányi (Csorba), Szécsi (Kis), Pölöskey (Pálinkás).

A nyíregyháziak (licenszproblémáik miatt) az MLSZ döntése alapján kerültek a nyáron NB III-ba, ahol sokáig fölényesen vezették a Keleti csoport mezőnyét, ám a hajrára felzárkózott mögéjük a Cegléd. A Szpari határozott célja a feljutás, ennek érdekében például januárban törökországi edzőtáborozással készültek a soros bajnoki feladatokra, s a kupában való helytállásra.

1. Nyh. Spartacus       43
2. Ceglédi VSE           42
3. Cigánd SE              35
4. Kazincbarcika         33
5. FC Hatvan              28
6. Rákosmente           27
7. Putnok FC               24
8. Somos SE               22
9. Jászberény              21
10. Újpest FC II.          19
11. Felsőtárkány          16
12. DVSC-DEAC         15
13. DVTK II.                14
14. Tállya KSE            13
15. Tiszaújváros          11
16. REAC                    10
17. Nyírbátor                  8

Hosszú Katinka öt aranyat nyert a Golden Tour második versenyén

Hosszú Katinka két aranyérmet szerzett a zárónapon a Golden Tour elnevezésű, pénzdíjas franciaországi versenysorozat második állomásán, Amiens-ben.

A világ- és Európa-bajnok úszó – a háromnapos esemény honlapja szerint – 100 méter háton 59.49 másodperces idővel, míg 200 méter pillangón 2:12.17 perces teljesítménnyel csapott elsőként célba vasárnap. A Vasas versenyzője 200 méter gyorson a legjobb idővel került a döntőbe, de ott végül nem állt rajtkőre, Verrasztó Evelyn viszont a negyedik lett, 2:00.04-gyel. Hosszú 200 méter mellen (2:37.89) és 50 méter gyorson (25.92) ugyancsak negyedikként zárt.

A férfiaknál Verrasztó Dávid 200 méter vegyesen (2:02.51) és 200 méter háton (2:05.93) bronzérmes lett.

Hosszú pénteken és szombaton is három számban diadalmaskodott, az első napon 800 és 1500 méter gyorson, valamint 400 méter vegyesen, a másodikon pedig 100 méter mellen, valamint 200 méter vegyesen és 200 méter háton győzött.

A sorozat első versenye két hete volt Nizzában, Amiens után pedig Marseille-ben zárul a Golden Tour a március 4-6-án rendezendő viadallal.