arvays bejegyzései

Iráni atomprogram: feloldhatók az ország ellen hozott szankciók

Hassan Rouhani iráni elnök országa életében új korszak kezdetének nevezte a döntést. Barack Obama amerikai elnök rendelete értelmében az Egyesült Államok az amerikai cégek külföldi vállalatainak engedélyezi a kereskedelmet Iránnal, az országban lévő cégekre és magánszemélyekre azonban továbbra is vonatkoznak a korábbi tiltások.

A gazdasági korlátozások megszűnésével felélénkülhet az iráni kereskedelem

A gazdasági korlátozások megszűnésével felélénkülhet az iráni kereskedelem

Emellett azok a szankciók is, amelyeket az Egyesült Államok az emberi jogok megértése miatt hozott a perzsa állam ellen, ugyanúgy hatályosak – közölte az amerikai pénzügyminisztérium.

A szombati elnöki rendeletnek azonban két kivétele van: engedélyezi az amerikai repülőgépek eladását és lízingelését Iránnak, a tengeri áruszállításba és kikötők infrastruktúrájába történő befektetést, illetve az iráni kézműves és élelmiszeripari termékek amerikai importját. Ugyanakkor az ezeket illető pénzügyek lebonyolítását csakis kizárólag külföldi bankokon keresztül tehetik meg az érintett felek.

Emellett az Egyesült Államok szankciós listájáról több mint 400 iráni állampolgárt és céget töröltek, jelenleg mintegy 200 személy és cég szerepel az említett feketelistán.

Jacob Lew amerikai pénzügyminiszter kiemelte: az Egyesült Államok szankciós politikájának ezzel nincs vége.

Emlékeztetett, hogy a megállapodás az iráni atomprogramot érinti, ezért országa élni fog akár újabb szankciók életbe léptetésével Irán ellen, ha szükségesnek ítéli meg. Példaként a terrorizmus finanszírozását, a közel-keleti térség destabilizációját, az emberi jogi sértéseket és a ballisztikus rakétateszteket hozta fel.

A szankciók eltörlésével egyebek mellett feloldhatják a zárolás alól Irán külföldi vagyonát, amelynek értéke mintegy 100 milliárd dollárra rúg. Egy amerikai tisztviselő korábban közölte, ebből mintegy 50 milliárd dollárhoz juthat hozzá Irán a szankciók feloldása révén. Szakértők ugyanakkor emlékeztettek, hogy a büntetőintézkedések eltörlésével egyben ki nem fizetett tartozások is rászakadnak Teheránra, így ez az összeg jelentősen csökkenhet.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szombaton közölte, hogy Teherán eleget tett a nagyhatalmakkal tavaly nyáron kötött nukleáris megállapodásban foglalt kötelezettségeinek. Ennek nyomán feloldhatók az Irán elleni nemzetközi szankciók.

Az amerikai elnök kegyelemben részesített szombaton hét iráni állampolgárt, akik közül egyesek még tárgyalás előtt állnak, mások pedig már megkezdték büntetésük letöltését valamelyik amerikai börtönben.

Huszonkilenc túsz nem élte túl a szörnyű terrorakciót

Az ouagadougoui terrortámadás és túszejtés 29 halálos áldozatának többsége külföldi – közölte egy, a nyomozáshoz közel álló Burkina Fasó-i tisztviselő szombaton.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök közölte, a támadásban hat kanadai állampolgár halt meg.

A svájci külügyminisztérium tudatta, hogy két svájci állampolgár vesztette életét Ouagadougouban. Hollandia eddig egy 67 éves állampolgáráról tud, aki meghalt a támadásban. Francois Hollande francia elnök a Twitteren közölte, hogy a halálos áldozatok között vannak francia állampolgárok is.

A legfrissebb információk szerint a péntek esti fegyveres támadás a Burkina Fasó-i főváros központjában lévő – főleg külföldiek, ENSZ-alkalmazottak és francia katonák által lakott – Splendid ellen, és az azt követő túszejtésben huszonkilenc ember vesztette életét, és mintegy harmincan sebesültek meg – közölte Simon Compaoré belügyminiszter. Összesen 176 túszt szabadítottak ki a mentőakció során – tette hozzá.

Compaoré elmondta, három támadó holttestét találták meg, mindannyian férfiak voltak. Megjegyezte, hogy nagyon fiatalok voltak, egyikőjük sem lehetett 26 évnél idősebb. Egy biztonsági forrás korábban azt mondta, hogy négy támadó volt, közülük kettő nő. Egy másik forrás szerint az egyik támadó arab, másik kettő fekete afrikai volt.

Roch Marc Kaboré, a nyugat-afrikai ország elnöke szombat esti televíziós beszédében elítélte a támadást, és méltatta a helyi hatóságok és a francia és amerikai különleges erők munkáját, akik közösen 156 túszt szabadítottak ki. Az elnök emellett mintegy 50 sebesültről számolt be.

Kaboré biztosította népét, hogy a terroristák elleni harcból győzedelmesen fog kiemelkedni országa, s hozzátette, háromnapos országos gyászt rendelt el.

Az elnök közölte azt is, hogy péntek este az ország északi részén elraboltak egy ausztráliai párt, akik 1972 óta működtettek egy klinikát.

Kosárlabda NB I/B: lendületes játék, magabiztos debreceni siker

Idei második mérkőzését is meggyőző játékkal, magabiztosan nyerte a DEAC Kamilla Gyógyfürdő csapata a férfi kosárlabda NB I/B 11. fordulójában.

Továbbra is harcban az éremért a DEAC férfi kosarasai

Továbbra is harcban az éremért a DEAC férfi kosarasai

A feldobást követően hatalmas elánnal kezdték a találkozót az együttesek, végül minimális, két pontos különbség alakult ki a játékrész végére. Nagyszünetre hét egységnyi differencia alakult ki.

A fordulás után bent maradtak az öltőzőben a vendégek, a DEAC pedig a már megszokott lendületes csapatjátékával valósággal felőrölte ellenfelét. A negyed derekára egy elképesztő rohanásnak köszönhetően már harminc pont fölé is sikerült tornázni a különbséget, így dr. Nagy Ágoston edző már kedvére rotálhatta csapatát. A záró felvonásban mindkét oldalon az addig kevesebb szerepet kapók is pályára léphettek, és sokat elmond, hogy a hajdúságiaknál mind a tizenkét játékosnak sikerült feliratkoznia a pontdobók listájára. Szinte minden statisztikai mutatóban sikerült felülmúlniuk ellenfelüket, így a játék képe alapján teljesen megérdemelt hazai siker született.

DEAC Kamilla Gyógyfürdő – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 97-69 (19-17, 23-18, 38-13, 17-21)
DEAC: Patkovic 19/3, Kovács 7/3, Gál 4, Nagy Be. 14/9, Nagy Bo. 10/6 cserék: Takács 17, Erdei 7/3, Pék 7/3, Kiss 2, Opre 2, Lippai 4, Vas 4.

Ausztria ideiglenesen hatályon kívül helyezi a schengeni megállapodást

Ausztria ideiglenesen hatályon kívül helyezi a schengeni megállapodást, minden menekültet ellenőriz a határon, és a gazdasági menekülteket elutasítja – közölte Werner Faymann osztrák kancellár az Österreich című osztrák lapnak adott interjúban.

A lap a vasárnapi számban megjelenő interjúból szombaton előzetesen részleteket közölt honlapján. A kancellár egyebek között kijelentette: “Ugyanúgy, mint a németek, fokozottan fogjuk ellenőrizni a határainkat, és vissza fogunk küldeni menekülteket”.

Így azokat a menekülteket, akik nem Németországba akarnak továbbutazni, többé nem fogják beengedni Ausztriába – közölte az osztrák kancellár.

“Mindenkit, aki hozzánk jön, fokozottan fogunk ellenőrizni. Akinek nincs menedékjoga, vagy nem nyújt be nálunk menedékkérelmet, azt elutasítjuk. Mostantól csak azok léphetnek be hozzánk, akiknek nálunk menedékjoguk van, és akiket Németországból nem fognak kiutasítani” – mondta Faymann. Hangsúlyozta, hogy Ausztria a schengeni szabályokat “ideiglenesen hatályon kívül helyezi”.

“Kiutasítási kötelezettség lép érvénybe a határon. És ha az EU nem biztosítja a külső határokat, Schengen egésze megkérdőjeleződik. Akkor minden országnak saját nemzeti határát kell ellenőriznie” – jelentette ki.

Az osztrák kancellár szokatlan élességgel bírálta az EU-t. “Megrendítő, hogy az EU bonyolult felépítése miatt olyan fontos problémákat, mint a menekültkérdés, nem képes gyorsabban megoldani. A veszély az, hogy túl keveset és túl későn” – fogalmazott. Faymann továbbra is reméli, hogy gyorsan biztosítani fogják az EU külső határait, “különben az EU egésze válik kérdésessé”.

Faymann megismételte, hogy minden pénzügyi segítséget blokkolni fog azon tagállamok esetében, amelyek nem fogadnak menekülteket. Szavai szerint “aki a menekültkérdésben nem szolidáris, annak a pénzügyi segítségnél vétóval kell számolnia”.

Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter pénteken az osztrák közszolgálati rádiónak adott interjúban már bejelentette, hogy Ausztria a jövő hét végétől nem fogja beengedni a területére azokat a menekülteket, akik skandináv országokba akarnak eljutni. A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy Németország is ilyen intézkedésekhez folyamodott. Mikl-Leitner azokra a migránsokra utalt, akik Ausztrián és Németországon át, menekültkérelem benyújtása nélkül akarnak eljutni skandináv országokba, főként Svédországba.

A Mikl-Leitner által bejelentett intézkedés előzményeihez tartozik, hogy a német hatóságok az év eleje óta egyre több olyan migránst fordítanak vissza Ausztriába, akik nem akarnak Németországban maradni, hanem észak-európai országokba utaznának.
A tárcavezető szerint naponta 200-300 olyan migráns érkezik a bajor határhoz, akit visszafordítanak Ausztriába. Csak azokat engedik be Németországba, akik ott akarnak menedéket kérni.

Férfi kéziseink jó játékkal, biztos győzelemmel kezdtek

Mindkét csapat a lengyelországi Európa-bajnokságon kiosztásra váró két olimpiai selejtezős hely egyikéért küzdenek. A gdanski kvartettben hasonló okból harcol az orosz válogatott is.

A megfiatalított magyar együttesnek ez volt az első igazi felmérője Talant Dujshebaev szövetségi kapitány vezetésével, és rögtön nekiugrott ellenfelének. Az 5. percben már 5-1 volt az állás, amikor a rivális időt kért. A lendület nem tört meg, tovább nőtt a különbség (8-2). Szünet után volt ugyan egy hullámvölgy a játékunkban, az ellenfél két gólra felzárkózott (25-23), a hajrában azonban jobban összpontosított magyar csapat, amely végül öt góllal megnyerte a fontos összecsapást.

Dujshebaev a mérkőzés után az M4 Sportnak elmondta: a győzelemmel és a lőtt gólok számával elégedett, ám sok gólt kapott a csapata. “A támadójátékunk rendben volt, de sokat kell javulnunk védekezésben” – fogalmazott a kapitány.

Csoportkör, 1. forduló, D csoport:
Magyarország – Montenegró 32-27 (16-12)

Gólok: Bánhidi 7, Jamali 5, Ancsin 5, Iváncsik G. 4/2, Bodó 3, Faluvégi 3, Zubai 2, Borsos 1, Nagy L. 1, Pásztor 1, illetve Borozan 7, Cavor 5, Grbovic 5, Sevaljevic 4/1, Lipovina 3, Vujovic 2, Melic 1

A csoport további programja.
Hétfő: Magyarország – Oroszország 18 óra, Dánia – Montenegró 20.15
Szerda: Oroszország – Montenegró 17.15, Dánia – Magyarország 20 óra

A csoportból az első három helyezett jut a 12-es középdöntőbe.