arvays bejegyzései

FIFA-gála: ötödször is Lionel Messi kezébe került az Aranylabda

Lionel Messi, az FC Barcelona argentin válogatott futballistája nyerte el 2015-ös teljesítménye alapján a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), valamint a France Football magazin által közösen odaítélt FIFA-Aranylabda díjat, amelyet a FIFA zürichi gáláján adtak át hétfőn.

Micsoda csatártrió! Neymar, Cristiano Ronaldo és az Aranylabdás Messi

Micsoda csatártrió! Neymar, Cristiano Ronaldo és az Aranylabdás Messi

A 28 éves Messi 2009, 2010, 2011 és 2012 után ötödször érdemelte ki az elismerést. A támadó az előző szezonban triplázott a katalán sztárcsapattal (megnyerte a spanyol bajnokságot, a spanyol kupát és a Bajnokok Ligáját), a futballtörténelem első olyan együttesével, amelynek ez két alkalommal sikerült.

Messi a Real Madrid háromszoros portugál győztesét, Cristiano Ronaldót, illetve csapattársát, a brazil Neymart előzte meg a szavazáson.

A brazil Wendell Lira nyerte az év legszebb góljáért járó, idén hetedszer átadott Puskás Ferenc-díjat.

A 27 éves játékos azzal érdemelte ki az elismerést, hogy március 11-én a brazil Goiás állami bajnokságban az Atlético-GO – Goianesia meccs 28. percében egy kiugratást követően ollózó mozdulattal juttatta kapuba a labdát, s ezzel 1-0-s vezetéshez juttatta a vendégeket. Érdekesség, hogy a találkozót, melyet Lira csapata nyert 2-1-re, négyszáznál is kevesebb néző látta a helyszínen.

A FIFA futballbizottsága által kiválasztott tíz szépségdíjas gólra a FIFA honlapján lehetett szavazni, majd november végétől már csak arra a háromra, amely addig a legtöbb voksot kapta. A másik két jelölt az AS Romában futballozó Alessandro Florenzi és az FC Barcelona FIFA-Aranylabdára is jelölt argentin támadója Lionel Messi volt.ű

A brazil Wendell Lira nyerte az év legszebb góljáért járó, idén hetedszer átadott Puskás Ferenc-díjat.

A 27 éves játékos azzal érdemelte ki az elismerést, hogy március 11-én a brazil Goiás állami bajnokságban az Atlético-GO – Goianesia meccs 28. percében egy kiugratást követően ollózó mozdulattal juttatta kapuba a labdát, s ezzel 1-0-s vezetéshez juttatta a vendégeket. Érdekesség, hogy a találkozót, melyet Lira csapata nyert 2-1-re, négyszáznál is kevesebb néző látta a helyszínen.

A FIFA futballbizottsága által kiválasztott tíz szépségdíjas gólra a FIFA honlapján lehetett szavazni, majd november végétől már csak arra a háromra, amely addig a legtöbb voksot kapta. A másik két jelölt az AS Romában futballozó Alessandro Florenzi és az FC Barcelona FIFA-Aranylabdára is jelölt argentin támadója Lionel Messi volt.

A legjobb női futballista a 33 esztendős amerikai Carli Lloyd volt.

Az Év csapata:
Neuer – Alves, Ramos, Silva, Marcelo – Modric, Iniesta, Pogba – Messi, Ronaldo, Neymar.

Négy gólt szúrt a Tüskecsarnokban a MAC a debreceni hokisok kapujába

Legutóbb egy hete találkozott egymással a két csapat, Debrecenben a hazaiak egy harmadon keresztül tudták tartani a MAC-ot, amely végül 7-1-re nyert. Nagy kérdés volt a mostani meccs előtt, hogy a hajdúsági hokisok a Miskolcon aratott váratlan, de nagyon értékes diadalt (2-1) képesek-e megismételni a Tüskecsarnokban, ahol még csak a Miskolcnak és a Fehérvárnak sikerült nyernie, a többiek maximum egygólos vereségekig jutottak.

Most sem sikerült nyerni a MAC ellen - Fotó: jegkorongblog/ Manases István

Most sem sikerült nyerni a MAC ellen – Fotó: jegkorongblog/ Manases István

A DHK még idáig sem, hiszen a MAC ellen a fővárosban játszott eddigi egyetlen meccsükön 5-2-re kikaptak, két hónappal ezelőtt.

Ezúttal sem sikerült nyerni – sőt: még gólt ütni sem. A házigazdák az első harmad hajrájában két gólt rámoltak be a debreceni kapuba, a folytatásban még egyet-egyet, így négygólos győzelemmel zárták a találkozót, s tartják a lépést a listavezető miskolciakkal. A hétfő esti meccsről sokat elmond a statisztika: a fővárosiak háromszor annyi lövést zúgattak az ellenfél kapujára, mint a debreceniek…

Pénteken a DVTK Jegesmedvék látogat Debrecenbe (18 óra), vasárnap Fehérvárott játszik a DHK (17), kedden pedig a Ferencváros vendégeként próbálkozik a pontszerzéssel a debreceni jégkorongcsapat (19).

MAC Budapest – Debreceni Hoki Klub 4-0 (2-0, 1-0, 1-0)
Tüskecsarnok, 350 néző, játékvezetők: Kincses, Németh, Soós, Kis-Király.
DHK: Vay – Hetényi, Kovács B., Vincze, Dancsfalvi, Vaszjunyin – Kunajev, Popkov, Hári, Könczei, Kozlovszkij – Csíki, Wéber, Saluga, Kaszkov, Trosin – Tanka, György, Godó, Izsák. – Edzők: Jevgenyij Muhin és Igor Razov.
Gólok: Hayes (17.), Quinn (20.), McDonald (25.), Klempa (50.)
Kiállításpercek: 0, illetve 8 perc (+10 perc fegyelmi: Trosin)
Kapura lövések: 52, illetve 17

A bajnokság alapszakaszának állása:

1. DVTK Jegesmedvéd          39 meccs/92 pont
2. MAC Budapest                              39/92
3. Fehérvár                                        38/68
4. UTE                                               40/58
5. Debreceni HK                                40/56
6. FTC                                                39/53
7. Csíkszereda                                   37/45
8. Dunaújváros                                   40/39
9. Brassó                                            36/19

Már nem kell matricázni a gépkocsik rendszámát

Januártól már nem kell az érvényes műszaki vizsgát, valamint a környezetvédelmi besorolást igazoló matricát felragasztani a gépjárművek rendszámára, mivel ezeket az információkat új közúti kamerákkal is lehet ellenőrizni – írta hétfőn a Magyar Nemzet.

A napilap cikke ismerteti: az autók adatait ugyanazon a kamerarendszeren keresztül tudják ellenőrizni, amely egyebek között a sebességet is méri. A rendszerbe be vannak kapcsolva a mobil traffipaxok, valamint a rendőrautók fedélzeti számítógépei is. A rendszer így mindent lát, lejárt műszaki vizsga vagy szmogriadó esetén jogszerűtlenül használt autóval való közlekedés esetén akkor is megküldik a bírságot, ha közúti ellenőrzésen nem szűrték ki a szabálytalanságot.

Változott a vizsga rendje is, kötelező elvégezni egy próbavizsgát is, és azok a gépkocsik, amelyek ezen nem mennek át, nem is kerülhetnek a vizsgabiztosok elé.

Szilveszteri támadások: már ötszáz felett a molesztáltak száma

A rendőrség közleménye szerint vasárnapig 516 feljelentés érkezett hozzájuk, mintegy 40 százalékuk szólt részben vagy egészében szexuális jellegű támadásról.

A szilveszteri támadások kivizsgálására alakult nyomozócsoport jelenleg 19 személyt kezel gyanúsítottként. A nyomozók videofelvételek, valamint tanúk és áldozatok vallomásainak elemzése alapján próbálnak bizonyítékokat gyűjteni. Egy 19 éves marokkói férfit letartóztattak lopás gyanújával. A közlemény szerint a férfit 2013-ban több alkalommal elzárásra ítélték Németországban különböző bűncselekmények miatt.

Rendőrségi jelentések szerint szilveszter este mintegy ezerfős csoport gyűlt össze a kölni főpályaudvar előtti téren, majd petárdázni kezdtek. Mikor a rendőrség közbelépett, kisebb csoportok alakultak, és ezt követően kezdtek nőket körbevenni, szexuálisan zaklatni és kirabolni. Szemtanúk egybehangzó nyilatkozata szerint a támadók “kinézetük alapján az arab vagy az észak-afrikai térségből származtak”. Kisebb számban, de hasonló esetek történtek más német nagyvárosokban, illetve Ausztriában, Svájcban, Finnországban és Svédországban is.

Hamburgban a legújabb, vasárnapi adatok szerint mintegy 130 bejelentés érkezett a rendőrséghez. Pénteken itt 108 esetről volt tudomása a rendőrségnek. A feljelentések szerint a támadások jelentős része a Sankt-Pauli negyedben található Reeperbahn sétányon történt. Egyelőre egy gyanúsítottat sem sikerült azonosítani. A hamburgi rendőrség szóvivője az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva hozzátette, hogy a támadások nem kizárólag szexuális jellegűek voltak.

Ez nem a gyávák ideje, mondta az új katalán elnök

A katalán parlament megválasztotta Carles Puigdemontot az autonóm közösség új elnökévé vasárnapi, rendkívüli ülésén.

Carles Puigdemont

Carles Puigdemont

Girona 53 éves polgármestere az éjszakába nyúló nyílt, névszerinti szavazáson 70 támogató voksot kapott, ellene 63-an szavaztak, két képviselő pedig tartózkodott a választáskor.

Carles Puigdemont a katalán parlament függetlenségi pártjainak, a Junst pel Sí (Együtt az igenért) és a Népi Egység (CUP) támogatásával szerezte meg az elnökséghez szükséges szavazatokat a 135 fős törvényhozásban.

Az önálló katalán állam megteremtését, a katalán függetlenség társadalmi bázisának kiszélesítését és elődje munkájának folytatását nevezte meg céljai közt Carles Puigdemont elnökjelölti beszédében vasárnap este a barcelonai parlamentben, mielőtt a képviselők szavaztak volna személyéről. Mariano Rajoy ügyvezető spanyol miniszterelnök az elhangzottakra úgy reagált: felkészültek a válaszlépésekre, ha az új katalán elnök és kormánya megsértené a törvényeket és az alkotmányt.

Girona városának 53 éves polgármestere szombaton lett a katalán autonóm közösség elnöki posztjának jelöltje, miután Artur Mas, aki 2010 óta vezette Katalóniát, bejelentette: lemond a jelöltségéről, mivel nem tudja megszerezni a megválasztásához szükséges parlamenti támogatást, és enélkül elkerülhetetlen lenne, hogy megismételjék a parlamenti választásokat Katalóniában.

Carles Puigdemont beszédében kivételesnek és példamutatónak nevezte Artur Mas viselkedését, akinek elnöki programját tervezi továbbvinni, megtartva azt a 18 hónapos menetrendet, amelynek végén megalakulna az önálló katalán köztársaság.

Ennek része egy állampolgári részvételen alapuló alkotmányozási folyamat, amelynek során a katalánok kinyilvánítják legfőbb nemzeti elveiket, továbbá egy önálló társadalombiztosítási rendszer megalkotása, és egyebek mellett a katalán nemzeti bank létrehozása.

A politikus küldetésének nevezte, hogy szélesítse az önállósági törekvések társadalmi bázisát, és hogy tárgyaljon erről a spanyol állammal, az Európai Unióval illetve a nemzetközi közösséggel.

Mint mondta, egy “igazságosabb, méltányosabb, felkészültebb, egészségesebb” országot akarnak létrehozni, amely több és jobb munkahelyet kínál, emellett átláthatóbb és modernebb is.

“Ez nem a gyávák ideje” – fogalmazott beszédében Carles Puigdemont.

“Több eszközünk van mint valaha, hogy megvédjük az egységünket, a főbb politikai erőkkel ebben egyetértünk” – jelentette ki Mariano Rajoy ügyvezető spanyol miniszterelnök, aki a katalán elnökjelölt beszédét követően rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Madridban.

A kormányfő ismét hangsúlyozta, hogy Katalónia nem nyilváníthatja ki egyoldalúan az elszakadását Spanyolországtól, mert az törvény-, és alkotmányellenes. A jogállam válaszolni fog minden törvénysértésre – jegyezte meg.

A katalán elnökjelölt újságíróból lett politikus. Pályáját az El Punt című katalán napilapnál kezdte, amelynek később főszerkesztője lett, majd a katalán hírügynökség (ACN) és az angol nyelvű Catalonia Today vezetője volt.

2006-ban került be a katalán parlamentbe az Artur Mas vezette függetlenségi párt, a Katalán Demokratikus Konvergencia (CDC) színeiben. 2011-ben választották Girona polgármesterévé.

A szeptember 27-i katalán parlamenti választásokon győztes Junts pel Sí (Együtt az igenért) elnevezésű függetlenségi párttömörülés listáján a harmadik helyen szerepelt.

A katalán parlament több ellenzéki pártja is tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy “rohamtempóban” választanak elnököt és példátlannak nevezték, hogy vasárnap tart rendkívüli, elnökválasztó ülést a törvényhozás. Kifogásolták, hogy ez nem felel meg az elnökválasztás szabályainak, mert a normál menetrend szerint másfél nap az elnök parlamenti meghallgatása és a szavazás, míg most erre néhány óra áll csak rendelkezésre.

A sietség oka, hogy ha vasárnap éjfélig nem lett volna megválasztott elnöke Katalóniának, akkor a jogszabályok értelmében meg kell ismételni a választásokat.

Az elmúlt három hónapban a Junts pel Sí hiába próbálta meggyőzni a katalán parlament egyetlen másik függetlenségi pártját, a baloldali Népi Egységet (CUP), hogy támogassák Artur Mas újraválasztását. A CUP új jelöltet követelt a támogatásért cserébe. A Junst pel Sí egészen szombatig ezt a lehetőséget kizártnak nevezte, de végül beleegyeztek, hogy új jelöltet javasolnak Carles Puigdemont személyében.