arvays bejegyzései

Kemény kritikát kapott Hosszú Katinka a válogatott kapitányától

Kiss László szövetségi kapitány egyelőre nem tudott egyeztetni Hosszú Katinkával a következő időszakban esedékes edzőtáborozásokról, jóllehet, a nyári riói olimpiára készülő legjobb magyar úszók egy része már megkezdte a felkészülést az ötkarikás játékokra, mások pedig a napokban vágnak neki az időszerű feladatok teljesítésének.

Kiss László kapitány, Hosszú Katinka s az edző-férj, Shane Tusup

Kiss László kapitány, Hosszú Katinka s az edző-férj, Shane Tusup

– A Verrasztó testvérek már elutaztak Amerikába, Gyurtáék a jövő héttől készülnek Hódmezővásárhelyen, de Hosszú Katinkát hiába kerestem telefonon, vele még nem tudtam beszélni – mondta a szakvezető. Hozzátette, hogy nyitottak a világ- és Európa-bajnoknő kéréseit illetően, aki karácsony előtti sajtótájékoztatóján több kifogást is emelt a sportági szövetséggel szemben, de – tette hozzá a kapitány – úgy nehéz egyeztetni, ha elérhetetlen.

– Tudomásom szerint a januárban átadandó Tüskecsarnokban – ha lezárul a közbeszerzési eljárás – beszerelésre kerül a szövetség által a hollandoktól megrendelt 73 millió forintos víz alatti kamerarendszer, amely segít az úszóknak a technika elemzésében, javításában, s éppenséggel a Komjádi uszodában is rendelkezésére áll Katinkának a kért külön helyiség – mondta Kiss László. Ezt kiegészítette azzal, hogy Hosszúnak a sajtótájékoztatón elhangzott panaszát – amely szerint kénytelen volt a medence partján átöltözni – nem érti, hiszen ő maga már jóval korábban átadta Katinkáéknak a Komjádiban levő sportorvosi szoba kulcsát.

– Mi mindenkor mindent megteszünk, hogy a lehető legtökéletesebben felkészülhessen az olimpiára, de jó ideje nem tudok vele egyeztetni például arról, hogy hová szeretne edzőtáborba menni, vagy hogy áprilisban el akar-e indulni a riói tesztversenyen, ahol az új olimpiai uszodát lehet feltérképezni – mondta a szövetségi kapitány. Hozzáfűzte, úgy nehéz ilyen kérdésekben dűlőre jutni, ha – bár Katinka a sajtótájékoztatóján a párbeszédet ösztönözte – a megbeszélésektől elzárkózik.

– Tény, hogy Hosszú Katinka immár 50 méteres uszodában ötszörös világbajnok, de én az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztinával is mindig szót tudtam érteni. A MÚSZ és Katinka kapcsolata akkor sérült, amikor a világklasszis sportoló lemondta, hogy önzetlenül részt vegyen a 2017-es világbajnokság promóciós filmjében. Azt nyilatkozta, hogy az ő lépéseit nem anyagi megfontolások vezették. Tudnia kell, hogy a szövetségét sem… – nyilatkozta Kiss László.

– Mi úgy gondoltuk, és ma is úgy gondoljuk, hogy a jövőjüket még a legjobb sportolóknak is más csatornákon keresztül kell biztosítaniuk. Erre számos más lehetőség nyílik. Szerintem büszkék lehetnek mindazok, akik a majd Budapesten és Balatonfüreden zajló világbajnokság arcai lehetnek. Azt is szeretném vele mielőbb tisztázni, hogy számíthatok-e rá a különböző váltókban – folytatta a kapitány.

– Mert ha a sűrű programja miatt még nem is indul adott esetben az olimpián stafétatagként, a riói ötkarikás szereplési lehetőség kivívásában segíthetne, mivel a váltóknál mi, magyarok még több számban is kiharcolhatjuk a részvételt – jelentette ki Kiss László, aki még megjegyezte, hogy az úszószövetség január elsejétől “szerződtetett egy jó kezű, kitűnő masszőrt, akit szeretnénk, ha a folyamatosan rendelkezésre álló szakembert sürgető Katinka kipróbálna”.

– Biztos lehet abban, hogy a szövetség valamennyi dolgozója arra törekszik, hogy harmonikus körülmények között egymás kölcsönös megbecsülésével a lehető legjobb eredményt érjük el az olimpián is – szögezte le a szakvezető.

Hosszú Katinka december 22-i sajtótájékoztatóján több kérdésben is bírálta a Magyar Úszó Szövetséget, hiányolva a megfelelő szakmai háttér biztosítását, leszögezve ugyanakkor, hogy észrevételeit nem a MÚSZ elleni támadásnak szánja.

Norvégia migránsokat tervez visszaküldeni az EU-ba, így hazánkba is

Norvégia 4-5 ezer migráns visszaküldését tervezi az Európai Unióba, köztük mintegy 860-at Magyarországra fordítana vissza – közölte hétfőn az Aftenposten című norvég napilapra hivatkozva a nyolc európai országban szerkesztett, The Local című hírportál.

“Fenn kell tartanunk a meglévő struktúráinkat. Az nem úgy van, hogy egy menedékkérő megválaszthatja, hogy mely országban kezeljék az ügyét. Annak az országnak kell kezelnie az ügyüket, amelyikben elsőként regisztrálták őket” – jelentette ki Erna Solberg norvég miniszterelnök az Aftenposten szerint.

A Norvég Bevándorlási Igazgatóság (UDI) vezetőjének becslése szerint a Norvégiába 2015-ben érkezett 33 ezer menedékkérő közül 4-5 ezret fognak visszatéríteni azokba az EU-országokba, ahová elsőként megérkeztek, és amelyekben a dublini szabályozás értelmében az ügyüket el kellett vona bírálni.

Noha Norvégia nem tagja az EU-nak, külön szerződést kötött az unióval a szabályozás alkalmazásáról.

A The Local értesülése szerint a skandináv ország arra készül, hogy 860 menedékkérőt, köztük 50 szíriait Magyarországra küldjön vissza. Oslo november végén fordult hivatalos kéréssel Budapesthez, a válasz január végére várható – írták.

A hírportál kitért arra, hogy a Norvég Menedékszervezet (NOAS) egy osztrák jelentésre hivatkozva aggályait fejezte ki a Magyarországra visszaküldendő menedékkérők biztonságával kapcsolatban.

Magyarország álláspontja szerint ugyanakkor a menedékkérőket nem rajta keresztül kell visszaküldeni. “Mindenki abban az országban köteles menedéket kérni, amelyikbe elsőként érkezett, de csak rá kell tekinteni a határainkra – Magyarország nem lehet az első menedékország. A menekültek átlépték más országok határait, mielőtt Magyarországra érkeztek” – mondta az Aftenpostennek Sikó Anna Mária oslói magyar nagykövetet.

A lap szerint Oslóban már mintegy 400 szíriai menedékkérőnek – köztük 88 gyereknek – az EU-ba való visszafordításáról döntöttek.

Keddre már az ónos eső miatt is figyelmeztetést adtak ki

Két megyére másod-, két másikra pedig elsőfokú figyelmeztetést adott ki az ónos eső veszélye miatt keddre a meteorológiai szolgálat. Emellett többfelé további havazás is várható.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő esti veszélyjelzése szerint Somogy és Zala megyében tartós, többórás ónos esőre kell készülni, ezért ezekre a megyékre másodfokú figyelmeztetést adtak ki keddre. Baranya és Tolna megyére ugyancsak az ónos eső veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Emellett Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megyére a havazás miatt adtak ki figyelmeztetést.

Közölték: a keleti, északkeleti országrészben nagyobb területen, s helyenként másutt is folytatódik a havazás. Kedd reggelig további – akár 3 centiméternyi – friss hóréteg hullhat.

Kedd estétől nyugat felől ismét csapadékra kell számítani: az Észak-Dunántúlon hóra, a Közép- és Dél-Dunántúlon jellemzően ónos esőre. A csapadék éjfélre eléri az Északi-középhegység térségét is. Ennek nyomán általában maximum 3 centiméternyi friss hó hullhat, de a Dunántúlon a Balaton tengelyében akár 3-7 centiméter közötti vastagságú friss hóréteg is kialakulhat – tették hozzá.

Az előrejelzés szerint kedden a legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 12 és mínusz 6 Celsius-fok között valószínű, de a derült, havas helyeken ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet mínusz 5 és 0 fok között alakul.

A felcsúti polgármester cége horvátországi futballklubot vesz

Mészáros Lőrinc cége jelentkezett be egyedüliként az eszéki NK Osijek labdarúgóklub részvényeire. A magyar társaság többségi részesedést szerez a horvát cégben, kifizetve annak teljes adósságát.

A felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia korábban – az mno.hu híradása szerint – nyilvános ajánlatot tett az eszéki NK Osijek labdarúgóklub részvényeire. A klub megvásárlására végül egyetlen érvényes ajánlat érkezett, méghozzá – mint a rangado.hu a horvátországi település városi tanácsának bejelentését idézi – a felcsúti Mészáros&Mészáros Kft. részéről.

A magyar társaság többségi részesedést szerez a horvát cégben, és átveszi annak teljes irányítását, ezzel megmenti a csődtől – számol be az eszéki klub hivatalos honlapja. A kétmillió eurós (626,2 millió forint) letétet elhelyező Mészáros Lőrinc eddig teljesítette a feltételeket.

A felcsútiak akkora tulajdonrészt akarnak szerezni, ami biztosítja számukra a zökkenőmentes döntéshozatalt. Január közepén várható döntés. A klub összes tartozása 24 millió kuna (987 millió forint).

A felcsúti cég eddig az eszéki klubot működtető gazdasági társaság 62 százalékának megvásárlásáról tudott megállapodni, és 320 ezer kunát (13,1 millió forint) fizet mindezért – írja a Nogometplus.net.

Kirúgták a Real edzőjét, házon belülről érkezik az utód

A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a vezetőség menesztette Rafa Benítez vezetőedzőt. A spanyol szakember helyét a klub legendás játékosa, az eddig a Real Madrid Castillát irányító Zinedine Zidane veszi át.

Florentino Pérez elnök és Rafa Benítez, a menetszett tréner

Florentino Pérez elnök és Rafa Benítez, a menetszett tréner

Az 55 esztendős Benítez a nyáron hároméves szerződést kötött a Real Madriddal, de a várakozáson aluli szereplés miatt hét hónap után menesztették posztjáról.

A királyi klub a spanyol bajnokságban 18 forduló után a harmadik helyen áll, míg a Bajnokok Ligájában csoportelsőként bejutott a legjobb tizenhat közé, de a rangadókon rendre csalódást keltő teljesítményt nyújtott.

A blancók elnöksége 42 nappal ezelőtt, a Barcelonától elszenvedett 4–0-s vereség után is tárgyalt a vezetőedző jövőjéről, ám akkor még maximális támogatásáról biztosította a szakembert. Most mégis kirúgták, pedig a realnál ritka az év közbeni szerződésbontás (utoljára 2006-ban fordult elő ilyesmi).

A Real Madrid január 3-án a Valencia elleni 2–2-es döntetlennel kezdte az évet – így a listavezető Atlético Madriddal szemben négy, míg az egy meccsel kevesebbet játszó Barcelona mögött két pont a hátránya –, ezek után pedig elfogyott a vezetőség türelme.

„Az igazgatótanács nehéz döntést hozott meg. Rafa Benítez csodálatos személyiség, igazi profi, de bármennyire is fájó kimondani, elbocsátottuk a vezetőedzői pozícióból” – mondta Florentino Pérez.

Benítez helyét a klub korábbi legendás játékosa, Zinedine Zidane veszi át, aki eddig a Real Madrid farmcsapatát, a harmadosztályban szereplő – és ott pillanatnyilag a második helyen álló – Castillát irányította.

A 43 esztendős tréner január 9-én, szombaton a Deportivo elleni hazai bajnokin mutatkozik be a királyi gárda első csapatának élén. Zidane számára nem lesz ismeretlen a Real Madrid kispadja, hiszen Carlo Ancelotti másodedzőjeként már dolgozott az együttes szakmai stábjában.

A hírek szerint Zidane első intézkedése az lett volna, hogy visszaviszi a csapathoz a nyáron távozó Iker Casillast, aki azonban visszautasította az ajánlatot, és marad a Portónál.