arvays bejegyzései

Mol Liga: egymás hátán a rangadók, kőkemény meccsek előtt a DHK

Az óesztendő utolsó összecsapásával (DHK-DVTK Jegesmedvék 4-5) a jégkorong Mol Liga alapszakaszának legkeményebb részét, a záró szakaszt kezdte meg a a debreceni hokicsapat.

A DHK, UTE, FTC, Csíkszereda kvartettből egy csapat lehet elődöntős

A DHK, UTE, FTC, Csíkszereda kvartettből egy csapat lehet elődöntős

Az új esztendő elején szűk három hét alatt hat meccset játszanak Jevgenyij Muhin tanítványai, mindegyiket a Miskolc, MAC, Fehérvár trióval. Azaz: a dobogón álló, s éremre pályázó három együttessel. Ám ami utána következik, az sem sétagalopp, hiszen a hajrában lesz két fehérvári fellépés, egy idegenbeli meccs a MAC ellen, oda-vissza derbi a Fradival és a sok kemény csata közben az egyetlen könnyebbnek ígérkező mérkőzés a sereghajtó brassóiak ellen, itthon.

A Debreceni Hoki Klub 53 pontot gyűjtött eddigi 36 mérkőzésén, ezzel a negyedik helyen áll, előnye az UTE-val szemben mindössze 1 pont. Elődöntős reményeket táplál még a DHK-tól 6 pont távolságra álló FTC, s a 8 pontos hátrányból felzárkózni kívánó Csíkszereda is.

Rangadót utoljára október közepén nyert a Debreceni Hoki Klub, amikor 5-4-re verte a MAC-ot. Azóta 22 mérkőzést játszottak Salugáék, melyek során csak a Brassót, a Dunaújvárost és a Fradit sikerült legyőzniük, összesen hét alkalommal. A többi csapat egyikével szemben sem jártak sikerrel – bár kétségtelen, hogy legtöbbször szoros csatában szenvedtek vereséget.

A címvédő miskolciak elleni szerdai debreceni összecsapáson is derekasan tartotta magát a DHK, s volt esélye a pontszerzésre, hiszen 2-4 állásról Vincze duplájával egyenlíteni tudott, ám a befejezés előtt három perccel a borsodi vendégek emberelőnyös góllal elorozták a győzelmet.

Jevgenyij Muhin (vezetőedző, Debrecen):
– A listavezető DVTK Jegesmedvék meccs elejét sajnos odaajándékoztuk az ellenfélnek, aztán sikerült egy kicsit visszakapaszkodni, de a Miskolc harmadik és negyedik gólját ismét nagy hibáink előzték meg. Mindezek ellenére a csapatom nagyon akart nyerni. A harmadik harmadra jól raktuk össze a sorokat, jókor jöttek az emberelőnyök is. Sikerült kiegyenlíteni, de a mérkőzés vége nem úgy alakult, ahogyan azt reméltük. Azt is látni kell azonban, hogy komoly nehézségekkel küzdünk: keretünkben olyan sok a beteg és a sérült, hogy nagyon fiatal, mondhatnánk ificsapattal vagyunk kénytelenek tapasztalt felnőtt játékosok ellen kiállni.

A bajnokság alapszakaszának hátralevő folytatásában tizenkét mérkőzés (hat itthon és hat idegenben) vár még a debreceniekre. A sorozat zárása után a legjobb négy csapat folytathatja a csatározást az érmes helyezésekért. A jelenlegi dobogósok elődöntős helye aligha forog veszélyben, ám a negyedik pozícióért hatalmas harc ígérkezik a Debrecen és az Újpest között, de beleszólhat még e tülekedésbe a Fradi és a Csíkszereda is.

Íme a következő egy hónap feszített programja:

Január 3., vasárnap: Debrecen – MAC Budapest (18.30)
Január 5., kedd: Debrecen – Fehérvár (18)
Január 8., péntek: DVTK Jegesmedvék – Debrecen
Január 11., hétfő: MAC Budapest – Debrecen
Január 15., péntek: Debrecen – DVTK Jegesmedvék (18)
Január 18., hétfő: Fehérvár – Debrecen
Január 19., kedd: FTC – Debrecen
Január 22., péntek: Debrecen – Fehérvár (18)
Január 23., szombat: Debrecen – Brassó (18)
Január 28., csütörtök: MAC Budapest – Debrecen
Január 31., vasárnap: Debrecen – FTC (18.30)
Február 2., kedd: Fehérvár – Debrecen

A bajnokság állása:

1. DVTK Jegesmedvék            35 meccs/84 pont
2. MAC Budapest                                35/83
3. Fehérvár                                          33/56
4. Debreceni HK                                  36/53
5. UTE                                                 36/52
6. FTC                                                  36/47
7. Csíkszereda                                     36/45
8. Dunaújváros                                     36/38
9. Brassó                                              35/19

Belgiumban szabadon engedték a muszlim motoros banda tagjait

A belga hatóságok elengedték az ünnepek idejére tervezett brüsszeli terrortámadások miatt csütörtökön őrizetbe vett hat embert.

A rendőrség csütörtökön vitte be kihallgatásra a Kamikaze Riders nevű motoros klub hat tagját.

Két tagot már pár nappal korábban őrizetbe vettek, mert felmerült a gyanú, hogy merényletekre készültek az ünnepek alatt. A hat ember közül hármat már csütörtökön szabadon engedtek, a többiek fogva tartását 24 órával meghosszabbították, de pénteken őket is elengedték.

Több mint 391 ezer migráns lépte át tavaly a magyar határt

Tavaly összesen 391 384 illegális bevándorlóval szemben intézkedtek a rendőrök – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata pénteken a honlapján.

Az adatok szerint a tavaszi hónapokban naponta több száz, nyáron már több mint ezer migránst fogtak el. Augusztusban több napon át a kétezret, sőt a háromezret is meghaladta az illegális határátlépés miatti elfogások száma.

Ősszel ez a szám tovább emelkedett: szeptember 15-én – a magyar-szerb határ lezárása előtti nap – 9380-an jöttek át a határon. Szeptember közepétől a magyar-horvát határral tolódott át súlypont: naponta több ezer – volt hogy 7-8 ezer – bevándorló érkezett. A magyar-horvát határszakaszon október 17-től áll a határkerítés, azóta a Balkánon át érkező migránsok Szlovénián és Ausztrián keresztül igyekeznek, elsősorban Németországba.

A tömeges bevándorlás kezelését célzó kormányzati törvénycsomagot szeptember 4-én fogadta el a parlament kivételes eljárásban. Ennek részeként több ponton szigorították a büntető törvénykönyvet is. Ezek alapján önálló büntetőjogi tényállás lett a Btk.-ban a határzár tiltott átlépése, megrongálása és a határzárral kapcsolatos építési munka akadályozása. Ezek elkövetése esetén a szabadságvesztés mellett – bizonyos esetekben halasztó hatállyal – a kiutasítás büntetését is mindenképpen ki kell szabni.

Szeptember 15. óta bűncselekménynek minősül, ha valaki a határkerítés illegális átlépésével jut be Magyarországra.

Labdába sem rúgott a favorit selymes durbincs a haldoktor mellett

Meggyőző fölénnyel a compó (Tinca tinca) nyerte a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett és szilveszter éjjel lezárult év hala közönségszavazást – közölte a szervezet elnöke pénteken.

A Tinca tinca (compo) volt a legnépszerűbb a szavazók körében

A Tinca tinca (compo) volt a legnépszerűbb a szavazók körében

Harka Ákos tájékoztatása szerint a 2010 óta minden évben megtartott verseny idei fordulóját október elején hirdette meg a társaság. Az internetes szavazáson 6364-an adták le voksukat – tette hozzá.

A sekély, növényekben gazdag állóvizek jellegzetes halára, a compóra (Tinca tinca) abszolút többséget jelentő, 58 százaléknyi szavazat érkezett.

A compó sajátos kinézetű, őshonos halfajunk. A háta többnyire feketés, oldala olajzöld vagy óarany színű. Szájszegletében kétoldalt egy-egy aprócska bajszot visel, úszói lekerekítettek. Vaskos törzsét igen apró, erősen rögzülő pikkelyek fedik. Testét síkos nyálkaréteg borítja, ami a népi hiedelem szerint gyógyító hatású. A sérült halak sebei állítólag gyorsabban gyógyulnak, ha hozzádörgölődznek, emiatt ragadt rá a “haldoktor” elnevezés.

Hajdan gazdag állományai éltek a Kárpát-medencében, ám a pangó vizek eltűnésével megritkult. Örvendetes viszont, hogy a Tisza-tó egyes részein gyarapodóban van. A húsa ízletes, főleg Nyugat-Európában értékes áru. Mint kiváló sporthal a horgászok körében is igen kedvelt. Mind halgazdaságilag, mind horgászatilag nagy, ám eddig kiaknázatlan lehetőség rejlik benne.

A közönségszavazáson a természetvédők favoritjaként számon tartott, kizárólag a Duna és mellékfolyóinak vízrendszerében előforduló, hazánkban védett, példányonként 10 ezer forint eszmei értékű selymes durbincs (Gymnocephalus schraetser) jelentősen lemaradva, 24 százalékkal a második, míg a compóhoz hasonlóan ugyancsak kiváló húsú, ám alapvetően folyóinkban élő, ezért elsősorban az ilyen vizeket kedvelő horgászok táborában ismert és népszerű márna (Barbus barbus) a várakozásokat alulmúló 18 százalékkal a harmadik helyen végzett.

A szervezet elnöke jelezte: a közönségszavazás lezárult ugyan, hiszen az év halára 2015. december 31-én éjfélig lehetett voksolni a Magyar Haltani Társaság honlapján (www.haltanitarsasag.hu), ám az oldalon jelenleg is megtalálhatók a versengők képei mellett a három faj környezeti igényeiről, hazai elterjedéséről és jelentőségéről szóló információk.

Felidézte, hogy a korábbi években a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász, a menyhal, a magyar bucó, legutóbb pedig a kecsege érdemelte ki az év hala címet.

A korábbiakhoz hasonlóan a 2016-os győztes sem kap aranyérmet, jutalma csupán annyi, hogy nagyobb figyelem övezi a tudományos kutatásban és az ismeretterjesztésben – tette hozzá Harka Ákos, jelezve, a kezdeményezés elsődleges célja az, hogy minél szélesebb körben ismertebbé tegyék őshonos halainkat.

Lemondtak a közszolgálati televízió vezetői Lengyelországban

Lemondtak pénteken a lengyel közszolgálati televízió csatornáinak vezetői, lépésük a médiatörvénynek a lengyel parlament által elfogadott módosításával függ össze – közölte a Gazeta Wyborcza liberális napilap honlapja; a lengyel közszolgálati rádió első csatornája pedig tiltakozó akciót indított el, ugyanakkor a rádió vezetőinek egy része elhatárolódott ettől.

Az októberi választások nyomán kormányra került jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) által tervezett lengyel közmédia-reform előkészítő szakaszát indító, a médiatörvény kis módosításának nevezett jogszabály miatt Piotr Radziszewski, a TVP1, Jerzy Kapuscinski, a TVP2 főnöke, Katarzyna Janowska, a TVP Kultura, valamint Tomasz Sygut, a Televíziós Hírügynökség vezetője egyidejűleg nyújtotta be lemondását, amit Janusz Daszczynski, a lengyel közszolgálati televízió főigazgatója elfogadott.

A törvénymódosítás miatt a lengyel közszolgálati rádió első csatornájának (Jedynka) főszerkesztője, Kamil Dabrowa is tiltakozott pénteken a PAP lengyel hírügynökségnek átadott nyilatkozatában. Bejelentette: péntektől kezdve a Jedynka minden egész órakor felváltva Lengyelország és az Európai Unió himnuszát sugározza, a tiltakozás ezen formájával “a pluralizmusnak és a szólásszabadságnak a lengyel közmédiában való veszélyeztettségére” kívánja felhívni a figyelmet.

Dabrowa szerint a lengyel közmédia “rendkívüli helyzetbe” került, mert az új törvénymódosítás – amelyet széles körű konzultációk nélkül fogadtak el – korlátozza a lengyel médiatanács (KRRIT) jogkörét. A főszerkesztő arra utalt, hogy a jogszabály értelmében az eddig részvénytársasági keretben működő média – a rádió és a tévé – vezetőit a jövőben nem a KRRIT, hanem a kincstárügyi miniszter nevezné ki.

A KRRIT egy öttagú, a szejm, a szenátus és az államfő jelöltjeiből álló állami szerv. Annak élén 2010 óta a Bronislaw Komorowski volt államfő jelöltjeként megválasztott Jan Dworak áll. Az új törvénymódosítás szerint a testület továbbra is gyakorolná a közmédia szakmai, szólásszabadsági felügyeletét.

A PiS átmenetinek szánja a kincstárügyi tárca szerepét a közmédia káderpolitikájában. A jövő év első felében végrehajtandó, mélyrehatónak beharangozott reform során a közszolgálati rádiót, a televíziót és a PAP hírügynökséget nemzeti kulturális intézményekké alakítanák át, más szervezeti struktúrával és megváltozott finanszírozással. A reformot a közmédia szerepének elengedhetetlen megerősítésével, a nézetek pluralizmusának biztosításával indokolják.

A lengyel parlamenti alsóházban szerdán, a felsőházban pedig csütörtök este megszavazott jogszabály azonnali hatállyal megszünteti majd a közszolgálati rádió és televízió jelenlegi vezetésének mandátumát. A törvénymódosítás hatályba lépése előtt még Andrzej Duda államfő jóváhagyása szükséges.

A jogszabály ellen az ellenzék és a nemzetközi médiaszervezetek tiltakoztak. Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke szerdán levéllel fordult a lengyel kormányhoz, részletes tájékoztatást kérve a törvényről és arról, hogy mennyiben vették figyelembe annak előkészítésekor a hatályos közösségi szabályozást és a média sokszínűségének követelményét.