arvays bejegyzései

A sámsoni Varga Miklós címvédőként az aranyért bunyózhat szombaton

Pénteken az elődöntőket rendezték a 60. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny küzdelmei során az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban. A programban két hajdú-bihari bunyósért szoríthatott a közönség: a debreceni Nagy Bence (DVSC) a 91 kg-os kategóriában szerepelt, míg a kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes hajdúsámsoni Varga Miklós a 60 kilós súlycsoport címvédőjeként lépett szorítóba.

Stipan Prtenjaca (balról) és a győztes Varga Miklós - Fotó: harangiboxing.hu

Stipan Prtenjaca (balról) és a győztes Varga Miklós – Fotó: harangiboxing.hu

Az ifjú debreceni ökölvívó számára túl nagy feladat volt a holland Roy Korving elleni csata, s végül 3-0 arányú vereséget szenvedett, így bronzérmesként végzett.

A tavalyi viadalon aranyat nyert Varga Miklós ezúttal nagy csatában diadalmaskodott. Kintről úgy tűnt, hogy többet ütött horvát ellenfele, ám Varga – bár kevésbé látványos módon, de – az értékelhető ütések tekintetében jobb volt vetélytársánál, aki viszont (ezt el kell ismerni) ráerőltette Mikire a maga dulakodós stílusát. A Harangi Imre SE klasszisa megszenvedett a döntőbe jutásért, ám megérdemelte. A horvát fiú záporozó ütései jobbára a fedezékén vagy nem értékelhető felületen landoltak, míg Máté Attila tanítványa a kevesebb néha több elve alapján pontosabb bunyójára épített. Igaz, ez kissé lutri, hiszen nem lett volna meglepetés az sem, ha a kintről mutatósabb, csapkodós bokszot felvonultató Stipan Prtenjacát hozzák ki nyertesként a végén. Ám győzött Varga Miki, 2-1-es pontozói döntés alapján.

Varga Miklós:
– Kemény volt a srác, akárcsak az ütései. Emellett rakkolós, dulakodós stílusban bokszolt, a nagy kampó horgait akarta eladni, ami látványosabb volt, mint az én bunyóm. Ám remélem, hogy a pontozók is azt látták, amit én éreztem, s ezért adták nekem a meccset, miszerint az én találataim voltak pontosabbak. A nagy ütései előtt rendre megakasztottam, belevertem. A döntőben egy még keményebb ellenféllel találkozom. Nem tudom mi lesz, meglátjuk. A fájós kezem hogy van? Hagyjuk…
– mondta a harangiboxing.hu internetes portálnak.

Varga szombaton a 15 órakor kezdődő döntők során kora délután lép szorítóba a grúz Otar Eranosyan ellen.

Még három aranymeccsen lesz magyar bunyós a szorítóban, mivel pénteken a 2010-ben Eb-győztes Bacskai Balázs, valamint Sávoly Gergő vette sikerrel az elődöntőt, míg Nyéki Georgion ellenfele, a 2011-ben Eb-aranyérmes török Fatih Keles a második menetben sérülés miatt feladta a mérkőzést.

Leváltották a szerb védelmi minisztert szexista megjegyzéséért

Leváltotta pénteken a szerb parlament Branislav Gasic védelmi minisztert, akinek szexista megjegyzései miatt kellett távoznia.

Hetekig tartó várakozás előzte meg a tárcavezető menesztését, Aleksandar Vucic szerb kormányfő ugyanis már december elején bejelentette, hogy egy újságírónőre tett megjegyzése miatt Gasic nem maradhat a pozíciójában.

A miniszter december 6-án tartott sajtótájékoztatóján a B92 belgrádi televízió újságírónője leguggolt, hogy a mögötte lévő kamerák elől ne takarja el a minisztert, aki ennek láttán azt mondta: “Szeretem azokat az újságírónőket, akik ilyen könnyen letérdelnek.”

A védelmi miniszter később közleményben és telefonon is bocsánatot kért az újságírótól. Azt írta: nem magyarázkodik, mert “gyalázatos kijelentésére nincs magyarázat”. Viszont a Szerbiai Újságíró Szövetség megjegyezte: jó, hogy a miniszter bocsánatot kért, ugyanakkor “meggyőzőbb lett volna, ha (a bocsánatkérés) a helyszínen történik, még azt megelőzően, hogy a botrány eléri a közvéleményt”.

A szerb kormányfő ugyan már az esetet követő napon bejelentette a miniszter menesztését, de erre ténylegesen csak most került sor. A késlekedés miatt az újságírók Szerbia-szerte több tüntetést is tartottak Az újságírók nem térdelnek címmel, amellyel egyrészt a megsértett kollégájuk mellett álltak ki, másrészt a szerbiai sajtó helyzetére szerették volna felhívni a figyelmet.

A pénteki parlamenti vitán Aleksandar Vucic kormányfő is részt vett, aki a védelmi miniszter menesztésére vonatkozó javaslatát úgy indokolta: Bratislav Gasicnak a miniszterektől elvárható tisztesség és a jólneveltség megsértése miatt kell távoznia, nem pedig azért, mert rosszul végezte a munkáját.

A hét órán át tartó vita a háromnegyedénél botrányba fulladt, mert az egyik ellenzéki képviselő – a legnagyobb kormánypárt, a Szerb Haladó Párt szerint – a házelnökre nézve sértő megjegyzést tett közzé a Twitter közösségi oldalon, mire a kormánypárti politikusok kivonultak a teremből, Aleksandar Vucic pedig további két órán át folytatta a vitát a létszámában alig egytucatnyira zsugorodott ellenzékkel.

A miniszter leváltásához a 250 fős törvényhozás 126 képviselőjének szavazatára volt szükség, végül a jelen lévő 195 képviselő egyhangúlag támogatta a miniszterelnök javaslatát.

A védelmi tárca feladatainak ideiglenes ellátására a kormányfő Dusan Vujovic pénzügyminisztert jelölte ki, aki az új miniszter kinevezéséig tölti be ezt a funkciót. Az új tárcavezetőre 15 napon belül kell javaslatot tennie a miniszterelnöknek, megbízatása azonban várhatóan csak nagyon rövid életű lesz, április végén ugyanis Szerbiában minden bizonnyal előre hozott parlamenti választást tartanak.

Alaposan visszavágott a DVSE pólósainak a debreceni vereségéért az OSC

Októberben az A-Híd OSC Újbuda 7-5-re kikapott a debreceni bajnoki meccsen. A férfi vízilabda OB I alapszakaszának tavaszi idényében alaposan visszavágott: pénteken délután a fővárosi Nyéki Imre uszodában nyolc gólos vereséget mért Varga Tamás társulatára.

A térdműtét után lábadozó Kincses Attilára, valamint az influenzával küszködő Babay Árpádra és Halek Mártonra sem számíthatott a debreceni szakvezető. A hiányzókat Fekete Gergő és Macsi Martin személyében saját nevelésű tehetségek pótolták.

A sérülések és betegségek miatt tartalékos debreceniek igen jól kezdték a meccset, hiszen Szőke Szabolcs góljával vezetéshez jutottak, majd az OSC egyenlítését követően a 15 esztendős Fekete Gergő távoli bombájával ismét vezetéshez jutottak. Három másodperccel a negyed vége előtt Salamon Ferenc egyenlített.

A második nyolc perc hazai góllal kezdődött, Bátori Bence ötméteresből vezetéshez juttatta a fővárosiakat, ám Szőke távoli erős lövése az OSC kapujában kötött ki, így tíz perc elteltével döntetlen volt az állás (3-3). Ezt követően két góllal elhúztak Vince Balázs tanítványai, ám Kállay Márk átlövésével még közelíteni tudott a DVSE. Ennek a negyednek az utolsó másodperceiben szintén gólt kapott a debreceni csapat: Juhász állította be a nagyszünet 6-4-es OSC vezetését.

A találkozó második felében minden a fővárosiakról szólt. Az egyre jobban fáradó debreceniek sokat hibáztak, rengeteg rossz passzuk volt, ziccereket packáztak el, s védekezésük is nagyon hézagosra sikeredett. Gólt csak a meccs vége előtti másodpercekben sikerült lőniük Kállay révén – közben azonban az OSC egymás után érte el találatait, főleg Kovács Gábor jeleskedett, aki ötször vette be a debreceni kaput – melyet a hajrában már a juniorkorú Kászonyi Roland védett a három és fél negyeden át szereplő Lévai Botond helyén.

Férfi vízilabda OB I:
A-Híd OSC Újbuda – Debreceni VSE 13-5 (2-2, 4-2, 4-0, 3-1)

OSC: Barabás – Decker Á. 1, Bátori 1, Hegedűs 1, Salamon 3, Német, Brguljan – – csere: Nagy Á., Juhász 1, Kovács 5, Graham, Gór 1, Bundschuh. – Edző: Vincze Balázs.
DVSE: Lévai M. – Kállay 2, Smitula, Fekete 1, Süveges, Szőke 2, Sergi Mora -csere: Müller, Hoppál, Kuncz, Pataki, Macsi. – Edző: Varga Tamás.

Gól – emberelőnyből: 11/3, ill. 14/2.
Gól – büntetőből: 1/1, ill. 0/0.

Orbán Viktor: a baloldal nem tekinti igazi veszélynek a terrorizmust

A miniszterelnök szerint a baloldal nem tekinti igazi veszélynek a terrorveszélyt. Orbán Viktor ezt pénteken mondta a Kossuth Rádióban a tervezett alkotmánymódosításról szólva, amely alapján önálló tényállás lenne az alaptörvényben a terrorveszélyhelyzet.

Orbán Viktor a Magyar Rádió stúdiójában - MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor a Magyar Rádió stúdiójában – MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A kormányfő szerint Európa további terrorfenyegetettségnek néz elébe, ezért a kontinens minél több országában a kormányok rendelkezésére kellene bocsátani a szükséges eszközöket.

Arra a kérdésre, hogy a magyar alkotmányban most szereplő különleges jogrendek nem jelentenek-e elegendő eszközt, Orbán Viktor azt felelte: így van, ez a helyzet.

Jelezte, óvatosan kell eljárni, mert a szabadságjogok fontosak, azokat az indokoltnál jobban nem szabad korlátozni, de “első helyre az emberek biztonságát kell tenni”.

A 2010 előtti oktatási rendszerhez nem szabad visszatérni – közölte pénteken Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint a kormány jó irányba indult el az oktatásban.

Hat évvel ezelőtt egy pénzügyileg csődbe ment oktatási rendszerrel és a magyar gyermekek folyamatosan romló teljesítményével kellett szembenéznie a kormánynak. “Oda nem szabad visszamenni, ahonnan elindultunk. (…) Mindenképpen változtatni kellett, szerintem jó irányba indultunk el” – mondta, hangsúlyozva, hogy az oktatási vita középpontjában a gyermeknek kell állnia.

A kabinet a nyílt kormányzás híve, mindenki véleményére kíváncsiak – közölte.

Szlovénia fegyvereket és katonai kiképzőket küld Iszlám Állam ellen

Szlovénia felszerelést, fegyvereket és katonai kiképzőket küld Irakba, hogy segítse az arab ország fegyveres erőinek felkészítését az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harcban – döntött a ljubljanai kormány.

Andreja Katic szlovén védelmi miniszter a kormányülést követően elmondta: a szlovén hadsereg tizenöt katonai kiképzőt küld Erbíl városába, hogy kurd harcosokat készítsenek fel az IÁ elleni küzdelemre.

Ha minden a tervek szerint halad, hat kiképző az év második felében el is indulhat a térségbe – mondta, majd hozzátette: Ljubljana 260 ezer euró (valamivel több mint 80 millió forint) értékben fegyvert és felszerelést is küld a Közel-keletre.

Szlovénia, amely az Európai Unió és a NATO tagja, korábban soha nem vett részt a dzsihadista szervezet elleni harcokban.