bogrezoli bejegyzései

A vevők a neten fizettek, de semmit nem kaptak a pénzükért

Egy nő tett feljelentést a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságon tavaly augusztusban, mivel márciusban egy internetes hirdetési oldalon fesztiváljegyeket vásárolt, amelyeknek árát átutalta a hirdető által megadott bankszámlaszámra, azonban a jegyeket nem kapta meg, illetve az eladó férfival az esetet követően nem tudta felvenni a kapcsolatot.

A rendőrök a feljelentést követően tanúkat hallgattak ki, valamint adatgyűjtést végeztek, aminek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható budapesti lakost, akit a járőrök a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi kapitányságra előállítottak, ahol a férfit a nyíradonyi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás adatai szerint Sz. József 2015 márciusa és augusztusa között további tizenhat esetben különböző műszaki cikkeket hirdetett az interneten, amelyeket a vevők kifizettek, azonban ő ezekkel nem rendelkezett, így a termékeket egyik esetben sem küldte meg a sértetteknek.

A rendőrség a 35 éves férfi ellen üzletszerűen elkövetett csalás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

A Jóbarátok egyik sztárja vezeti a népszerű autós magazint

Az autós program a tervek szerint májusban tér vissza a BBC Two képernyőjére. A Top Gear házigazdája Chris Evans lesz, az ő oldalán tűnik majd fel társműsorvezetőként LeBlanc.

Matt LeBlanc

Matt LeBlanc

A 48 éves amerikai színész, aki a Jóbarátok-sorozatban Joey szerepével aratott sikert, az utóbbi időben a BBC Two és a Showtime Sikersorozat című vígjátékszériájában játszik, alakításáért 2013-ban Golden Globe-díjat is kapott. LeBlanc a Top Gear nézői számára sem ismeretlen, kétszer is meghívott vendége volt a műsornak és eddig övé a leggyorsabb tesztkör is, amelyet hírességek a Top Gear pályáján “kedvező árfekvésű autóval” futottak.

LeBlanc egyébként a Top Gear: The Races című különkiadásában műsorvezetőként is bemutatkozott.
A BBC bejelentése szerint a színész már le is szerződött a Top Gear-csapathoz, és hamarosan a műsor többi szereplőjének nevét is nyilvánosságra hozzák. Stephen Mangan brit színész, aki ugyancsak szerepel a Sikersorozatban, egy Twitter-bejegyzésében sejtetni engedte, hogy ő lesz a másik társműsorvezető.

Evans örömmel üdvözölte LeBlanc szerződtetését, a színész pedig kijelentette, hogy autóbolondként és a Top Gear megingathatatlan rajongójaként megtiszteltetésnek érzi, hogy a műsor életében kezdődő új fejezetben szerepet vállalhat.

Evans azt követően lett a Top Gear új házigazdája, hogy a BBC nem hosszabbította meg Jeremy Clarkson szerződését. A korábbi műsorvezető ugyanis csúnya összetűzésbe keveredett a program producerével.

Clarkson a közelmúltban az Amazon Prime-hoz szegődött, és az internetes műsorszóró számára készít egy új autós műsort korábbi Top Gear-beli kollégáival, Richard Hammonddal és James Mayjel.

A BBC Newsnak nyilatkozó Steve Berry, aki az 1990-es években volt a Top Gear társműsorvezetője úgy vélte: “elég furcsa, hogy a BBC egy tényszerű szórakoztató műsorban színészt alkalmaz”. Hozzáfűzte: a műsor erőssége eddig éppen abban rejlett, hogy “csupa tapasztalt autós újságíró” készítette. “Ha Jeremy Clarkson elmondta a véleményét, arra lehetett hagyatkozni. Ha egy színész mondja el, van annak annyi hitele?” – fogalmazta meg kétségeit.

Kihasználják a tavaszias időt, több helyen gallyaznak Debrecenben – videóval

Egy megtört ágat kellett levágniuk a Dehusz munkatársainak csütörtökön délelőtt a Lehel utcánál. A közfoglalkoztatottak időjárástól függően egész évben gallyaznak, ők leginkább a város utcáiban ritkítják a fák ágait. Mivel olyan gépeket használnak, amelyekhez jogosítvány kell, ezért csak szakemberek végzik náluk ezt a munkát.

Ritkítják az öreg, balesetveszélyes fákat

Ritkítják az öreg, balesetveszélyes fákat

– Ezeket a gallyazásokat télen is csináljuk abban az esetben, ha az időjárás lehetővé teszi. Szakképzett dolgozóink vannak, akik közhasznú munkában vesznek részt. Teleszkópos motorfűrészeket használnak, 3 vagy 4 méter magasságig tudunk gallyazni – mondta Rácz Norbert, a Dehusz Nonprofit Kft. telepvezetője.

Az AKSD Kft munkatársai úgynevezett ifjítást végeznek a Tócóskertben. Megmetszik a cserjéket és bokrokat, levágják a fák elöregedett ágait, illetve a vadhajtásokat a lakótelepen lévő parkokban. Erre azért van szükség, hogy tavasszal dúsabb lombkoronája legyen a fáknak. Az AKSD a napokban kezdte a munkát, amit a tervek szerint  márciusig be is fejez.

– Debrecen egész területén dolgozunk, az összes park fenntartása hozzánk tartozik. Tizenöt kollégánk munkálkodik most azon, hogy március közepére, végére, rügyfakadásig a cserjéket, illetve fát megifjítsák – hallhattuk Domokos Csillát, az AKSD Kft.szóvivőjét.

A gallyakat egy kupacba gyűjtik, a halmokat pár nap múlva elszállítják a regionális hulladékkezelő telepre, ahol komposztálják a vékony ágakat.

DehirVárosszerte gallyaznak Debrecenben

Lázár János: a tervező lesz a felelős az építkezésekért

Lázár János elmondta, hogy a kormány szerdai ülésén tárgyalt a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kapcsán az építésügyi szabályokról. Közölte, a kormány az építészkamarával közösen létrehoz egy szerződésmintát, megerősítik a megbízó és az építész közötti jogviszonyt, vagyis az építész lesz felelős az építkezésért.

Hozzátette: a kormány kész bevezetni a kötelező tervezői művezetést, amely azt jelenti, hogy az építkezés során a tervezőnek hat alkalommal kell ellenőriznie az építkezést, ezért maximum 180 ezer forint díjat kérhet.

Lázár János ismertetése szerint továbbra sem kell építési engedély, a tervezőnek bejelentési kötelezettsége van. Összevonják az engedélyes és a kiviteli tervet, ebből lesz az egyszerűsített kiviteli terv.

A miniszter közlése szerint nem várt és elsöprő volumenű az érdeklődés a csok iránt. Közölte, az idei költségvetésben negyven milliárd forint van erre a célra, és ez az összeg nem a plafon, hanem a minimum.