bogrezoli bejegyzései

A lengyelek tudják, mi az EU legnagyobb hibája

A Rzeczpospolita című napilap kedden tette közzé az IBRIS közvélemény-kutató intézet január végén készített felmérését, amely a többi között arra próbált fényt deríteni, hogy a lengyelek mit tartanak az uniós tagság legnagyobb hátrányának és előnyének. A legnagyobb hátránynak a válaszolók többsége azt nevezte, hogy Lengyelországra rákényszerítik az uniós jogot, továbbá Brüsszel nem egyformán kezeli a tagállamokat, például a mezőgazdasági támogatások elosztásában, és olcsó munkaerőt lát a lengyelekben.

A válaszadók nagy része, 41 százaléka, úgy vélekedett: a Lengyelországra vonatkozó uniós döntések egy részét – például a migránsok befogadására, illetve az uniós energia- és klímacsomagra vonatkozókat – elsősorban nemzeti szinten kellene meghozni, és csak ezt követően tárgyalni róla Brüsszelben. A Rzeczpospolita meglepőnek tartja, hogy e csoportban a legtöbben a legfőbb ellenzéki erő, az “eurorajongónak” tartott Polgári Platform (PO) híveinek minősítették magukat.

További 19 százalék – javarészt a kormányzó jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) hívei – azt szeretné, hogy a kifejezetten Lengyelországot érintő ügyekben csak Varsóban döntsenek, Brüsszellel folytatott egyeztetés nélkül.

Az uniós tagság előnyeire vonatkozó válaszokban a megkérdezettek többsége a szabad áru- és munkaerő-áramlást, a külföldi tanulás lehetőségét, valamint az uniós alapokból való részesedést nevezte meg.

Rafal Trzaskowski, aki a PO kormányában volt az uniós ügyekért felelős államtitkár, úgy kommentálta a felmérést: a több mint tízéves uniós tagság után természetes az unió iránti lelkesedés “enyhe apadása”, de ehhez szerinte az EU jelenlegi válsága, valamint a migrációs krízis is hozzájárul.

A lapnak nyilatkozó Konrad Szymanski, az EU ügyeiért jelenleg felelős miniszter (PiS) úgy értékelte: a felmérés tanúsága szerint a lengyelek kevésbé bíznak az uniós intézményekben, miután Brüsszel hibát követett el azzal, hogy “túlzásba vitte a kísérleteket, hogy beavatkozzon Lengyelország ügyeibe”.

A felmérést azt követően készítették el, hogy az Európai Bizottság (EB) a PiS-kormány egyes intézkedései miatt január közepén előzetes vizsgálatot indított a lengyel jogállamiság ügyében, és a lengyelországi helyzetet ezt követően az Európai Parlamentben is megvitatták. Az EB döntését a válaszadók 47 százaléka helyeselte, ugyanannyian pedig ellenezték.

Kutatás és gyógyítás: egy lépéssel a világ előtt Debrecenben – videóval

A klinikai gyógyszervizsgálatok biztonságának növelése érdekében országosan, de Közép-Európában is egyedülálló kezdeményezést indít a Debreceni Egyetem. A program címe: Szakemberek betegeink biztonságáért. A kezdeményezéssel a betegeknek, valamint a Hajdú-Bihar megyében dolgozó családorvosoknak és gyógyszerészeknek akarnak segítséget nyújtani.

Fotó: illusztráció

Fotó: illusztráció

Dr. Páll Dénes, a Debreceni Egyetem Gyógyszerfejlesztési Koordinációs Központjának igazgatója a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában elmondta, nagy jelentőségűek ezek a vizsgálatok, s nagyon fontos, hogy a betegellátásban résztvevő szakembereket, a betegeket, és azok hozzátartozóit hiteles forrásból tájékoztassák – ez az egész program alappillére.

Mint mondta, a klinikai vizsgálatok esetében olyan gyógyszerek alkalmazásáról van szó, amelyek még nem érhetőek el a gyógyszertárakban, de már közel vannak a patikákhoz. Sok olyan készítménnyel foglalkoznak, melyeket törzskönyveztek, de az ár miatt a betegek nem tudnak hozzájutni ezekhez. A szakember kiemelte, ha a páciensnek nagy szüksége van a készítményre, akkor rendelkezésre tudják azt bocsátani, olyan helyen zajlanak ugyanis a vizsgálatok, ahol betegellátás is van.

Mint mondta, minden háziorvost, gyógyszerészt megkerestek és együttműködést kezdeményeztek velük, mivel szervezett formában szeretnék megvalósítani a klinikai vizsgálatokat, minden, megyében működő családorvosnak, gyógyszerésznek felajánlják a lehetőséget és együttműködési keretszerződést kínálnak fel nekik.

Hozzátette, az utóbbi két és fél évben jelentős előrelépés történt Debrecenben, hiszen ahogy arról már korábban beszámoltunk, évente 150-160 új klinikai vizsgálat indul az egyetemen, most közel 400 vizsgálat zajlik az intézményben, ahol tizenhat klinikai farmakológus szakvizsgával rendelkező szakember, több mint száz, nemzetközi szinten is elismert szakorvos dolgozik. Dr. Páll Dénes kiemelte, nagyon sok területet lefednek, hiszen az onkológia, a hematológia, a kardiológia is érintett, hangsúlyosan foglalkoznak a cukorbetegség, tüdőbetegség, allergiás asztmás betegségekre használható gyógyszerekkel. Jó lehetőség ez a betegeknek és az orvosoknak, de nem egyszerű bejutni egy ilyen vizsgálatra.

Dr. Páll Dénes

Dr. Páll Dénes

– Azt, hogy egy adott beteget be tudjanak válogatni az adott vizsgálatba, szigorú szabvány határozza meg. Eleve felsorolják, milyen feltételeknek kell megfelelnie a betegnek, és ha a páciens érdeklődik a vizsgálat iránt, de nem illik bele abba, akkor is van értelme megőrizni az adatait, mivel később felajánlhatnak neki egy megfelelő készítményt. Egy lépéssel a világ előtt tudunk járni, hiszen mindent meg lehet adni a betegeknek azok közül a gyógyszerek közül, amik elérhetőek a patikákban, de még ennél is többet tudunk nyújtani. Szorosabb kontroll lehetőséget kapnak, szorosabb kapcsolattatásra van módjuk az orvos szakemberekkel – tette hozzá a központ igazgatója.

Dr. Páll Dénes kihangsúlyozta, a betegek a gyógyszeres vizsgálatokért nem kaphatnak pénzt, a programba való belépéskor részletes tájékoztatást kapnak a kezelésről, a készítményekről, s mindenképpen írásos beleegyezést kell tenniük, amit egyébként menet közben vissza is vonhatnak. A vizsgálatért tehát pénz nem jár, de az utazási költséget, az étkezést megtérítheti feléjük a Debreceni Egyetem Gyógyszerfejlesztési Koordinációs Központja – emelte ki a szakember.

Hozzáfűzte, a program egyik nagy előnye, hogy a gyógyszereket, a kezelést ingyen kapják meg a betegek, ami azért is nagy szó, mert egyes készítmények esetében akár több százezer, vagy több millió forint is lehet a havi terápiás költség, a biztosító pedig ezeket a gyógyszereket csak nagyon lassan fogadja be. A másik előny pedig az, hogy a pácienseket térben és időben elkülönítetten látják el a szakrendelésektől, úgy működik ez, mintha magánklinikán lennének. Dr. Páll Dénes szerint a betegkövetés is működik, előre meg van határozva az, hogy hányszor kell kontrollon megjelennie a program résztvevőjének. Mint mondta, a vizsgálatok pontosságára is nagy hangsúlyt fektetnek, a világ különböző helyein végzik az elemzéseket, nem a saját laborokban történik a vérvizsgálatok értékelése, egy központi laborba küldik ki az eredményt, hogy aztán egy irányba mutató adatokat nyerjenek.

A központ igazgatója emlékeztetett, az egyetemen zajló klinikai farmakológiai vizsgálatok komoly múltra tekintenek vissza. Már a hatvanas években is voltak ilyen kutatások, de az európai színvonalú vizsgálatok a nyolcvanas években indultak el, ennek is köszönhető, hogy ilyen sok szakember áll rendelkezésre az intézményben.

A teljes beszélgetést az alábbi videóban megtekintheti.

DehirEsti Közelkép 2016-02-01

Pert vesztett a székely zászló miatt bírságoló rendőrség

A törvényszék pénteken elfogadott határozatában elfogadta az EMNT fellebbezését az első fokú ítélet ellen, amelyben a bíróság megrovásra enyhítette a zászló kitűzése miatt kirótt 30 ezer lejes (kétmillió forintos) bírságot, de nem vitatta a helyi rendőrség álláspontját, mely szerint a székely zászló reklámzászló. A jogerős ítélet szerint az EMNT megrovásban sem részesíthető a székely zászló kitűzése miatt.

Kincses Előd, a felperes EMNT ügyvédje az MTI-nek elmondta: a törvényszék ezúttal azt mondta ki, hogy a székely zászló nem tekinthető reklámzászlónak, és kitűzése nem ütközik a reklámtörvénybe.

Több mint négyezer éves csónakot találtak a régészek Egyiptomban

Mintegy 4500 éves, fából készült, 18 méter hosszú csónakot találtak cseh régészek Egyiptomban – közölték Mamdúh al-Damatí műemlékekért felelős egyiptomi miniszter és Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter tárgyalásai után hétfőn Kairóban.

“A szakemberek most vizsgálják, elemzik a leletet és megpróbálják megállapítani, kié is lehetett a csónak” – mondta Miroslav Bárta, a prágai Cseh Egyiptológiai Intézet igazgatója a közszolgálati cseh televízió hírcsatornájának (CT24). Bárta szerint a lelet egyedi, és az eddigi vizsgálatok azt mutatják, az egyiptomi fáraók harmadik dinasztiájának korából, vagyis az időszámításunk előtti 27. századból való.

A cseh régészek a csónakot egy, a Dzsószer fáraó piramisának közelében lévő sírban találták. “Ebből arra következtetünk, hogy a csónak a harmadik dinasztia egyik fontos, igen magas rangú személyiségének a tulajdona lehetett. Az adott korban ilyen remek és nagy csónakja csak valóban fontos embereknek lehetett. Valószínűsíthető, hogy az illető tagja volt az uralkodói családnak” – tette hozzá Bárta.

A Dzsószer-piramis a szakkarai nekropolisz legismertebb és egyik leglátványosabb monumentális alkotása, és az eddigi ismeretek szerint Egyiptom első piramisa. A piramis 1979 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján.

A nagy valószínűséggel sírrablók által korábban megrongált sírt a csehek még 2009-ben fedezték fel, de feltárása megszakításokkal máig tart. A 4500 éves csónakot tavaly találták meg, és az év végére sikerült teljesen feltárni, illetve beazonosítani. A sír tulajdonosának neve továbbra is ismeretlen.

Lubomír Zaorálek bejelentette, hogy 2019-ben Prágában nagy egyiptológiai kiállítást terveznek. Egyiptom mintegy 100-150 jelentős régészeti leletet, műemléket ígért a kiállításra.

Nem állt meg a vétkes sofőr, szemtanúkat keres a debreceni rendőrség

A rendelkezésre álló adatok szerint január 15-én 17 óra 20 perckor a 4-es számú főút 231 kilométerszelvényében, egy ismeretlen rendszámú és típusú gépkocsi haladt Debrecen felől Apafa irányába. Haladása során áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, ahol járműve bal oldali visszapillantó tükrével nekiütközött egy vele szemben közlekedő Opel típusú személygépkocsi bal oldali visszapillantó tükrének, ami ennek hatására betörte az Opel bal első, vezető melletti ablaküvegét.

A balesetet okozó járművezető ezt követően a helyszínről megállás nélkül továbbhajtott.

A rendőrség kéri, hogy aki az esemény szemtanúja volt, vagy azzal kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Budai Ézsaiás utca 4. szám), vagy telefonon tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán (hétfőtől-csütörtökig: 8 órától 16 óráig, pénteken: 8 órától 13 óráig), illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.