bogrezoli bejegyzései

Szökevény krokodilokat találtak egy kairói út menti csatornában

Háled Fahmi környezetvédelmi miniszter szerint körülbelül három állatot, köztük egy 30 centiméteres példányt láttak el-Mataréja kairói szegénynegyedben. Pontosabb értesülésekkel nem szolgált. A tárcavezető egy televíziós interjúban elmondta, tart a csatorna átfésülése annak érdekében, hogy elfogják a szökevényeket.

krokodilnagy

Egy helyi lakos ugyanakkor “öt, vagy hat” hüllő észrevételét jelentette a hatóságoknak. Az illető egy televíziós műsorban másfél-két méter hosszú állatokról számolt be, amelyeket az említett negyedet átszelő el-Iszmáílíja csatornában láttak a környék megrémült lakói.

A környezetvédelmi miniszter szerint elképzelhető, hogy helyiek nevelték a krokodilokat, majd amikor azok megnőttek, meg akartak tőlük szabadulni. Ugyanakkor azt is lehetségesnek tartja, hogy egy közeli farmról szabadultak el, ahol a bőrükért tartják a hüllőket. Elkapásuk után a krokodilokat általában a fővárosi állatkertnek adják.

Az Ahram Online arra emlékeztet, hogy több hasonló eset is történt az elmúlt hónapokban. Így novemberben egy 90 centiméteres példányt találtak egy faluban Kairótól délre, az a krokodil azóta az állatkertben él. Decemberben is elfogtak egy krokodilt a fővárostól ugyancsak délre fekvő Beni Szuef város csatornahálózatában.

A gyakori hiedelmekkel ellentétben a Nílus északi szakaszán nem élnek krokodilok, amelyeknek Egyiptomban élő példányait a múlt században kiirtották. Ezzel szemben az ország déli részén 1958 és 1971 között épült Asszuáni-gát a világ egyik legnagyobb mesterséges tavának, a Nasszer-tónak a kialakulását vonta maga után, ahol a nílusi krokodil újra meg tudott telepedni.

Debrecenben is a méhnyakrák megelőzésére szólítottak fel

Az úgynevezett humán papillomavírussal, azaz a HPV-vel az emberek nyolcvan százaléka megfertőződik. Az immunrendszer védekezik ellene, de van, hogy valamilyen daganatos megbetegedést okoz. Ez a vírus felelős a méhnyakrákért is, amiben minden nap meghal egy nő Magyarországon. Pedig a korai szakaszban még gyógyítható a betegség.

A megelőzés fontosságáról hallhattak előadást az érdeklődők

A megelőzés fontosságáról hallhattak előadást az érdeklődők

– Most egy éve volt az elég komoly műtétem méhnyakrák-érintettség miatt, ami korábban, néhány hónappal ezelőtt derült ki. Egyszerűen egy rákszűrés során. Azt követően történt egy HPV tipizálás, utána pedig  lavinaszerűen gyorsult fel a folyamat – hallhattuk Fejes Veronikát.

Ezt a folyamatot el lehet kerülni. A betegségnek nincsenek tünetei, csak az előrehaladott állapotban, de akkor már nehéz közbelépni, ezért érdemes elmenni évente egyszer nőgyógyászhoz szűrővizsgálatra. A szakemberek szerint a védőoltás is hatékonyan megelőzi a daganat kialakulását.

– Az oltás az egy szuper lehetőség. A szűrés – mind a HPV, mind a rákszűrés – a másodlagos megelőzés eszköztárába tartoznak, itt viszont van egy olyan rosszindulatú megbetegedés, ami ellen rendelkezünk oltással – közölte dr. Bartha Tünde szülész-nőgyógyász.

Tizedik alkalommal rendezik meg január 23-a és 30-a között az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hetet. Ehhez Debrecen is csatlakozott. A Kenézy Gyula Kórház Konferenciatermében csütörtökön több szakember is előadást tartott a megelőzés fontosságáról. Sokakat meg is győztek.

– Oltáson már voltam, szűrésen még nem, de egyébként tervezem, hogy valamikor még elmegyek – mondta Adorján Dóra.

A héten minden este a Nagyerdei Stadion és a Víztorony is mályva színben pompázik. Ezzel csatlakozott az egyhetes kampányhoz a DVSC labdarúgó csapata és a két intézmény üzemeltetője.

Egy migráns is fut majd az olimpiai lánggal Athénban

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csütörtöki közlése szerint a lángot április 21-én a hagyományoknak megfelelően Olümpiában gyújtják meg, s 12 nappal később, azaz május 3-án érkezik meg Brazíliába.

Görögország az egyik fő “kapuja” a menekültáradatnak, melynek nyomán több mint egymillióan érkeztek Európába olyan háború sújtotta országokból, mint Szíria, Afganisztán vagy Irak.

“Megmutatjuk a menekülteknek az olimpiai lángot, amely ezen a táboron keresztülhalad majd. Egyiküket pedig meginvitáljuk, hogy legyen a váltó tagja. Fel akarjuk hívni a világ figyelmét a menekültek problémájára” – mondta Thomas Bach NOB-elnök az Eleonasz táborban tett látogatásakor.

A NOB azt már korábban közölte, hogy azok a migráns sportolók, akik kijutottak a riói játékokra, az olimpiai lobogó alatt szerepelhetnek majd. Bach szerint nagyjából öt-tíz ilyen sportoló lesz Rióban.

Kölcsön adták egy frankfurti csapatnak a magyar válogatott focistát

A frankfurti klub honlapján megjelent közlemény szerint a középpályás kölcsönszerződése június 30-ig szól, és német sajtóértesülések szerint a játékjogára vonatkozó vételi opciót nem tartalmaz.

Kalmár a jelenlegi idényben csupán négy mérkőzésen jutott szóhoz a lipcsei csapatban, inkább a negyedik vonalban szereplő tartalékok között játszott.

“Kalmár Zsolt nagyon jó játékos, nagy örömünkre szolgál, hogy kölcsönkaptuk. Nagy segítségünkre lehet, hiszen technikás futballista, aki ráadásul nagyon jól lő, és a középpálya minden pontján bevethető” – mondta Clemens Krüger, az FSV Frankfurt ügyvezetője.

A 20 éves játékos kifejtette, hogy szeretné hozzásegíteni új csapatát a célkitűzései eléréséhez, hiszen ezzel növekednének az esélyei, hogy bekerüljön a válogatott Európa-bajnoki keretébe.

Az RB Leipzig az első, az FSV Frankfurt pedig a 14. helyen áll a Bundesliga 2-ben, amelynek első tavaszi fordulóját jövő hétvégén rendezik.