bogrezoli bejegyzései

Varga Mihály: két százalék alatt is lehet a hiány

Varga Mihály a Díj a sikeres vállalkozásokért decemberi elismeréseinek átadásakor hangsúlyozta, hogy a kormány elmúlt években hozott döntéseinek köszönhetően a gazdaság jó teljesítménye és az ebből származó növekvő adóbevételek tették lehetővé, hogy az államkassza  92,2 milliárd forintos többlettel zárhasson januárban.

Elmondta azt is, hogy a növekedés lendületének fokozásához elengedhetetlenek a beruházások, amelyek bővüléséhez hitelezés kell. A bankadó 2016-ban lényegében a felére csökken, ami jelentős teret ad a szektornak, hogy növelje hitelezési aktivitását -fejtette ki.

Apa lett a legjobb brit teniszező

A BBC keddi beszámolója emlékeztet, hogy a pár tavaly áprilisban házasodott össze, majd nyáron bejelentették, hogy gyermeket várnak.

Murray bő egy hete döntőt játszott Melbourne-ben, az Australian Openen, de ott is hangoztatta, hogy számára a család az első. Mint mondta, ha hírt kap arról, hogy a felesége vajúdik, azonnal hazautazik.

“A gyermekem és a feleségem fontosabb számomra, mint egy teniszmeccs” – fogalmazott.
Nicola Sturgeon skót miniszterelnök és Kezia Dugdale, a brit Munkáspárt skóciai tagozatának vezetője is Twitter-üzenetben gratulált az újdonsült szülőknek.

Fényes nappal árulta a testét három örömlány Debrecenben

A rendőrök február 8-án 14 óra 30 perckor Debrecen, Kurta utcában járőröztek, amikor észrevettek három nőt, akik szexuális szolgáltatásaikat kínálták anyagi ellenszolgáltatásért az arra közlekedő autósoknak.

A 20 éves, a 21 éves és a 28 éves nőket a járőrök tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a meghallgatásukat követően szabálysértési őrizetbe vették őket. A hajdúböszörményi és kenézlői lakosokat a rendőrség gyorsított eljárásban bíróság elé állítja.

Elutasították a szlovák kormányfő ellen tett feljelentést

A miniszterelnököt azután jelentették fel, hogy a Kölnben és más német városokban szilveszter éjszakáján nőket ért támadásokra reagálva egy pozsonyi sajtóértekezleten azt mondta: meg kell akadályozni, hogy Szlovákiában egy egységes muszlim közösség jöjjön létre, mert ez az egyetlen ahhoz vezető út, hogy bebiztosítsa magát a (Németországban már testet öltött) fenyegetések ellen.

A feljelentést – a Denník N információi szerint – faj- és nemzetgyalázás, illetve etnikai, nemzetiségi és faji gyűlölködés keltésének gyanúja miatt Maros Ivanic közgazdász tette, aki éveken át az Amerikai Egyesült Államokban élt, és korábban a Világbank alkalmazásában is volt.

A beadványt a pozsonyi kerületi ügyészség a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva indokolatlannak minősítette, és elutasította.

“A véleménynyilvánítás szabadsága védelmet élvez függetlenül attól, hogy a kinyilatkoztatott vélemény érzelmi vagy racionális jellegű, indokolt vagy indokolatlan, illetve attól, hogy azt hasznosnak vagy károsnak, értékesnek vagy értéktelennek ítélik-e” – idézte a liberális lap a pozsonyi ügyészség indoklását.