gurbangy bejegyzései

Tavaly rekordösszegben vásároltak magyar kereskedelmi ingatlanokat

Ez 60 százalékkal magasabb a 2014-es forgalomnál, és a válság óta a legmagasabb befektetési forgalom az ingatlanszektorban – mondta Borbély Gábor, a CBRE ingatlantanácsadó elemzési vezetője szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. Hozzátette: a kelet-közép-európai régióban ez a legmagasabb növekedés, miközben a magyar kereskedelmi befektetési ingatlanpiac 2012-óta töretlenül bővül. Tavaly az irodák voltak a legnépszerűbbek, a forgalom 50 százalékát ez a szegmens adta, de számottevő arányt képviseltek az ipari ingatlanok is, amelyek befektetési értéke megnégyszereződött tavaly.

Az idei évről elmondta: pozitív a kép, az ágazat további 10-15 százalékos emelkedést érhet el, és nem lehetetlen az egymilliárd eurós forgalom elérése sem. Úgy vélte, a befektetési ingatlanpiac további növekedését támogatja az alacsony olaj-, és nyersanyagárak mellett az is, hogy a kamatkörnyezet kedvező Magyarországon. A befektetők összetétele a válság óta megváltozott, míg 2006-2007-ben az Egyesült Királyság, Németország és Ausztria volt a legnagyobb tőkeküldő ország, addig 2014-2015-ben az amerikai befektetők voltak a legjelentősebbek. Magyarország várható felminősítése újabb tőkebefektetéseket vonzhat – mondta.

Borbély Gábor kiemelte: a magyar befektetői kör, főleg az ingatlanalapok, tavaly már a második legfontosabb tőkeforrás voltak a piacon. Varga Judit, a CBRE irodapiaci csoportvezetője elmondta: új épületeket is építenek, idén 100 ezer négyzetméter új irodaépület átadása várható. Ezeknek az irodaépületeknek az 57 százaléka már előbérletben elkelt, tavaly is az előbérletek dominálták az irodapiacot – sorolta. Elmondta, a növekvő kereslet és az alacsony fejlesztési volumen miatt alig maradt üres iroda Budapesten, a bérlők nehezen találnak új ingatlant. Prágához és Varsóhoz képest Budapesten volt a legalacsonyabb az üresedési ráta 2015-ben, 12,1 százalékos, ami 4,1 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

Baka Gergely, a CBRE ipari ingatlanpiaci csoportvezetője arról beszélt, hogy az autóipari fejlesztésekkel az új ipari ingatlanok kínálatának súlypontja vidékre helyeződött, tavaly a kelet-magyarországi fejlesztések domináltak. Jelentős piaccá vált Budapest (itt 2 millió négyzetméter ipari ingatlan található) mellett Tatabánya (530 ezer négyzetméter), Győr (480 ezer négyzetméter), Székesfehérvár (415 ezer négyzetméter) és Nyíregyháza (310 ezer négyzetméter). A teljes magyarországi ipari ingatlanállomány 7,5 millió négyzetmétert tesz ki. Úgy vélte, a piacot idén is az autóipari fejlesztések hajtják majd, jelenleg mintegy 200 ezer négyzetméternyi ipari ingatlan van építés alatt Gyöngyösön és Kecskeméten.

Csörgő Anita, a CBRE kiskereskedelmi ingatlanpiaci vezetője elmondta: a háztartások fogyasztásának növekedése látványosan hozzájárult a bérlői kereslet emelkedéséhez, mivel közel 100 új üzlet nyitását regisztrálta a CBRE mintegy 35 200 négyzetméter területen, ami 5 százalékos növekedés. Ezt a idén újabb 3,5 százalékos bővülés követheti. Az új üzletek felét a divatmárkák adták, majd a bútor és sportszer-kereskedők következtek. Magyarországon a kiskereskedelmi ingatlanállomány 3,8 millió négyzetméter, ebből 2 millió négyzetméter bevásárlóközpont vagy bevásárlópark.

Könczei esélye: debreceni hokis is készülhet az olimpiai selejtezőre

Rich Chernomaz szövetségi kapitány bő, 33 fős keretét a február 11. és 14. között esedékes budapesti olimpiai selejtező tornára jelölte ki. A magyar szövetség szerda reggeli tájékoztatása szerint Stipsicz Bence, Szaller Márk és Galló Vilmos most mutatkozhat be a felnőtt válogatottban. A három tehetséges fiatal debütálására azért kellett eddig várni, mert ősszel a junior csapattal készültek, illetve nyerték meg decemberben a divízió II/A világbajnokságot.

Könczei nagy álma válhatna valóra   Fotó: Mudra László

Könczei nagy álma válhatna valóra Fotó: Mudra László

A magyar válogatott február 8-án hétfőn a Tüskecsarnokban kezdi meg felkészülését a selejtezőre. A szakvezető a hétfői és keddi tréningek után szerda délben szűkíti le a mostani bő keretét. Csütörtök délelőtt a selejtezőtorna helyszínén, a Papp László Budapest Sportarénában edz a csapat, majd aznap este Litvánia ellen kezdi meg szereplését. A magyar és a litván csapat mellett Észtország és Lengyelország legjobbjai vesznek részt a selejtezőn, amelyről a győztes jut tovább a következő körbe.

Tokaji Viktor 39 évesen, 222 válogatott-mérkőzéssel a háta mögött döntött úgy, hogy nem szerepel többet a válogatottban, amelynél ugyanakkor – ahogy a tavalyi világbajnokságon is – a szakvezetőség és a játékosok közötti összekötőként tevékenykedik tovább.

A magyar válogatott bő kerete:

kapusok: Bálizs Bence (MAC Budapest), Hetényi Zoltán, Rajna Miklós (Fehérvár AV19)
védők: Gőz Balázs (DVTK-Jegesmedvék), Kiss Dániel (Újpest), Mestyán István, Pozsgai Tamás, Stipsicz Bence (MAC), Orbán Attila, Szabó Dániel, Szaller Márk, Szirányi Bence, Varga Arnold (Fehérvár), Vas Márton (Fassa, olasz)
csatárok: Frank Banham, Bartalis István, Benk András, Kovács Csaba, Kóger Dániel, Nagy Gergő, Andrew Sarauer, Sárpátki Tamás, Sikorcin Ladislav, Vincze Péter (Fehérvár), Galló Vilmos (Linköping, svéd), Hári János (Leksand, svéd), Könczei Áron (Debreceni HK), Magosi Bálint (Briancon, francia), Nagy Krisztián, Somogyi Balázs (DVTK), Sebők Balázs (KalPa, finn), Sofron István (Klagenfurt, osztrák), Vas János (Slavia Praha, cseh)

Orbán Viktor nagy körúton lesz, Vlagyimir Putyint is meglátogatja

Erről Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője számolt be. Elmondta: a kormányfő pénteken Szófiában a Bojko Boriszov bolgár miniszterelnökkel tárgyal. Február első két napján Indonézia fővárosában, Jakartában tartózkodik a miniszterelnök, ahol találkozik Joko Widodo elnökkel. A megbeszélések fókuszában az gazdasági és az oktatási-kulturális kapcsolatok állnak majd.

Orbán Viktor Moszkvába is elutazik

Orbán Viktor Moszkvába is elutazik

Orbán Viktor részt vesz a visegrádi országok miniszterelnökeinek február 15-ei rendkívüli csúcstalálkozóján is, amelyről kedden a cseh miniszterelnök tett bejelentést – mondta Havasi Bertalan. A tervek szerint február 17-én kerül sor a magyar miniszterelnök moszkvai látogatására, amelynek keretében Orbán Viktor megbeszélést folytat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

A kormányfő ezt követően Brüsszelben az Európai Tanács ülésén vesz részt február 18-19-én, ahol a brit EU-tagság és a migráció lesz a két fő téma. A sajtófőnök hozzátette: a programok még szervezés alatt vannak, így változások elképzelhetők.

Harmincöt évnyi huzavona: semmit sem kapnak Tito örökösei

Múlt heti határozatában a bíróság úgy ítélte meg, hogy a leszármazottak követelései megalapozatlanok, és ugyanilyen indoklással vetette el az egykori királyi család, a Karagyorgyevicsek leszármazottainak kérelmeit is. A testület emlékeztetett arra, hogy az 1980-ban elhunyt elnök hagyatéki eljárását 1991-ben végérvényesen lezárták, amikor 800 darab személyes tárgyát, valamint ruháját és cipőjét szétosztották az örökösök között.

Joska Broz, Tito unokája a bírósági határozat után azt mondta: politikai döntés született. “Erre számítottam, de min is osztozhatnánk, hiszen mindent szétloptak. Az állam nem őrizte a marsall vagyonát, amelyet rá bíztak, és ez szégyenletes” – szögezte le Joska Broz, majd hozzátette: olyanok lopták el a vagyont, akik hozzáfértek Tito széfjéhez. Példaként említette, hogy nagyapjától 3500 festmény maradt, amiből már néhány éve is csak 750 volt meg. Közölte, hogy fellebbezést fog benyújtani a bíróságon.

Nem Joska Broz az egyetlen leszármazottja a volt Jugoszlávia egykori örökös elnökének: az állítólagos fennmaradt vagyonon még heten osztoznának. A leszármazottak a bíróságon egyebek mellett fegyvereket, órákat és kitüntetéseket is követeltek, de még egy Hold-darabot is, amelyet Richard Nixon amerikai elnök ajándékozott Titónak.

Josip Broz Tito 1980-as halálakor vagyonát több millió dollárra becsülték, ám egy 1985-ben hozott törvény szerint az államfők vagyona halálukkor az államra száll át, így azt állami tulajdonná nyilvánították. A jogszabályt később Tito özvegye, Jovanka Broz megtámadta, és el is törölték a törvényt, ám az értéktárgyakat az özvegy soha nem kapta vissza. Az örökösödési folyamatot az is nehezítette, hogy soha nem vált egyértelművé, mely értéktárgyak képezték Tito személyes vagyonát, és melyek voltak az “államelnökéi”. Jovanka Broz 2013-ban hunyt el.

Molesztálás: kitiltaná az uszodákból a bevándorló férfiakat egy belga polgármester

A tengerparti város polgármestere szerint a női vendégek arra panaszkodtak, hogy a bevándorlók bámulják őket és fényképeket készítenek róluk az uszoda területén. “Korábban sohasem fordult elő ilyen eset, az utóbbi időben viszont egyre gyakoribbá váltak a panaszok” – mondta Marc Vanden Bussche. Hozzátette, hogy akkor döntött az intézkedésről, miután rendőrt kellett hívni, mert egy iraki férfi inzultált egy csúszdázó 11 éves kislányt.

A flamand liberális pártban (VLD) politizáló polgármester tervei szerint a hétfői városi tanácsülésen egy hónapig tartó tilalomra tesz javaslatot. Az intézkedéstől azt várja, hogy csillapodnak a nemrégiben háromszáz menekültet befogadó városban tapasztalható indulatok. A polgármester hozzátette, hogy az intézkedés nem vonatkozik a gyerekekre és az őket kísérő édesanyákra. Elmondása szerint a jövőben tanfolyamokon kívánják oktatni a menedékkérőket az európai életstílusra, de akár az uszodai helyes viselkedésmódra is.

Theo Francken menekültügyi és migrációs államtitkár szerint nem helyes a tervezett intézkedés. Úgy vélte, hogy nem szabad egész csoportokat büntetni egyes elkövetők bűneiért. A menedékkérők nyitott központokban laknak, joguk van a szabad mozgáshoz és ahhoz is, hogy uszodába menjenek. “De el a kezekkel!” – fogalmazott a bejelentés hírére reagálva az államtitkár Twitter-üzenetében.

Hasonló intézkedést hozott a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Bornheim városvezetése is január közepén: ott azért nem léphettek be a felnőtt férfi menedékkérők az uszoda területére, mert molesztálásokra panaszkodnak a női vendégek és a személyzet tagjai. Beszámolóik szerint a zaklatók a menedékkérőket befogadó közeli állomás férfi lakói közül kerültek ki. Az ottani önkormányzat hangsúlyozta, hogy megszüntetik a tilalmat, amint sikerül megértetni a menedékkérőkkel, hogy miként kell viselkedni az uszodában. A városvezetés néhány nap múlva vissza is vonta a tiltó határozatot.