gurbangy bejegyzései

Ütöttek, vertek, rugdostak: a 67 éves mama is beszállt a balhéba

A nagy purparlé január 5-én, a déli órákban kezdődött el egy egy hajdúsámsoni presszóban, ahol K. György vitatkozni kezdett H. Attilával és annak édesanyjával. A veszekedés odáig fajult, hogy a 46 éves férfi többször is megütötte, majd meg is rugdosta a már földön fekvő 38 éves férfit. A 67 éves H. Zoltánné ekkor dulakodni és kiabálni kezdett fia bántalmazójával. Ő sem járt jobban, mert a verésből neki is kijutott.

A verekedést bejelentették és a Készenléti Rendőrségi járőrei elfogták a három garázdát és bevitték őket a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a helyi lakosokat gyanúsítottként kihallgatták. A két férfi és a nő a bűncselekmény elkövetését elismerte.Így aztán a Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyásuk mellett – indított nyomozást ellenük. a 38 éves H. Attila, a 46 éves K. György és a 67 éves H. Zoltánné ellen.

Konszenzus várható David Cameron és Orbán Viktor között

A Magyar Idők szerdai számában Kiszelly Zoltán emlékeztetett arra, hogy mindkét kormányfő elveti az Európai Egyesült Államok koncepciót, és helyette egy nemzetállami Európát szorgalmaz. A két fél között ezért egyetértés lehet többek között abban, hogy nincs szükség további kompetenciák átadására az EU-nak.

London után Budapesten is várható kompromisszum

London után Budapesten is várható kompromisszum

A tárgyaláson szintén napirendre kerülhet az a korábban már megfogalmazott cél, hogy az eurózónában zajló folyamatokba azok a tagállamok is jobban beleszólhassanak, amelyek ezen a körön kívül esnek. Ugyanakkor a politológus szerint eltérő lehet a felek álláspontja a kelet-európai vendégmunkásokat érintő kérdésben. Kiszelly Zoltán úgy véli, vita tárgya lehet a 2020 utáni EU-s költségvetés, és a két kormányfő kitérhet Nagy-Britannia jövőbeli EU-tagságára, a migránsválság azonban csak érintőlegesen jöhet szóba, mivel Nagy-Britannia mentességet élvez a közös menekültügyi szabályok alól.

Lánczi Tamás politológus szerint Magyarország érdekelt abban, hogy szövetségese legyen az Egyesült Királyságnak, és ez a találkozó inkább konszenzusosnak ígérkezik. A tárgyaláson szerinte is szóba kerül az a brit javaslat, amely a kelet-európai vendégmunkások beáramlását állítaná meg. Ugyanakkor emlékeztetett: Orbán Viktornak volt néhány olyan nyilatkozata, amely arra utal, hogy megértő a brit állásponttal, így ebben a kérdésben kompromisszumra juthatnak a felek.

Takarítani kell a havat, durva büntetést kaphatnak a gondatlanok

A havas járdákat a DEHUSZ közfoglalkoztatottjai takarítják városszerte, de az épületek előtti részen ez nem az ő feladatuk. Az önkormányzat rendelete szerint mindenki köteles az ingatlana előtti járdaszakaszt csúszásmentessé tenni. Ezt a közterület-felügyelet ellenőrzi Debrecenben, és szükség esetén figyelmezteti a lakókat a kötelességükre.

Takarítani kell a portánk előtt

Takarítani kell a portánk előtt

– A havat el kell takarítani és a síktalanításról is kötelező gondoskodni. Környezetkímélő anyagot kell használni homokot vagy hamut – mondta Tőzsér Gyula hatósági osztályvezető.

A havas-jeges járda balesetveszélyes, ami nem csak a járókelőknek, hanem az ingatlantulajdonosoknak is gondot okoz. Ha ugyanis valaki egy ház előtt elcsúszik a le nem tisztított járdán és megsérül, polgári pert indíthat. A hanyag tulajdonosnak pedig nem csak kártérítéssel kell számolnia: akár három év szabadságvesztéssel is büntethető ez a gondatlanság.

A hétfői havazás óta 24 olyan sérültet kellett ellátni a Kenézy Kórházban, aki elesett a csúszós járdán. 11 sérültet még most is a kórházban ápolnak, mert komolyabb sérüléseket szenvedtek a havazás miatt.

– Öt sérültet meg kellett műteni combnyaktörés, lábszártörés, ínsérülés miatt. Volt egy súlyosabb eset is, ahol koponyaműtétet kellett végrehajtani – mondta el Szentgyörgyi János, a Kenézy Gyula Kórház sajtószóvivője.

A  következő napokban ónos eső várható, ami még több balesetet okozhat. Ha a csapadék ráfagy a járdákra és az utakra, az egész város könnyen jégpályává válhat.

Jövő keddre ötpárti egyeztetést hívott össze a honvédelmi miniszter

A Honvédelmi Minisztérium közleményében felidézték, a tárcavezető korábban már utalt arra: “gyors döntésekre, hatékony végrehajtásra van szükség” annak érdekében, hogy fenntartsuk és tovább erősítsük az ország biztonságát. Mindezekért időszerű áttekinteni, hogy a Magyar Honvédség feladatrendszerére vonatkozó – jelenleg hatályos – jogszabályi keretek megfelelő lehetőséget biztosítanak-e a megváltozott biztonságpolitikai kihívások hatékony kezelésére, tették hozzá.

Simicskó István a múlt héten beszélt arról, hogy több fontos honvédelmi kérdésben, például a különleges jogrendi szabályozás áttekintésében és az önkéntes tartalékos rendszer továbbépítéséről ötpárti egyeztetéseket tartana a jövőben. A miniszter szerint át kell tekinteni, az alaptörvény különleges jogrendi része kellő mozgásteret és lehetőséget ad-e arra, hogy a biztonságot növelni tudják. Úgy véli, érdemes elgondolkodni azon, hogy terrorveszély elhárításában milyen jogszabályi keretek között segíthet a Magyar Honvédség, és milyen jogszabályi módosítások szükségesek, amelyek feljogosítják a katonákat a terrorhelyzet kezelésére békeidőszakban is.

Február 15-éig meg kell kapniuk az ingyen tüzelőt a rászorulóknak

A rászorulóknak február 15-ig meg kell kapniuk az ingyen tüzelőt, közölte a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna műsorában. Pogácsás Tibor elmondta: a szociális tüzelőanyag-támogatást tavaly megkapták az érintett önkormányzatok, a tüzelő kiszállítása folyamatban van.

Emlékeztetett, hogy a program 2011-ben indult, és most 3 milliárd forint volt a támogatások összege. Támogatásra az ötezer lakosúnál kisebb települések pályázhattak. 2185 település pályázott, valamennyi kapott támogatást. Hozzátette: tavaly 182 ezer család jutott a programnak köszönhetően tüzelőhöz.