gurbangy bejegyzései

Magyar rendőrök indultak segíteni a macedón-görög határra

Balogh János, a Készenléti Rendőrség parancsnoka búcsúztatta hétfőn Budapesten azt a 31 magyar rendőrt, aki a következő egy hónapban a macedón-görög határon teljesít szolgálatot.

A vezérőrnagy hangsúlyozta: távol otthonuktól, ismeretlen terepen, de nem ismeretlen feladattal kerülnek majd szembe. Macedónia ugyanis, Magyarország szeptemberi intézkedéseihez hasonlóan, fizikai határzárat épített. A magyar rendőrök abban segédkeznek majd, hogy szabályozott mederbe tereljék a napi több ezer migráns érkezését, aki Macedónián keresztül akar Európa belsejébe jutni – tette hozzá.

Tilosban járt az anya és a lánya, majdnem tragédia lett belőle Debrecenben

A szerencsés kimenetelő, de tanulságos baleset Debrecenben, a Bem téri villamosmegállónál lévő gyalogátkelőnél történt reggel, fél kilenc tájékán.

A nő négyéves kislányával annak ellenére akart átkelni az úttesten, hogy számára pirosat mutatott a lámpa. Egy arra haladó személygépkocsi elsodorta kislányt, aki szerencsére könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet, anyja pedig sértetlen maradt.

Az esetet a rendőrség még vizsgája, a környéken ennek megfelelően lehet torlódásra számítani.

 

Hamarabb indulhat a szezon előkészítése a dohánytermelőknél

Az idén a tavalyihoz képest hamarabb indulhat a szezon előkészítése a dohánytermelőknél, akik mintegy húszezer embert foglalkoztatnak, főként a termőterület mintegy 80 százalékával rendelkező kelet-magyarországi térségben – közölte a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének (MADOSZ) elnöke.

Bényei Illés elmondta, az egyeztetés után a hónap végéig megkezdik a termékértékesítési szerződések kötését a gazdálkodókkal. Hozzátette, a termelők így időben indíthatják a felkészülést, készíthetik a fóliaházakat a magvetéshez, a palántaneveléshez, illetve kezdhetik a táp- és növényvédelmi anyagok beszerzését is a teljes idényre.

Az érdekképviseleti vezető elmondta, a megállapodások megkötése után derül majd ki, hogy az új évben milyen nagyságú területen ültetnek dohányt a termelők. Bényei Illés közölte: 2015-ben kisebb volt a dohányültetvények területe a tavalyelőttinél, s ezzel arányosan, illetve az aszályos időjárás miatt kevesebb lett a termés is. A Virginia dohányfajtából 3070 hektárt ültettek a gazdálkodók, szemben az egy évvel korábbi 3211 hektárral. A termés a 2014-es 5928 tonnával szemben 5250 tonna lett tavaly.

A Burley fajta ültetvénye 1500 hektárról 1348 hektárra csökkent. Ennek a dohányfajtának a fermentáló cégek még csak nemrég kezdték meg az átvételét, a termésmennyiség így február végén válik majd véglegessé. A becslések szerint 1940 tonnányi Burley termett a földeken, szemben a 2014-es 2565 tonnával. A termőterület csökkenését az okozta – hangsúlyozta a MADOSZ elnöke, hogy a múlt év elején bizonytalan volt a helyzet, mert megszűnt az európai uniós szerkezetátalakítási támogatás, a helyére lépő hazai kormányzati forrás tervét pedig február második felében hozták nyilvánosságra, s addigra sokan lemondtak a dohánytermesztésről, helyette más növény ültetésére készültek fel. Az aszályos időjárás pedig, ahol nem tudtak öntözni, 20-25 százalékos terméskiesést okozott a dohányföldeken.

Bényei Illés kitért a felvásárlási árra is és kiemelte, hogy több pénzt kaptak, illetve kapnak majd a Burley fajtánál is a termelők, mint 2014-ben. A szolnoki Dofer Dohányfermentáló Zrt. az általa átvett 1050 tonna Virginia fajtánál a prémiummal együtt kilogrammonként 530-560 forint között fizetett, szemben a tavalyelőtti 515 forintos árral. Az ULT (Universal Leaf Tabacco) Magyarország Zrt. nyíregyházi leányvállalatánál december végén zárult a Virginia felvásárlása, az ár így később válik ismertté, de ott is hasonló összegben alakulhatott – mondta a MADOSZ elnöke.

Már idén NAV-ügyfélszolgálatok nyílhatnak a kormányhivatalokban

A változások egyaránt érintik a hatóság szervezetét és a hivatal munkáját – írta hétfői számában a Magyar Idők. A lap a legfontosabb újításnak azt nevezte, hogy NAV-kirendeltségek nyílnak a kormányhivatalokban. Az ehhez szükséges lépéseket március végéig határozza meg a kabinet, s az elképzelés – feltehetően – már az idén megvalósul. Mint írták, a változtatás révén könnyebben juthatnak adóügyi információkhoz a cégek és a polgárok, így csökkenhetnek a hiányosságok, a tévedések, ezzel együtt apadhat a kirótt bírságok összege is.

A napilap szerint a szervezeti átalakítások mellett egy újabb, a feketegazdaság felszámolását célzó intézkedés bevezetését is tervezi a kormányzat: az év végéig térképezik fel annak a feltételeit, hogy a gazdasági szereplők számlázórendszereit is bekössék a NAV-hoz. Az intézkedések feltételeit az év közepére dolgozzák ki a szaktárcák. Ezzel a hatóságok – az online pénztárgépek és az áruforgalmat ellenőrző rendszer mellett – újabb modern eszközt kapnak a feketegazdaság visszaszorításához – írta a Magyar Idők.

Papp László: megerősítettük Debrecen regionális vezető szerepét – videóval

A most záruló esztendő, 2015 volt Papp László első teljes polgármesteri éve. A cívisváros első embere a Debrecen Televízió hagyományos évértékelő műsorában beszélt annak az esztendőnek a történéseiről, amit magunk mögött hagyunk.

Papp László eredményes 2015-ös esztendőről beszélt

Papp László eredményes 2015-ös esztendőről beszélt

– Amikor 2014 őszén a választópolgárok bizalmából Debrecen polgármestere lettem, azonnal hozzáláttunk 2015 megtervezéséhez, és mondhatom, meglepetések nem értek bennünket – kezdte évértékelését Papp László. – Igyekeztünk úgy gondolkodni, hogy az elképzeléseink egészen 2020-ig, az uniós ciklus végéig, sőt még tovább is megalapozzák a jövőnket. 2015 így elsősorban a tervezés éve volt, és az előző időszakból áthúzódott fejlesztéseket vittük végig.

A polgármester hangsúlyozta, koherens, egymásra épülő fejlesztésekről beszélhetünk Debrecen esetében.

orbanviktorpapplaszlo1– 2014-ben, a polgármesteri beiktatásomkor azt mondtam: célként kell kitűznünk, hogy a körülöttünk lévő nemzetközi régió meghatározó városa legyünk. Magyarország második legnagyobb városaként ilyen ambícióink vannak a határainkon belül is. Ebben a tekintetben is sokat léptünk előre, nem csak stabilizáltuk, hanem megerősítettük Debrecen régióban betöltött szerepét. Nagyon fontos volt, hogy a sikerült a város ügye mögé állítani a kormányt. Ez év májusában járt itt a Modern Városok program keretében Orbán Viktor miniszterelnök úr, akivel sokrétű megállapodást sikerült kötni. A május 18-án aláírt megállapodás minden pontja a város régióban betöltött szerepét erősíti. Olyan fejlesztéspolitikát tudunk végrehajtani, amely az itt élők boldogulását, egyre jobb életminőségét hozza maga után és azt, hogy aki Debrecenben dolgozni akar, annak legyen munkája, amiért kapjon tisztességes bért. Olyan fizetséget, amiből meg lehet élni, el lehet tartani egy családot és lehet általa pozitívan tervezni a jövőt. Ez a körülbelül 70 milliárdos megállapodás volt 2015 egyik legfontosabb momentuma.

A befektetők érdeklődnek Debrecen iránt

Papp László rámutatott, a megállapodás jelentős mértékben a gazdasági fejlesztésekre koncentrál, hiszen megállapodtak abban, hogy egy több száz hektárnyi ipari zónát hoznak létre, teljes ipari infrastruktúrával, amely alkalmas a legmagasabb szintű igények kielégítésére is.

lufthansa-n– Megállapodtunk a miniszterelnök úrral a Debreceni Repülőtér tovább fejlesztéséről is, emellett egy olyan hiányosságot is igyekszünk kiküszöbölni, ami jelentős versenyhátrányt jelent: nevezetesen létrehozunk egy angol tanítási nyelvű nemzetközi iskolát. Minden fejlesztés a város pozícióját erősíti kifelé és befelé is.

Papp László arról is beszámolt, hogy Debrecen iránt jelentős a befektetők érdeklődése Európa-szerte, sőt a tengerentúlon is. Cél a lakosság létszámának növelése megfelelő iparfejlesztési koncepció segítségével, 30-40 év távlatában lehetne elérni a 240-250 ezres lélekszámot Debrecenben.

– Egy befektetés szempontjából ma már szinte másodlagos a bekerülési költség – hangsúlyozta Papp László. – Debrecen azért lehet vonzó befektetői szempontból, mert van szabad munkaerő-kapacitása, továbbá magas minőségű oktatási, szakképzési rendszerrel és felsőoktatással rendelkezik. Debrecen egyik legnagyobb erőssége, hogy az ország legszélesebb képzési spektrumával rendelkező nagy egyeteme itt működik. Nincs még egy olyan város Magyarországon, ahol a város, az egyetem és a vállalati szféra ilyen szorosan tudna együttműködni. Ha komolyan kitűzzük magunk elé azt a célt, hogy növeljük a város lakosságát, akkor olyan tudást kell átadni a fiataloknak, amelyet itt, helyben tudnak hasznosítani.

Kinyílt a világ Debrecen előtt

2015 Debrecenben a repülőtérről is szólt, hangsúlyozta Papp László, aki elmondta: több mint tízéves folyamat eredménye, hogy eljutottak a mai szintre. Megemlítette, hogy a repülőtér fejlesztése során a döntéseket mindig politikai viták kísérték, ám azt a határozathozatalt, ami 2011-ben a mai sikerekhez vezetett, egyhangúlag szavazta meg a közgyűlés. Kinyílt a világ, ma a Debreceni Repülőtér a közép-európai régió egyik legdinamikusabban fejlődő légikikötője. A polgármester ezzel kapcsolatban közölte: a következő lépés az lehetne, hogy megállapodjanak egy tőlünk keletre működő légitársasággal is. A közeljövő hatalmas beruházásáról, a debreceni főpályaudvar és környékének megépítéséról szót ejtve Papp László rámutatott: ez a város történetének egyik legnagyobb beruházása lesz.

Modernség és zöldterület: Debrecen új ékessége lesz a főpályaudvar

Modernség és zöldterület: Debrecen új ékessége lesz a főpályaudvar

– 21 milliárd forintos támogatást bír a főpályaudvar megépítése, mely átrajzolja az egész városrészt – igazi városkapu lesz virtuálisan és funkciójában, urbanisztikai szempontból is nagy jelentőséggel – hangsúlyozta Papp László. – Ezért felkerestük a belügyminisztériumot azzal az elképzeléssel, hogy a város más területén kellene büntetés-végrehajtási intézetet létrehozni, azaz költözzön el a börtön a Petőfi térről.

A macskaköves úttól a vizes élményparkig

Papp László arról is beszélt, nagyon fontos a város számára a kertségi fejlesztési program: olyannyira, hogy 2016-ban kiemelt nagyságrendű összeget szánnak erre a célra.

– A nemrégiben a kormánytól megkapott kétmilliárd forintos támogatást teljes egészében a városi utak fejlesztésére szándékozunk felhasználni, ennek számottevő részét a kertségek kapják, de jutni fog az önerős útfejlesztések támogatására és az elöregedett utak javítására is, eltüntetjük például a város összes macskaköves útját – közölte a polgármester. – Szinte minden városrészt magasabb szintre tudunk emelni. Jut pénz a lakótelepekre és a játszóterek építésére, például fokozatosan lecseréljük az Ötholdas pagony játszóeszközeit, sőt olyan tervünk is van, amely szerint bővítenénk a területet a természeti értékek védelme mellett, így a Divinus hotelig nyúlna el a gyerekek birodalma.

Papp László a Nagyerdő további megújításáról is beszélt, mely leginkább a strandfürdő és az állatkert fejlesztését jelenti. A fürdőre vonatkozó ötletpályázat már sikerrel lezárult, sétány lehet például a víztoronnyal szemben lévő, csöppet sem tetszetős kabinsor helyén, az állatkert bejárata pedig előrébb kerülhet, a ködszínház magasságába.

strandotlet– Szeretnénk olyan strandfürdőt létrehozni, amelynek nem lesz párja sem Hajdúszoboszlón, sem másutt az országban, sem Közép-Európában – hangsúlyozta a polgármester. – Igazi vizes élményparkot kell létrehozni, amely valódi különlegességet jelent, olyat, amiért akár Londonból vagy Brüsszelből és érdemes lesz repülőre szállni.

Papp László a város hitéletéről is beszélt, hangsúlyozva: az, hogy Ferenc pápa döntésének megfelelően Debrecen görögkatolikus érseki székhely lett, a város spirituális, szellemi, vallási megerősödését is jelenti.

Páratlan hitélet Debrecenben

– A református egyház története összefonódik a városával, és a katolikus egyház fontossága is kiemelkedő – mondta a polgármester. – Visszatérésük háromszázadik évfordulója rangos eseménysorozatot eredményezett és már készülhetünk a reformáció 500 éves jubileumára, de ki kell emelni a debreceni zsidó hitközség jelentőségét is. Budapesten kívül nincsen még egy olyan város hazánkban, ahol a hitélet ilyen markánsan jelentkezne.

advent3Papp László szót ejtett Debrecen kulturális életéről is. Elmondta: 2015 fontos eredménye az is, hogy a Modern Városok program keretében sikerült megállapodni a Csokonai Nemzeti Színház felújításáról.

– A Latinovits Színház befejezése 6-8 éves restanciája a városnak, erre román-magyar közös pályázat és kormánytámogatás adja meg az esélyt – közölte. – A teátrum a kárpát-medencei színjátszás számára ad majd posztgraduális hátteret, ez pedig szintén illeszkedik a város hatósugarát növelő elképzeléseinkhez.

Nagyrendezvények újratervezve

A Déri Múzeum felújításával a polgármester szerint az elmúlt 2-3 év fontos beruházása ért véget és már zajlanak a Modem jövő évi programjainak előkészítései. Papp László közölte: 2016-ban szeretnék újraértelmezni a város régóta létező nagyrendezvényeit és lesznek új programok is – például a hungarikummá nyilvánított debreceni páros kolbász kapcsán a helyi gasztronómia értékeire alapozva.

Az évértékelőn szóba került Debrecen sportélete is. Ezzel kapcsolatban Papp László kifejtette: kötelesség a megfelelő feltételek biztosítása.

lokij– Ahhoz azonban, hogy a segítségünket „csúcsra tudjuk járatni”, kiváló együttműködés szükséges – hangsúlyozta a város első embere, aki rámutatott: a futball esetében nem lehetünk elégedettek sem az idei, sem a tavalyi évvel, sem a hazai, sem a nemzetközi eredményekkel. A futball ügye mellett a város mindig ki fog állni – de a kizárólag a futball érdekei mentén, az együttműködésen kell javítani. A DVSC női kézilabdacsapatát sikerült megerősíteni, áttörést várok tőlük, azt, hogy a debreceni női kézilabda elfoglalja az őt megillető helyet a hazai mezőnyben. A közeljövőben pedig igyekezni fogunk több támogatást nyújtani a vízilabdának és a jégkorongnak is, illetve jobban odafigyelve azokra, akik az egyéni sportágakban kiemelkedőt nyújtanak, 2016-ban szeretnénk sportösztöndíjat is alapítani.

A teljes beszélgetés megtekinthető itt:

DehirÉvértékelő beszélgetés Papp László polgármesterrel