A tájékoztatás szerint a hatályos szabályozás ellenére a szolgáltató sokszor a hívó előfizetőkre hárította a hívó és a hívott előfizető között osztott díjas hívás teljes díját, a többfordulós szolgáltatói egyeztetések pedig eredménytelennek bizonyultak.
A január közepén életbe lépett rendelet értelmében a hatóság a kék számokat fokozatosan vezeti ki, azok 2016. június 30-ától jövő év végéig díjmentes szolgáltatás számként, azaz zöld számként továbbra is használhatóak maradnak. Az átmeneti időszak után a számokra kiadott engedélyeket a hatóság 2017. december 31-ével végleg visszavonja – írják.
A rendelet tartalmazza továbbá, hogy a mobilszámok felosztását és az azonosítógazdálkodás szabályait az új mobilfrekvencia-tenderek eredményei alapján felül kellett vizsgálni és módosítani, így például nem oszthatók ki 60-as számok.
A technológiai fejlődés és az új alkalmazások megjelenése miatt módosulnak a helytől független elektronikus telefonszolgáltatás számok és a földrajzi számok használati feltételei is. A hatóság például visszavonhatja a hordozható számok használati engedélyét attól a szolgáltatótól, amelyik a számhordozás lebonyolításért felelős rendszerben nem teszi lehetővé a számhordozást az előfizetőknek – áll az NMHH tájékoztatásában.

Nem agresszívek, sőt, egészen nyugodtak azok a kutyák, melyek a hétvégén kis híján szétmarcangoltak egy debreceni férfit. A három állatot a rendőrség lefoglalta, a kutyákat a bánki gyepmesteri telepen őrzik, amit a Debreceni Közterület-felügyelet üzemeltet. Tőzsér Gyula hatósági osztályvezető elmondta, a rendőrségi eljárás lezárultáig valószínűleg náluk lesznek a kutyák, hiszen a bizonyítási eljáráshoz bármikor szükség lehet nyomok rögzítésére, az állatok megvizsgálására. A három kutya sorsáról ezután döntenek a hatóságok, állatorvost is bevonva.
Ezek a kutyák támadtak a férfira
Simon József gyepmester szintén arról beszélt hírportálunknak, hogy a kutyák békések, nem morognak, nem mutatnak támadó jeleket. Mi magunk is ezt tapasztaltuk, amikor filmre vettük a három állatot. Szinte minden kutya ugatott a telepen, csak ez a három nem.
A gyepmester azt is elmondta, hogy közvetlenül a támadás után is – amikor a rendőrökkel elmentek lefoglalni a kutyákat – nyugodtan viselkedtek az állatok. Nem is kellett befogniuk őket, a tulajdonos egyszerűen átterelte az állatokat a kenneljükből a gyepmesteri autóba.
A kutyák a gyepmester tájékoztatása szerint keverékek, valószínűleg boxer és valamilyen harci kutya – más forrásból származó információink szerint amerikai staffordshire terrier – keverékei. A szakember elmondta azt is, hogy a boxer őrző-védő kutya, s ha ilyen vér csordogál az ereikben, magyarázat lehet arra, hogy miért voltak ilyen agresszívek az otthonuk közelében járó férfival szemben. Főképp, ha tudjuk, hogy ehhez jönnek még a harci kutya gének.
Az olyan veszélyes ebek tartására, mint az amerikai staffordshire terrier, az általános kutyatartásnál szigorúbb szabályok vonatkoznak. Nem véletlenül, ha az amerikai staffordshire terrier valamire ráharap, azt csak akkor engedi el, amikor az ő kedve tartja, mint ahogy látható az alábbi videóban (1:32-től):
Mint ismert, a három kutya a Hosszúpályi út környékén támadott meg egy 39 éves debreceni férfit, aki sétálni indult. A kutyák a férfit többször megharapták, ezért ő a Kondoros-csatornán is átgázolt, hogy elmeneküljön, de az ebek oda is követték. Mire a férfi eljutott a Hosszúpályi útig, testét számtalan kutyaharapás, karmolás borította. Az állatok minden ruhát letéptek róla, már csak egy póló és cipó volt rajta a rendkívül hideg időben. Egy autós segített neki, és vitte el a mentőállomásra. A férfin azóta több műtétet végrehajtottak a Kenézy Gyula Kórházban.
Kerestük mi is, hogy meghallgassuk elképesztő, szinte felfoghatatlan küzdelmét az életéért, de családjával együtt kerüli a nyilvánosságot. Arra is megkérték az orvosokat, hogy a férfi állapotáról ne adjanak információkat a sajtónak.
A bánki gyepmesteri telepre pár éve egyébként már bekerült egy amerikai staffordshire terrier, mely emberre támadt. Azt az állatot végül visszakapta gazdája.

2015 egészét tekintve átlagosan 308 ezer volt a munkanélküliek száma, 35 ezer fővel kevesebb, mint 2014-ben. A munkanélküliségi ráta 6,8 százalékos értéke 0,9 százalékponttal volt alacsonyabb az előző évinél.
A foglalkoztatottak száma elérte a 4 millió 259 ezret 2015 negyedik negyedévében, és 118 ezerrel – 2,8 százalékkal – volt több mint egy évvel azelőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A növekedéshez az elsődleges munkaerőpiac 58 ezer fővel járult hozzá, a közfoglalkoztatottak köre 54 ezer fővel bővült, miközben külföldi telephelyen 6 ezerrel dolgoztak többen.
A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 64,8 százalékra emelkedett az egy évvel korábbi 62,6 százalékról.