rituper bejegyzései

Hosszú időre börtönbe kerülhet a hajdúhadházi férfi, aki kislányokat kényszerített prostitúcióra

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást az ellen a 26 éves férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint prostituáltként dolgoztatott gyermekkorú lányokat.

Fotók: Szabó László (Zsaru Magazin)

Fotók: Szabó László (Zsaru Magazin)

Amint arról korábban mi is beszámoltunk, a megalapozott gyanú szerint a férfi 2010 októberében egy 14 éves kislányt, valamint 2013 áprilisában egy szintén 14 éves kislányt bezárt a házába, ahol bántalmazta és közösülésre kényszerítette őket.  H. Lajos a két sértettet többször arra is kényszerítette, hogy prostituáltként dolgozzanak Debrecenben, majd a férfi a pénzt elvette tőlük.

Az egyik sértett 2014. április 27-én a férfi házából el akart menni, azonban ezt H. Lajos nem engedte, a fiatal lányt megverte és bezárt egy szobába. A sértett 2014 májusban azonban meg tudott szökni a férfi házából.

A megalapozott gyanú szerint a fiatal lány és a gyanúsított 2014. december 30-án este Debrecenben, a Petőfi téri Nagyállomáson véletlenül újra találkoztak. A férfi nem engedte, hogy a lány felszálljon a vonatra, hanem megfogta, visszahúzta, majd többször megütötte és arra akarta kényszeríteni, hogy menjen vele vissza Hajdúhadházra. H. Lajos a lányt a vasútállomáson megfenyegette, azonban az ellenőrök rászóltak a férfira, így a sértett el tudott szaladni a helyszínről.
hadhazprost

Az esetről történt feljelentést követően a rendőrök széleskörű adatgyűjtést végeztek és tartózkodási helyén felkutatták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 26 éves hajdúhadházi lakost, akit június 2-án otthonában elfogtak. A férfi június 4-e óta előzetes letartóztatásban van.

A rendőrség a gyanúsítottal szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek. Azt javasolják az ügyészségnek, hogy személyi szabadság megsértése, szexuális visszaélés és kerítés bűntett elkövetése miatt emeljen vádat a férfi ellen. Ezek a bűncselekmények a Büntető törvénykönyv szerint nyolc, öt, illetve szintén nyolc év börtönnel büntetendők már egymagukban is, így – amennyiben  tárgyalóteremben bebizonyosodik a bűnössége – a férfi hosszú időre börtönbe kerül. Ráadásul ha ott kiderül, hogy mit tett, igazán nehezek lesznek ezek a börtönévek.

Cél az „Arany-Bowl” – kezdődik a rájátszás az NFL-ben

Ma este az úgynevezett wild-card összecsapásokkal indul a „ki nyer ma”. Mert aki nem, annak már csak jövőre van javítási lehetősége. Nem tudjuk, lesz-e még valaha mondjuk egy Brady-Manning összecsapás. A döntőbe csak egyikük juthat (vagy egyik sem), legkorábban az Amerikai Futball Liga (AFC) főcsoport fináléjában találkozhatnak, hogy egyikük a nagydöntőbe vigye topcsapatát. Mint ahogy azt sem tudjuk, hogy mit ér(het) Cam Newton irányítónak az alapszakaszban nyújtott teljesítménye alapján valószínűsíthető MVP (legjobb játékos) díja, ha aztán kikapnak valakitől a rájátszásban. De mire lehet képes a 2015-ös bajnoki szezonban nagyon szimpatikus játékot felvonultató Arizona Cardinals vagy Minnesota Vikings? És még számos kérdést feltehetnénk, nyilvánvaló pontos válaszok nélkül. Amit tudunk, az jelenleg annyi, hogy 12 gárda vár arra, hogy egyike lehessen február 7-én a kaliforniai Santa Clara városában rendezendő tavalyi-idei nagydöntőnek. Az esélyek persze nem egyformák.

Lesz-e még valaha Brady-Manning összecsapás?

Lesz-e még valaha Brady-Manning összecsapás?

Igazából nem írnánk le senkit, de azért világszenzáció lenne, ha az AFC-ből a Houston Texans, vagy a Nemzeti Futball Ligából (NFC) a Washington Redskins elevickélne a szám szerint ötvenedik, azaz „arany” Super Bowlig. De ami a többieket illeti… Nos, az AFC-ben az első számú kiemelt az alapszakaszbeli eredmények alapján a Denver Broncos. Ez annyit jelent, hogy ha jövő hétvégén győznek odahaza a főcsoport elődöntőben, akkor egy héttel később az AFC-döntőt is hazai pályán vívhatják. Persze nem lesz ez könnyű, mert a Cincinnati Bengals – Pittsburgh Steelers wild-card meccs győztesét fogadják először (aztán, ha tovább mennek, akkor várhatóan a New England Patriots-ot). A sérülésekkel bajlódó, de a végére felépültet jelentő Peyton Manning irányító azonban a mostani bajnokságban már egyáltalán nem volt meggyőző, és nagy az esély a visszavonulására. Ezért mondtuk az elején, hogy most lehet utoljára egy Manning-Brady presztízs csata. A Denvert azonban már január 12-én elütheti a továbbjutástól a Bengals vagy a Steelers. Különösen a „vasgyáriak” veszélyesek, nem véletlen, hogy a New England az alapszakasz végén akár taktikai megfontolásokból is bukhatott mérkőzéseket, csakhogy elkerüljék Ben Roethlisberger irányító bombaerős alakulatát. Szóval egyáltalán nem biztos, hogy a Denver képes eljutni a nagydöntőig, de ha igen, akkor megérdemli majd: ahhoz ugyanis nagy skalpokra van szüksége.

Ben Roethlisberger

Ben Roethlisberger

Nézzük a New England esélyeit. Talán velük kellett volna kezdeni, hiszen mégiscsak a tavalyi bajnokról van szó. Tom Brady, akit lassan minden idők legjobb irányítójának tekinthetünk, az ötödik végső győzelemre vezényelheti alakulatát. Hollywoodi sztori lehetne, ha ötödik aranygyűrűjét az ötvenedik Super Bowlon söpörné be. A Pats egyébként sokáig igen meggyőző teljesítményt nyújtott a 17 fordulós alapszakaszban, ráadásul úgy, hogy folyamatosan dőltek ki sérülés miatt legnagyobb sztárjai. Aztán a végén összeszedtek négy zakót, bár sokan azt gondolják, hogy ez – a már fent vázoltak szerint – tudatos volt: egyszerűen szeretnék elkerülni a Pittsburgh-öt. Ehhez még hajlandóak voltak a hazai pálya előnyt is feláldozni az esetleges denveri látogatásért. Vagy így, vagy úgy, most majd elválik: a jövő hétvégén a Houston – Kansas City wild-card meccs győztesét fogadják. Várhatóan a kulcsemberek felépülésével, bár az utolsó miami meccsen bokasérülést szenvedő Brady teljes gyógyulásáért most sokan imádkozhatnak Bostonban. Az AFC kiegyensúlyozott képet mutat a rájátszás előtt, a döntőbe a New Englandet, a Pittsburgh-öt, a Denvert vagy a Kansast várjuk – nagyjából ebben a sorrendben.

socarolinA másik oldalon a Carolina Panthers tűnik a „leginkább összeszedettnek”. Imponáló, 15-1-es alapszakaszbeli mutatója önmagáért beszél. A játéka lehengerlő, kiváló támadómunkája a New England néhány évvel ezelőtti nagy menetelését idézi. A holnapi Minnesota Vikings – Seattle Seahawks csúcsmeccs végeredménye – bármily furcsa, de – eldöntheti a Carolina nagy menetelését a jövő hétvégén. Amennyiben ugyanis a Seattle nyerne, Pete Carroll tavaly nagydöntős, 2014-ben pedig Super Bowl-t nyerő gárdája utazna Észak-Karolinába. A Seahawks pedig gyenge kezdés után a végére bizonyította, hogy képes lehet most is megnyerni az NFC-t. Akkor pedig a Panthers hamar befejezné. Nyugodtak persze a Minnesota győzelmekor is csak akkor lehetnének, ha a Washington Redskins – Green Bay Packers wild-card meccsen a hazaiak nyernének. A kiemelések alapján ugyanis akár a Green Bay is mehetne január 17-én hozzájuk. És bár az Aaron Rodgers vezette Packers kifejezetten hullámzó teljesítményt nyújtott az ősszel, azt nem feledhetjük, hogy igen komoly play off-menő alakulatról van szó. Simán nyerhetnének Karolinában (igaz, simán ki is kaphatnának).

 Larry Fitzgerald

Larry Fitzgerald

Itt a második kiemelt az Arizona Cardinals, ők a Minnesotát vagy a Washington – Green Bay győztesét várhatják 17-én a tavalyi döntőnek otthont adó Phoenix-i stadionba. Meggyőző játékkal jutottak a rájátszásba, bombaerős támadó alakzattal, és – Larry Fitzgerald személyében – egy NFL-ikonnal a soraiban. Carson Palmer irányító nem számít akkora ligasztárnak, mint mondjuk Brady, Rodgers, Newton, vagy a Manning-testvérek, de képessége arra, hogy a nagydöntőbe vezesse kiváló csapatát, bőséggel megvan. Bruce Arians főedző kiadott jelszava (a „bombázd el!”) eddig sok védelmet szétszedett. Az NFC play off csapatai között több a nagyon erős, mint az AFC-ben: itt a Seattle, Arizona, Green Bay, Carolina vagy a Minnesota főcsoport győzelmét jósoljuk, ebben a sorrendben.

 Malcolm Butler döntő interception elkapása a tavalyi Super Bowlon

Malcolm Butler döntő interception elkapása a tavalyi Super Bowlon

A lebonyolítás egyszerű: három hétvégén egy-egy lejátszott mérkőzésekkel lehet eljutni a fináléig. A két főcsoport győztes aztán mehet februárban Kaliforniába, hogy az idén nagyon harmatos San Francisco 49ers tavaly nyáron átadott csodálatos stadionjában hódíthassa el a győztesnek járó Vince Lombardi trófeát. Benne van a pakliban egy tavalyi „re-match” a New England – Seattle csapatai között, ami ugye azért lenne pikáns, mert akkor egy utolsó másodperces interception elkapás mentette me a „patriótáknak” a már veszni látszó győzelmet. De hát a tojáslabda szerencsére azért nem gömbölyű, így a következő három hétvégén igazi gladiátorharcokat láthat a nagyközönség, még az egyre bővülő magyar tábor is. Csak sokáig fenn kell maradni. Egy biztos: akár az egészségét kockáztatva, szinte szó szerint a győzelemért vérét adni képes marcona harcosok kapják magukra a sisakot, hogy elérjék azt a bizonyos „aranygyűrűt”. Az „arany Super Bowlon”.

A rájátszás menetrendje (zárójelben a magyar idő szerinti kezdés, elől a hazai gárda, a mérkőzéseket a SportTV közvetíti):

Wild-card:
január 9. szombat (22.35): Houston Texans – Kansas City (AFC)
január 10. vasárnap (2.15):  Cincinnati Bengals – Pittsburgh Steelers (AFC)
január 10. vasárnap (19.05): Minnesota Vikings – Seattle Seahawks (NFC)
január 10. vasárnap (22.40): Washington Redskins – Green Bay Packers (NFC)

Főcsoport elődöntők:
január 16. szombat (22.35): New England Patriots – a wild-card kör erősebb továbbjutója (AFC)
január 17. vasárnap (2.15): Arizona Cardinals – a wild-card erősebb továbbjutója (NFC)
január 17. vasárnap (19.05): Carolina Panthers – a wild-card kör gyengébb továbbjutója (NFC)
január 17. vasárnap (22.40): Denver Broncos –  a wild-card erősebb továbbjutója  (AFC)

Főcsoport döntők:
január 24. vasárnap (21.05): AFC döntő (ha a Denver bejut, otthon játszik)
január 25. hétfő (0.40): AFC döntő (ha a Carolina bejut, otthon játszik)

Super Bowl:
február 8. vasárnap (0.30): AFC bajnok – NFC bajnok

Széles Tamás írása
szelestamas

Mocskos trükkel loptak meg egy idős debreceni nénit

A rendelkezésre álló adatok szerint még december 1-jén délelőtt Debrecenben, az Ibolya utcában egy idős nő lakásának nyitva hagyott ajtaján bement egy ismeretlen férfi, aki a szobában tartózkodó néninek azt állította, hogy rosszul érzi magát és vizet szeretne inni.
A 75 éves néni adott egy pohár vizet az ismeretlennek. A férfi beszélgetni kezdett a sértettel, aztán a szekrényről hirtelen magához vette a néni mobiltelefonját és annak töltőjét, majd a lakásból elmenekült.

 

A történteket a sértett elmondta a lányának, aki azonnal bejelentést tett a rendőrség ügyeletére. A helyszínre érkező rendőrök széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek az ismeretlen tettes azonosítása és felkutatása érdekében.

A beszerzett információk alapján a nyomozók azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 51 éves helyi férfit, akit január 8-án a Péterfia utcában elfogtak és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók A. Sándort gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Debreceni Rendőrkapitányság A. Sándor ellen kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást.

Az áfacsökkentésnek köszönhetően Debrecenben is olcsóbb lett a sertéshús

Erős a verseny a hazai sertéshúspiacon, ezért az ágazat szereplői nem merték zsebre tenni a megtakarítást, amit a sertéshús áfájának 5 százalékra mérséklése jelent. A Debrecen Televízió tapasztalata szerint a vevőknél landolt a célzott adócsökkentés haszna. Az áfacsökkentés 22 százalékos árelőnyt jelent, így nem csoda, ha néhány óra alatt kiürülnek a sertéshúsos hűtőpultok a debreceni vásárcsarnokban.

A sertéshús olcsóbb lett

A sertéshús olcsóbb lett

Bár az ünnepek után jellemzően kevesebb hentesárut vesznek az emberek, az év első napjaiban mégis sokan álltak sorba sertéshúsért. Kilója most mintegy 200 forinttal kerül kevesebbe, ami az áfamérséklésnek köszönhető.

– Sokkal jobban fogy az áru, mivelhogy a 27 százalékról 5 százalékra ment le az áfa. A vevők ezt észre is vették, és nem egy kilót, hanem két kilót vásárolnak – mesélte Szabó Miklós hentes.

A tojáspiacon más a helyzet. A túltermelés miatt novemberben és az utóbbi hetekben is tovább csökkent a tojás termelői ára, ám ez nem jelent meg a régóta magas fogyasztói árakban. Ennek tudható be, hogy most még erőteljesebb a január elején megszokott keresletcsökkenés.

A termelőktől 20-22 forintért veszik a kereskedők a tojást, amit aztán 35-40 forintért árulnak a piacon.
Az új évet nagy készletekkel kezdő tojástermelők borúlátóak,ők ugyanis arra számítanak, hogy alacsonyak maradnak a termelői árak. A csökkenő tojásfogyasztás valószínűleg az egész évre jellemző lesz.

DehirOlcsó a sertéshús, a tojás viszont drága

Magyarországon már több mint egymillióan látták Star Wars új részét

A filmre három hét alatt 1.005.146 ember váltott jegyet, ami csaknem 1,5 milliárd forintnyi bevételt generált. Utoljára a 2009-ben bemutatott Avatar volt az a film, amelyre több mint egymillió néző volt kíváncsi, bár az csak nagyjából három hónap után érte el ezt a számot – közölte a film magyar forgalmazója pénteken az MTI-vel.

Star Wars –Az ébredő Erő

Star Wars –Az ébredő Erő

A sci-fi sorozat új része már bemutatása óta több rekordot megdöntött: produkálta minden idők legjobb nyitóhétvégéjét a nézőszám és a jegybevétel tekintetében, a legjobb nyitónap és a legtöbb napi nézőszám, valamint az eddigi legjobb második nap rekordját is megdöntötte, felülírva az előző napi nézőszámot is.

A saga új epizódja nemcsak Magyarországon, de a világ más pontjain is több új csúcsot állított fel: az európai piacon már a bemutató napján 14,1 millió dollárt (4,1 milliárd forintot), míg észak-amerikában az első napon 57 millió dollárt hozott, az első két napon összesen pedig 130 millió dollár bevételt generált, ami minden idők legjobb eredményének számít.

Emellett rekordidő, 12 nap alatt érte el az egymilliárd dolláros (288 milliárd forint) bevételt is világszinten úgy, hogy Kínában csak január 9-én kezdik forgalmazni.

Az eddigi csúcstartó a Jurassic World volt, amely 13 nap alatt hozott egymilliárd dollárt meghaladó bevételt, ráadásul a világ második legnagyobb piacán, a kínain elért eredménnyel együtt.

A kritikánkat az új Star Wars-filmről itt olvashatják: Hová tűnt Luke Skywalker?