rituper bejegyzései

Orbán Viktor: mi nem migránsok vagyunk az Egyesült Királyságban

Orbán Viktor a közös sajtótájékoztatón azt mondta, abban is azonos állásponton voltak, hogy a nemzeti parlamentek szerepét újra kell gondolni az EU-n belül, továbbá hogy az eurózónához nem tartozó országoknak egyenlő elbánást kell biztosítani az EU intézményrendszerén belül.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Egyetértettek továbbá abban – folytatta -, hogy a szociális rendszeren belüli visszaéléseket ki kell iktatni minden EU-tagállamban. Ezzel kapcsolatban azt kérte brit kollégájától, javaslataik megfogalmazásakor legyenek tekintettel arra, hogy a magyar emberek többsége Nagy-Britanniában becsületesen dolgozik, és munkájával hozzájárul Nagy-Britannia gazdaságához. Ha ezen a területen változtatni akarnak, arról a visegrádi négyek közös megállapodást szeretnének – tette hozzá.

A miniszterelnök arról is biztosította David Cameront, hogy Magyarország NATO-partnerként a jövőben is részt fog venni a szíriai és iraki nemzetközi akcióban.

Nagy-Britanniának és Magyarországnak hasonló elképzelései vannak az EU-ról, működő Európát akarnak – mondta David Cameron. A brit kormányfő kiemelte a szubszidiaritás jelentőségét, és azt, hogy fair szabályok legyenek, egyenlő bánásmódban részesüljenek az eurózónán belüli és az azon kívüli tagállamok.

David Cameron kijelentette: Nagy-Britanniának fontos, hogy egy megreformált Európai Unióban maradjon, és az EU-nak is fontos Nagy-Britannia. Úgy vélte, lehetséges, hogy az Európai Tanács februári üléséig megoldást érhetnek el.

rbán Viktor miniszterelnök fontosnak tartja, hogy a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok ne szenvedjenek el semmilyen hátrányos megkülönböztetést. Ugyanakkor Magyarország minden olyan ésszerű javaslatra nyitott, amely megszünteti a visszaéléseket a szociális ellátások területén – közölte a kormányfő, miután csütörtökön Budapesten tárgyalt David Cameron brit miniszterelnökkel.

Közös sajtótájékoztatón Orbán Viktor kérdésre hangsúlyozta: “mi nem migránsok vagyunk az Egyesült Királyságban”, hanem uniós állampolgárok, akik szabadon vállalhatnak munkát az Európai Unióban mindenhol. A magyarok nem élősködni mennek Nagy-Britanniába, hanem dolgozni akarnak, és jól is dolgoznak – mondta.

 

 

 

Zsidai eligazol a Lokitól, a Puskás Akadémiánál folytatja

A védekező középpályást 2013 nyarán igazolta le a DVSC. Az elmúlt két és fél évben 53 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, és öt gólt szerzett.

Zsidai László

Zsidai László

Ebben az idényben 13 bajnokin és 4 Európa-liga találkozón játszott. A 12. fordulóban, a Békéscsaba ellen 7-0-ra megnyert NB I-es mérkőzésen gólt is szerzett.

Zsidai távozásáról már tegnap írt a Csakfoci.hu. Sajtóhírek szerint Balogh Norbert is elhagyhatja a Lokit, őt állítólag az olasz Palermo csábítja.

Feje tetején állt meg egy mikrobusz a Diószegi úton

A város hivatásos tűzoltói vonultak a balesethez. Az utasokat a mentők megvizsgálták, az elsődleges adatok szerint nem sérült meg senki. A műszaki mentés és a forgalmi akadály megszüntetése idejére a Diószegi út érintett szakaszát félszélességben lezárták.

Baleset történt a Debrecent Létavértessel összekötő, 4814-es úton is, egy kilométerre Debrecentől. A Debrecen felé haladó autós elveszítette az uralmát a játmű felett, megcsúszott és a szemközti árokban állt meg. A vele szemben haladó autós – hogy elkerülje a frontális ütközést – félrerántotta a kormányt, és egy fának ütközött. A balesetben szerencsére nem sérült meg senki, az anyagi kár azonban jelentős.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság az időjárási körülményekre tekintettel fokozott óvatosságot kér a közlekedőktől.

 

Már lehet igényelni a kisebb kukákat Debrecenben – mutatjuk, mennyit spórolhat

A debreceni közgyűlés novemberben módosította a város hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról szóló rendeletét, eszerint január elsejétől már 60 és 80 literes hulladékgyűjtő edényeket is lehet igényelni Debrecenben. Erre egy kormányrendelet adott lehetőséget a városnak.

Akinek kisebb kukája lesz, kevesebbet kell majd fizetnie

Akinek kisebb kukája lesz, kevesebbet kell majd fizetnie

A 60 literes kukát csak azok igényelhetik, akik egyedül élnek a háztartásban. Erről igazolást kell szerezniük az Új Városházán, amit 3000 forintos igazgatási díj ellenében ad ki az önkormányzat. Ezt az igazolást kell bevinniük a Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Kft. (DHK Kft.) Vígkedvű Mihály utca 7. szám alatti ügyfélszolgálati irodájába.

A 80 literes kukákat egyedi elbírálás alapján adja ki a DHK Kft., mondta el Domokos Csilla szóvivő. A cég ügyfélszolgálati irodáján az igénylőnek nyilatkoznia kell arról, hányan élnek az ingatlanban, illetve arról is, hogy a háztartásban keletkezett hulladék mekkora hányadát gyűjtik szelektíven. A DHK Kft. ügyfélszolgálati munkatársa ezen adatok alapján, a kormányrendeletben meghatározott mutatókat figyelembe véve dönt arról, kaphatnak-e az igénylők 80 literes kukát.

A DHK Kft. azt kéri az igénylőktől, hogy az ügyfélszolgálatra vigyék be a jelenlegi 120 literes kukájukat, s ott kapják meg a kisebbet is. Ha valakinek erre nincs lehetősége, attól 2910 forintért elviszik a nagy hulladékgyűjtő edényt, és házhoz viszik neki a kisebbet.

Jelenleg egy 120 literes kuka heti ürítési díja 483 forint, azaz a havidíj heti ürítésnél 1932 forint. A 80 literes kukát egyszer 322 forintért viszik el, így ott heti ürítésnél 1288 forint a havidíj. A 60 literes hulladékgyűjtő edény heti ürítési díja 241 forint, így a havidíj 964 forint. Aki tehát 80 literesre cseréli a kukáját, éves szinten 7700 forintot spórol meg, aki pedig 60 literesre, annak egy évben 11 ezer 600 forint marad a zsebében.

A változások a 70 éven felüli debrecenieket mindenképp érintik. Nekik eddig nem kellett fizetniük a kukák elszállításáért. Ez az önkormányzat által nyújtott kedvezmény megmaradt, de csak a 80 literes kukákra. Ha valaki ragaszkodik a 120 literes kukához, annak egy kisebb, kiegészítő díjat kell majd fizetnie. Erről az időseknek legkésőbb március végéig kell majd meghozniuk a döntést, azelőtt mindenkit levélben keres meg az önkormányzat. Mindaddig továbbra is ingyen viszik el tőlük a 120 literes kukákat.

A DHK Kft. szóvivőjétől megtudtuk, egyre nő az érdeklődés náluk a kisebb kukák iránt, hétfő óta napi öt-tíz debreceni cserélte kisebbre a kukáját.

Durva jegesedésre figyelmeztet Debrecenben a polgármesteri hivatal

A Debrecenre vonatkozó meteorológiai előrejelzések szerint január 7-én, csütörtökön délutántól január 8-án pénteken reggelig erős, -10 fok körüli fagy várható. A talajon lévő havat, valamint az aktuális csapadékot – eső, havas eső – figyelembe véve komoly jegesedésre lehet számítani – áll a polgármesteri hivatal közleményében.

Saját ingatlana előtt mindenki köteles eltakarítani a havat és a jeget

Saját ingatlana előtt mindenki köteles eltakarítani a havat és a jeget

A hivatal a hatáskörébe tartozó minden intézkedést megtesz a várható helyzet kezelésére, azonban a főbb útvonalak és a mellékutak tapadási tényezője között jelentős eltérések lehetnek, ami balesetveszélyt jelent. Ezért a hivatal felhívja a város lakói, valamint a városban közlekedő gépjárművezetők figyelmét arra, hogy a balesetveszély csökkentése érdekében az útviszonyok maximális figyelembe vételével, fokozott óvatossággal közlekedjenek!

Felhívják továbbá az ingatlantulajdonosok, ingatlant használók és kezelők figyelmét arra, hogy az előírásoknak megfelelően gondoskodjanak az ingatlanaik előtti járdák síkosság-mentesítéséről – egyrészt az ingatlanokban élők, másrészt az arra közlekedők testi épségének védelme érdekében.