rituper bejegyzései

David Cameron munkalátogatásra érkezik csütörtökön Budapestre

Mint mondta, a még szervezés alatt álló program szerint Orbán Viktor az Országházban fogadja David Cameront, majd a megbeszélések után közös sajtótájékoztatót tartanak a Parlament Delegációs termében. Ezt követően Áder János köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadja a brit miniszterelnököt.

Orbán Viktor és David Cameron brit kormányfő Brüsszelben

Orbán Viktor és David Cameron brit kormányfő Brüsszelben

Havasi Bertalan emlékeztetett: Orbán Viktor legutóbb a decemberi EU-csúcsot megelőzően Brüsszelben egyeztetett brit kollégájával, és ezután jelentette be, hogy David Cameron január 7-én Budapestre látogat.

Dánia is visszaállította a határellenőrzést

A kormányfő már akkor értésre adta, hogy kormánya megteheti ezt a lépést, amikor Svédország bejelentette: okirat-ellenőrzést vezet be a dán határon.

“Jelentős következményekkel járhat Dániára nézve, ha más északi országok határellenőrzést vezetnek be. Ez növelheti a menedékkérelmek számát” – magyarázta a liberális miniszterelnök.

A dán-német határon egyelőre nem ellenőriznek mindenkit, csak szúrópróbaszerű vizsgálatokat végeznek. Az intézkedés egyelőre tíz napig marad érvényben, de meghosszabbítható.

“Ez egyáltalán nem örömteli pillanat” – vélekedett a dán miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy a svéd lépésre reagálnak a döntéssel, s kormánya arányos intézkedést hozott. Hozzátette azt is, hogy a “hétköznapi” dánoknak és németeknek semmilyen fennakadásra nem kell számítaniuk.

“Ha az Európai Unió nem képes megvédeni külső határait, akkor egyre több ország lesz kénytelen ideiglenesen visszaállítani a határellenőrzést” – magyarázta Lars Lokke Rasmussen.

A német külügyminisztérium úgy reagált, hogy a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet veszélybe került.

“Schengen nagyon fontos, de veszélyben van” – mondta Martin Schäfer külügyi szóvivő, aki szerint bármilyen probléma adódik is, mindig a legjobb közösen, összehangoltan megoldani.

“Fontos, hogy közösen lépjünk fel, hogy a schengeni övezet működőképes legyen, és maradéktalanul fenntarthassuk a szabad mozgás elvét” – fogalmazott Schäfer.

Steffen Seibert, a berlini kancellária szóvivője hangsúlyozta: “nem A és B ország határán található a megoldás a menekültválságra”. Angela Merkel szóvivője közös, európai megoldást szorgalmazott.

A berlini belügyminisztérium a német kormány sajtótájékoztatóján azt emelte ki, hogy a svéd és dán intézkedések is összhangban vannak a schengeni szabályokkal, amelyek lehetővé teszik, hogy a tagállamok rendkívüli esetben visszaállítsák a határellenőrzést. Ezt ősszel Németország is megtette az osztrák határon. A német belügyminisztérium szerint naponta 100-300 menedékkérő lép Németországból Dániába.

A menekültáradat feszültséget keltett Koppenhága és Stockholm között. Svédországban tavaly mintegy 163 ezren kértek menedéket, ami egy főre vetítve a legtöbb ilyen kérelmet jelenti az egész Európai Unióban. Dániában eközben 18 ezren folyamodtak menekültstátusért.

Svédország már novemberben ellenőrzést vezetett be az országot Dániával összekötő Öresund-hídon, valamint a dán és német kikötőkből érkező kompoknál, ám eddig az ellenőrzés nem volt általános, szintén csak szúrópróbaszerű, és nem mindenhol ellenőrizték az okmányokat, csak bizonyos belépési pontokon. Hétfőtől viszont a hídon, vasúton vagy komppal csak személyazonosítása alkalmas okmánnyal lehet belépni Svédországba. Ezért aki Svédországba igyekszik, annak már a dániai pályaudvaron fel kell mutatnia igazolványát. Koppenhága bírálta a svéd intézkedést, s felvetette, hogy Svédországnak kellene állnia az ellenőrzés költségeit.

Fennakadások vannak a vasúti közlekedésben a havazás miatt

 Tájékoztatásuk szerint a budapesti Keleti pályaudvaron és Monoron váltóállítási problémák lassítják a vonatközlekedést, a Nyugati pályaudvaron és Pécel állomáson a váltókat helyreállították, de a havazás továbbra is nehezíti a vonatforgalmat. A monori és a sülysápi elővárosi vonatok nem közlekednek, utazásra a ceglédi és a szolnoki zónázó vonatok vehetők igénybe.

A Keleti pályaudvaron a nap folyamán már nem közlekednek a gödöllői és a nagykátai helyi járatok, helyettük a hatvani, illetve szolnoki személyvonatok vehetők igénybe. A fejpályaudvar váltóhibái miatt a hegyeshalmi, valamint a Győrön át Szombathelyre közlekedő vonatok 50-80 perces késéssel közlekednek.

A havazás és a műszaki problémák miatt a Budapest-Cegléd-Szolnok, a Budapest-Újszász-Szolnok, illetve a Budapest-Hatvan vonalon 40-80 perccel hosszabb menetidővel kell számolniuk az arra utazóknak.

 A Budapest-Esztergom vasútvonalon az autóbuszbérleteket a MÁV-Start Zrt. hétfőn elfogadja a 10-es főúton kialakult közlekedési nehézségek miatt.

Nagy az érdeklődés az új személyi igazolvány iránt

 A KEKKH hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy sikeresen álltak át a szakrendszerek az új okmányra.

Már az új típusú személyazonosító igazolványt kérhetik az állampolgárok az okmányirodákban, a kormányablakokban. Az első ilyen okmányt nem sokkal reggel nyolc óra után igényelték, délelőtt tíz óráig pedig mintegy ezernyolcszázat regisztráltak az országban. Délután négy óráig 7500 új igénylés érkezett, jól bírták a terhelést az okmányirodai szakrendszerek és a dolgozók is. Az új személyazonosító igazolványokat nyolc nap alatt készítik el – közölték, hozzátéve, hogy eddig húsz nap volt a határidő.

Az új okmányról leolvashatók majd a jelenlegi személyi igazolványon látható adatok is, de emellett olyan magas biztonságú tárolóelemet (chipet) építettek bele, amely nyilvántartja a személyazonosító adatokat, az állampolgárok döntésétől függően az ujjnyomatukat, az elektronikus aláírás létrehozásához szükséges adataikat, illetve a társadalombiztosítási és adóazonosító jelüket is.

A hétfői kérelmezők közül minden harmadik élt az elektronikus aláírás igénylésének lehetőségével – jelezték.

A tárolóelemhez kapcsolódó funkciók segítségével az állampolgárok további új, az elektronikus ügyintézés elterjedését célzó, a jövő év elejétől lépcsőzetesen bevezetendő szolgáltatásokat vehetnek majd igénybe – olvasható a közleményben.

Január 1-jén lépett hatályba a közigazgatási bürokrácia csökkentéséről elfogadott törvénycsomag. A módosítással általános eljárási szabályok egyszerűsödtek, kevesebb lett az engedélyhez kötött tevékenység, csökkentek az ügyintézési határidők.