www.iranydebrecen.hu bejegyzései
A Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar hangversenye
CAMPUS Fesztivál
A nyári hőség sem lassítja le a bulit, sőt. Óriási tömeg, felpörgött fiatalok veszik birtokba a fesztivált minden évben júniusban. A 80 000 látogatót is meghaladó rendezvényen az ismert hazai és nemzetközi előadók, együttesek mellett irodalmi és színházi programok, közönségtalálkozók, pódiumbeszélgetések, filmvetítések és az ország népszerű humoristái fokozzák a hangulatot. Az Artisjus-díjas fesztiválon olyan neves zenekarok léptek fel eddig, mint a 2014-ben 25 éves jubileumát ünneplő debreceni Tankcsapda, a Quimby és a The Carbonfools, de visszatérő vendég a számos díjat és elismerést besöprő Ákos is. A nemzetközi zenei élvonalból többek között olyan hírességek gondoskodtak a parti hangulatról, mint Julia Carpenter, Caro Emerald és a Subways.
A Nagyerdei Stadion környezetében, több mint húsz hektáron elterülő rendezvényt nem véletlenül nevezték el a látogatók és a szervezők, az „ország egyik legkomfortosabb” fesztiváljának. A hőséget az erdei sétáló utak, kutak, párakapuk mellett a folyamatos locsolás is enyhíti, de egyedülálló a klimatizált ezer négyzetméteres buli-aréna, és a kulturális programok centruma, a frissen felújított 101 éves Víztorony is.
Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája
Bartók Béla XXVII. Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztivál
Számos énekegyüttes és karnagy vált nemzetközileg is elismertté Debrecenben elért sikerei nyomán. Ez a verseny azonban nem csupán szakmai színvonaláról híres. A jó hangulatot folklórbemutatók, táncházak, gasztronómiai rendezvények, mesterkurzusok és szakmai bemutatók garantálják. A kóruséneklés kultúraközvetítés is egyben, és mint a sokszínű kultúra része, értéket, hagyományt és tudást örökít át. Aki egyszer is járt nálunk, sohasem felejti a debreceni vendégszeretetet. Nem meglepő, hogy az elmúlt 50 évben rengeteg szakmai kapcsolat, barátság, sőt, szerelem szövődött itt Debrecenben, a Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen.
