arvays bejegyzései

Migránstábort épít Románia a magyar határ közelében?

A magyar határtól mintegy harminc kilométerre fekvő Tasnádon nyitna menekültszállót a román kormány. A Szatmár megyei településen hatszáz, elsősorban szír migránsnak adnának átmeneti otthont, annak ellenére, hogy mind a település vezetése, mind a lakosság élesen tiltakozik ez ellen – írta csütörtöki számában a Magyar Idők.

Kereskényi Gábor, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője a lap megkeresésére elmondta: a kormány illetékesei senkivel nem egyeztettek előzetesen, még az önkormányzat tagjait sem értesítették az elképzelésről.

“Amint tudomást szereztünk a tervekről, tiltakozó akció indult, sikerült összegyűjteni több ezer aláírást. Jómagam interpellációt nyújtottam be Petre Toba belügyminiszternek, erre azonban a mai napig nem kaptam hivatalos választ” – mondta a képviselő.

Szerinte Szatmár megye földrajzilag sem indokolt helyszín, hiszen több mint 500 kilométerre van a délnyugati határrésztől, ezért ésszerűbb volna Temes vagy Krassó-Szörény megyében elhelyezni a migránsokat. “A legjobb megoldás az lenne, ha Románia is kerítést húzna az adott határszakaszra. Talán még nem késő észbe kapni, hiszen a menekültáradat nem fog enyhülni” – vélekedett.

A román belügyminisztérium a Tasnádon található régi csendőrlaktanyában helyezné el a menekülteket, ennek korábban csak egy részét újították fel.

Florida egyes megyéiben egészségügyi szükségállapotot hirdettek a zikavírus miatt

Florida kormányzója szerdán rendkívüli állapotot hirdetett a déli szövetségi állam négy megyéjében, ahol felbukkant a zikavírus.

Eddig kilenc ember betegedett meg zikalázban, az egészségügyi szakemberek azonban úgy gondolják, hogy egyikük sem az Egyesült Államokban fertőződött meg. Rick Scott kormányzó azonban azt kérte, hogy az állam készüljön fel arra az esetre, ha a fertőződés az Egyesült Államokon belül történik. A vírust terjesztő szúnyog ugyanis jelen van az Egyesült Államok délkeleti vidékein, beleértve Floridát is.

“Jóllehet Florida jelenlegi kilenc zikalázas betege külföldön járt, s minden bizonnyal ott kapta el a vírust, biztosítanunk kell, hogy Florida idejében felkészüljön, és megelőzze a vírus elterjedését államunkban” – olvasható a kormányzó közleményében. Rick Scott egyúttal elrendelte, hogy Florida valamennyi megyei egészségügyi tisztségviselője, orvosa és kórháza folyamatos kapcsolatban legyen egymással és a szövetségi egészségügyi intézményekkel, felkészülve a lehető legrosszabbra is.

Az Egyesült Államokban, az egyetlen dallasi esetet leszámítva (ahol az első olyan zikavírus-fertőzést diagnosztizálták, amely vélhetően szexuális úton, nem pedig szúnyogcsípéssel történt) még nem regisztráltak olyan, zikalázban megbetegedett személyt, aki embertársától kapta volna el a kórt.

Debreceni sportvezető irányítja a kerékpárosok országúti szakágát

A pozícióra hárman pályáztak, ketten dolgoztak ki részletes országúti programot a jövőre nézve. Az elnökség az ülésen zárt körben megtárgyalta a döntési szempontokat, értékelte a beérkezett pályázatokat, és az utánpótlás-nevelés fókuszú program mellett döntött, aminek következtében Nagy Zoltánt nevezte ki a szakág vezetőjének.

Nagy Zoltán

Nagy Zoltán

Nagy Zoltán 1970-ben született Debrecenben. 1985-1990 között a Debreceni SI színeiben kerékpározott, ahol 1988-ban ifista korában előbb a felnőtt, majd pár nappal később az ifjúsági hosszútávú magyar bajnokságot is megnyerte, ezzel minden idők egyik legfiatalabb felnőtt bajnoka lett. Részt vett 1989-ben a franciaországi Chambéry-ben megrendezett felnőtt világbajnokságon.

Sportvezetőként 2007-ben került ismét közel a kerékpározáshoz, amikor többedmagával elkezde újraszervezni a a sportágat Debrecenben. Az elmúlt években elvégezte a kerékpáros edzőképzést, valamint a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen tanári diplomát szerzett. 2013-ban megalapították a DKSI Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesületet, amely igen hatékony országúti utánpótlás-nevelő programot folytat. Szakmai munkájuk eredményeként, támogatóik segítségével a 2015-ös Tour de Hongrie körversenyen is elindulhatott, és méltóképp helytállt a DKSI felnőtt csapata.

– A Debreceni KSI létrehozásával a régi célok nem változtak: minél több fiatallal, felnőttel megismertetni ezt a csodás sportágat. Egyértelmű, hogy ezeket egy erős, jól működő szövetséggel hatékonyabban tudjuk elérni. Örömmel üdvözöltük a bekövetkezett változásokat. Sajnos az országúti szakág eddig ezt nem tudta kihasználni, ami igen elkeserítő – mondta Nagy II. Zoltán, az MKSZ országúti szakágának újonnan kinevezett vezetője.

– Mindent mérlegelve úgy döntöttem, hogy kellő támogatottság és megfelelő munkamegosztás mellett vállalom az országúti szakágvezetői posztot. Úgy gondolom, ez a sportág többet érdemel és rendelkezem a szükséges szakmai rálátással, illetve a szisztematikus munkába vetett hittel, amelyek előfeltételei egy sikeres szakágvezetői szerepvállalásnak.

Az újonnan kinevezett országúti szakágvezető programjában ismertette rövid- és középtávú terveit. Azonnali feladatokként jelölte meg többek között a szakági tanács kinevezését, az országúti klub, edző és versenyzőbázis villámgyors helyzetfelmérését és értékelését, a 2016-os szezon megtervezését, a szövetségi kapitányi rendszer, ranglista rendszer kialakítását, illetve a hosszútávú szakágfejlesztési terv kidolgozásának megkezdését.

– Tervem, hogy más, sikeresen teljesítő nemzetek szervezeti és működési struktúráját áttekintve, azokat hasznosítva építsük újjá az országúti kerékpározást úgy, hogy nagyon széles tömegbázison alakítjuk ki a versenysportot – mondta Nagy II. Zoltán. – Célom, hogy sportágunkban, szakágunkban mihamarabb az egység légkörét megteremtsük. Csak így fogunk előrébb jutni.

Bocskai emlékverseny: Csóka, Herczeg, Hegyi és Harcsa nyert, Gálos kikapott

Csóka Nándor, Herczeg Norbert, Hegyi Barnabás és Harcsa Zoltán is győzelemmel kezdett szerdán a 60. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyen.

A török Aygun Biror  (kék kesztyűben) és Harcsa Zoltán - MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A török Aygun Biror (kék kesztyűben) és Harcsa Zoltán – MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az Európa-bajnoki bronzérmes Csóka az 52 kilogrammos súlycsoportban 2-1-re legyőzte azt a belga Ayigah Dodgit, akit a tavalyi kontinensviadalon is legyőzött.

Ugyanilyen megosztott pontozással győzött Herczeg is, ő a spanyol Brotons Jose Quilest búcsúztatta az 56 kilósok között. A 75 kilogrammban Harcsa 3-0-val lépett túl a török Aygun Biroron. Klubtársa, a szintén a Vasast erősítő Hegyi Barnabás pedig ugyancsak egyhangú győzelemmel búcsúztatta a finn Dmitro Tretyakot.

A 60 kilósok mezőnyében a címvédő Gálos Roland kikapott az Európa Játékokon ezüstérmes francia Oumiha Sofiane-tól.

Az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban zajló Bocskai István emlékversenyen négy kontinens képviseletében 28 ország 140 öklözője – köztük két világbajnok és hét Európa-bajnok – indult. Három súlycsoportban is (60, 64 és 69 kg) a nevezők magas száma miatt két verseny zajlik, és szombaton két-két bajnokot hirdetnek.