arvays bejegyzései

Férfi kézilabda: szánalmas vergődés, tíz gólos vereség az Európa-bajnokságon

A csoportkört a dánok elleni súlyos vereséggel záró magyar válogatott ott folytatta, ahol abbahagyta: a lengyelországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában pénteken este minősíthetetlenül rossz játékot produkálva tíz góllal kikapott a német csapattól.

Bodó Richárd (piros mezben) és a német Finn Lemke

Bodó Richárd (piros mezben) és a német Finn Lemke

Mivel selejtezőcsoportjából eleve két vereséget hozott magával a gárda, így továbbra is pont nélkül áll az Eb-n.

Lengyelországban a magyar mellett az orosz, a macedón, a fehérorosz, a norvég és a svéd válogatott küzd az olimpiai selejtezős tornára még kiadó két helyért, a németek elleni kudarc nyomán azonban minimálisra csökkent az esélyük Nagy Lászlóéknak, hogy ott lehessenek a riói részvételről határozó viadalon.

Kedden 18.15 órától a mezőny egyik legjobbjának számító spanyol válogatott lesz az ellenfél, majd szerdán 16 órakor a svédek ellen zárja a sorozatot a magyar együttes.

Németország – Magyarország 29-29 (17-9)

Nem Pallagon, hanem a régi stadion műfüvén lesznek a szombati meccsek

Szombaton ismét kettős mérkőzést vív a Loki: ezúttal a szlovákiai Nagymihályi első ligás együttese lesz a debreceniek ellenfele. A találkozóknak most nem a pallagi edzőcentrum, hanem az Oláh Gábor utcai sportközpont műfüves pályája ad ottont.

Az FK Michalovce elleni első meccs 12, a második összecsapás 14 órakor kezdődik.

Kondás Elemér ezúttal is a keret minden egészséges játékosának szereplési lehetőséget akar biztosítani, ezért eltérő összeállítású csapatokat küld majd pályára.

Jó hír, hogy immár Varga Józsira is számíthat, hiszen felépült sérüléséből a DVSC-TEVA válogatott középpályása. Térdsérülés miatt egy ideig csak könnyített munkát tudott végezni, ám mostanra teljesen felépült, már a csapattal edz, és szombaton nagy valószínűséggel pályára lép a Michalovce elleni felkészülési mérkőzésen.

A gerincműtét után a rehabilitációját végző Balogh János és másik kapus, Nenad Novakovics még nincs bevethető állapotban, a többiek azonban egészségesek.

Debrecent elkerülhetik a hétvégi nagy havazások

Pénteken szinte zavartalan napsütés lesz a Dunántúlon, a felhők a keleti tájakon zavarhatnak be. Mindeközben igen hideg lesz, a szombatra virradó éjszaka akár mínusz 15 fok is lehet, de nappal sem sok helyen kúszik 0 fok fölé a hőmérők higanyszála. Szombat délelőtt északnyugat felől intenzív havazás kezdődik.

Szombat napközben nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, az ország nyugati és középső területein akár 10 centinél is több hó hullhat. Debrecen környékén, az ország keleti harmadában egész nap napos maradhat az idő. Nem várható jelentős hóesés.

Vasárnap is marad a jobbára erősen felhős idő, csak rövidebb időszakokra süthet ki a nap. Szórványosan valószínű hószállingózás, kisebb havazás. Mínuszok lesznek nap közben is.

A jövő hét elején fokozatosan enyhül a csípős hideg, szerdától megszűnnek az éjszakai fagyok, s nap közben +5, +7 fok is lehet.

Tovább puhul a csok, változni fog az építési szabályzat is

Fontos változásokat jelentett be a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kapcsán Lázár János csütörtökön a 37. kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról tájékoztatott, hogy február 3-ig a kormány két új rendelettel fogalmaz meg, amelyekben egyrészt az új, másrészt pedig a használt lakások körüli szabályokon finomítanának. Hogy ezek pontosan mit tartalmaznak majd, arra még várni kell, addig is be kell érnünk azzal a néhány részlettel, amit Lázár elárult.

Lázár János - Fotó: MTI

Lázár János – Fotó: MTI

A legfontosabb hír talán, hogy eltörlik azt a 30 milliós összeghatárt, amely a támogatott hitel felvételéhez szabtak. Eddig ugyanis úgy volt, hogy új lakás esetén a küszöb alatt kellett maradnia az ingatlan árának (telek és áfa nélkül), csak így lehet igényelni a kamattámogatott hitelt. Szintén jelentős változás, hogy a tulajdoni kikötést mind az új mind pedig a használt lakások esetében kiveszik. Ez tehát azt jelenti, az is minden további nélkül lehívhatja az állami 10 milliót, aki már bírt lakással.

A Miniszterelnökség első embere arról is beszélt, hogy felülírnák azokat a “bürokratikus szabályokat” is, amelyek a korábbi ingatlan eladásából származó vételár felhasználásáról szóltak. Ez alapján tehát előfordulhat, hogy az elmúlt 5 évben értékesített ingatlan eladási árát a jövőben nem lesz muszáj beforgatni az újba. Ház építése esetén változik az összkomfort meghatározása is. Ott, ahol nincs kialakított vízvezetékrendszer, az iható víz megoldottsága a kritérium, ahol pedig a szennyvízelvezetés hiányzik, az egyszer már engedélyezett alternatívákat tűrik meg. A kormány támogatja a nagyvárosokban a tetőterek beépítést, min ahogy a külterületeken és a zártkertekben történő beruházásokat is.

Lázár kitért a közfoglalkoztatottak helyzetére is. Jelezte, hogy jelenleg Pintér Sándor belügyminiszter dolgozik azon, hogy ez a csoport is hozzáférhessen a 10 millió forintos állami támogatáshoz. A kabinetnek ezen felül az is szándéka, hogy a közfoglalkoztatottak a használt lakás vásárlásához, illetve lakásfelújításhoz a lehető legegyszerűbben kapják meg a csok-ot.

Változni fog az építési szabályzat is, de feltehetően nem úgy, mint ahogy beharangozták. Korábban már írtunk róla, hogy az építésztársadalom eredményes lobbija nyomán új garanciák beépítése jöhet, amelyek a kivezetett építési engedélyt pótolhatják. A miniszter erről azt mondta, hogy a végső verzió napokon belül megszülethet.

A Pentagon zöld utat adott az afganisztáni hadműveletekre

Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) felhatalmazta az afgán földön lévő amerikai katonákat az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagjai elleni támadásokra s arra is, hogy célpontnak tekintsenek mindenkit, aki bármiféle kapcsolatban áll e szervezettel.

Ezzel a döntésével a Pentagon az Iszlám Államot az al-Kaidával azonos kategóriájú terrorszervezetté minősítette Afganisztánban, s az al-Kaidával azonos elbírálás alá sorolta. Korábban az Iszlám Állam dzsihadistáit csakis akkor lehetett célpontnak tekinteni, ha kifejezetten ellenséges szándékokat mutattak.

“Mostantól lelőhetünk bárkit, aki például az Iszlám Államot népszerűsítő trikót visel, vagy a terrorszervezet zászlaját lobogtatja” – idézett a Fox-televízió egy névtelenséget kérő minisztériumi tisztségviselőt.

A Pentagon január elején már megelőlegezte a döntést azzal, hogy az Iszlám Államhoz kötődő egyik szervezetet, az ISIL-K-t külföldi terrorista szervezetnek minősítette.

Az amerikai erők egyébként nyár óta már tucatnyi dróntámadást hajtottak végre Kelet-Afganisztánban az Iszlám Állammal kapcsolatban álló csoportok ellen.