arvays bejegyzései

Borsodban fektették két vállra a Jegesmedvéket a debreceni hokisok

Különös forduló volt ez! A címvédő Miskolc hazai környezetben szenvedett vereséget a mostanában haloványan szereplő Debrecentől, miközben a DHK legnagyobb riválisa, az Újpest egyetlen délutánon kétszer is kikapott a a vendég fehérvár együttesétől…

Bravúr Borsodban: győzött a DHK! - Fotó: jegkorongblog.hu/Bán Olivér

Bravúr Borsodban: győzött a DHK! – Fotó: jegkorongblog.hu/Bán Olivér

Történt ugyanis, hogy pénteken a fővárosi Megyeri úti pályán az UTE-Fehérvár találkozón a közönség előbb látott egy néhány perces rájátszást, majd rögtön utána kezdődött a hatvan perces meccs.

A Fehérvár AV19 szétlövés után legyőzte az Újpestet a jégkorong MOL Liga ősszel félbeszakadt és pénteken befejezett mérkőzésén. A Megyeri úti jégcsarnokban október közepén rendezett találkozó azért szakadt félbe a 65. percben 2-2-es állásnál, mert egy eleső hazai játékos felvágódó korcsolyája megvágta a székesfehérváriak kanadai légiósa, Devon Krogh nyakát. A játékost másnap megoperálták, azóta már vissza is tért a jégre.

A mérkőzés befejezésével kapcsolatban az a döntés született, hogy az utolsó perceket akkor kell lejátszani, amikor a Fehérvár együttese ismét Újpestre látogat. A pénteki pótlás alkalmával Brance Orban szerezte a vendégek győztes büntetőjét.

A két csapat ezután lejátsszotta a péntek estére kiírt mérkőzését is, amely szintén a fehérváriak győzelmét hozta.

De nézzük, mi történt a bajnok borsodi otthonában, ahol a Debredcen vendégeskedett! Eddig kétszer játszottak egymással Miskolcon, mindkétszer simán nyertek a hazaiak. Most is a listavezető volt az esélyes, hiszen a legutóbbi összecsapásról, Debrecenből is győzelemmel tértek haza.

Ezúttal azonban más volt a szereposztás!

Bő tíz perc alatt kétgólos előnyre tett szert a DHK a bajnoki címvédő otthonában! Előbb Hári Norbert egyéni akciója során emberhátrányban szerzett gólt a debreceni együttes, nem sokkal később pedig egyenlő állásnál Godó Dániel növelte a látogatók vezetését. Jason Morgan miskolci vezetőedző kapust is cserélt: Kiss Bencét Adorján Attila váltotta, ám a második húsz percre már ismét a kezdő együttes hálóőre korcsolyázott a Jegesmedvék ketrece elé.

A második harmadban közelebb lopakodtak vendégükhöz a miskolciak, ám csak szépíteni tudtak, s a DHK egygólos előnye kitartott a mérkőzés végéig. Nagy erővel védekezett a DHK, volt, hogy kettős emberhátrányban is tartani kellett a frontot, több min egy percig… A hajrában mindent egy lapra feltéve igyekezett egyenlíteni a Miskolc, az utolsó két percben szinte végig üres kapu ellen játszottak a debreceniek – ám sem ők, sem a hat mezőnyjátékossal támadó borsodiak nem tudtak gólt lőni.

Összejött tehát végre a várva-várt bravúr: az élcsapatok elleni hosszú ideje tartó eredménytelenség után nagy skalpot szerzett a debreceni együttes.

A DHK-re a mostani siker, s az újpestiektől visszaszerzett negyedik hely elfoglalása után is igen nehéz napok várnak a bajnokság hajrájában, hiszen a sorsolás úgy hozta, hogy az alapszakasz hátralevő összecsapásainak zömét a dobogós helyeken álló együttesek ellen vívja a debreceni klub.

A következő bő két hétben hat meccset játszanak. Kétszer a Fehérvárral, egy-egy alkalommal a Miskolc, a MAC, a Fradi és a Brassó együttesével. Ebben a két hétben fog eldőlni, hogy a csapat meg tudja-e tartani rájátszást érő helyét. A kiírás értelmében az alapszakasz 1. és 2. helyezettje automatikusan elődöntős, míg a fennmaradó két helyért a 3. és a 6., illetve a 4. és az 5. vív két nyertes meccsig tartó play-off párharcot.

Hétfőn a fővárosi Tüskecsarnokban a MAC Budapest vendégeként lépnek jégre a debreceni hokisok.

DVTK Jegesmedvék – Debreceni Hoki Klub 1-2 (0-2, 1-0, 0-0)
Miskolci Jégcsarnok, játékvezetők: Halassy, Gangel, Pálkövi, Kis-Király.
DHK: Vay – Hetényi, Kovács, Dancsfalvi, Berta, Vaszjunyin – Kunajev, Szerman, Saluga, Kozlovszkij, Trosin – Csíki, Wéber, Vincze, Godó, Izsák – György, Hári, Tanka . – Edzők: Jevgenyij Muhin, Igor Razov
Gólok: Dansereau (31. perc), illetve Hári (6. – assziszt: Könczei), Godó (11. – assziszt: Hetényi és Wéber),
Kapura lövések: 31, illetve 20
Kiállításpercek:20, illetve 18

További eredmények:

UTE – Fehérvár                                             2-3 (1-1, 1-0, 0-1, 0-0, 0-1) – szétlövés után
UTE – Fehérvár                                             2-4 (0-0, 1-2, 1-2)
Dunaújvárosi Acélbikák – MAC Budapest     1-4 (0-2, 1-2, 0-0)
Corona Brasov (romániai) – Ferencváros      3-4 (0-0, 2-3, 1-1)

A tabella:

1. DVTK Jegesmedvék         38 meccs/90
2. MAC Budapest                             38/89
3. Fehérvár                                       37/67
4. Debrecen                                      39/56
5. UTE                                              39/55
6. FTC                                              38/50
7. Csíkszereda                                 36/45
8. Dunaújváros                                 39/39
9. Brassó                                          36/19

Női kézilabda NB I: legyőzte és megelőzte a váciakat a Loki

Kárpótolta szurkolóit az MTK elleni váratlan idegenbeli vereség után a Loki: Debrecen házigazdaként magabiztosan legyőzte a nagy vetélytárs Vác csapatát a női kézilabda NB I péntek esti mérkőzésén.

DVSC TVP – Ipress Center Vác 28-21 (15-8)

A tabella:
1. FTC-Rail Cargo Hungaria        13 meccs/25 pont
2. Győri Audi ETO KC                             12/22
3. Dunaújvárosi Kohász KA                    13/18
4. Siófok KC                                            12/18
5. Érd                                                       12/16
6. DVSC-TVP                                          13/12
7. Ipress Center-Vác                               13/12
8. MTK Budapest                                     13/11
9. Fehérvár KC                                         12/ 9
10. Mosonmagyaróvár                              13/ 4
11. EUbility Group-Békéscsaba                12/ 3
12. Budaörs                                               12 /0

Szalayéknak négyszer kellett kiásniuk a sivatagi homokból az autójukat

Az Opel Dakar Team tájékoztatása szerint a klasszikus Dakar-útvonalon haladó raliversenyen a magyar párosnak négyszer kellett lapátok segítségével kiszabadítania autóját a homok fogságából, de összességében elégedetten zárták a napot.

Szalay elmondta, összességében 40-50 percet töltöttek ásással. Hangsúlyozta: gépjárművük ezen a napon tökéletesen működött, de mivel a csütörtöki technikai gondok miatti pályarövidítésért hétórás büntetést kaptak, összetettben a hetedik helyezés nem sokat javított a pozíciójukon.

“Ez a nap megkoronázta az Africa Race-t, rengeteg dűnén küzdöttük át magunkat. Nem volt vicces, abból a szempontból viszont segített, hogy az előző napi büntetés miatt a mezőny végéről rajtoltunk, így sokat kellett előzni, ami a nyílt terepen, a dűnék között sokkal kevésbé nehéz, mint egy szűk pályán” – tette hozzá Szalay.

Bunkoczi László kifejtette: “ásni minden körülmények között megterhelő, hőségben és tűzálló ruhában pedig még inkább, de mostanra már kialakult, hogy nincsenek fölösleges mozdulataink, tudjuk, hogy mit hova teszünk és mikor – nem kapkodunk. Jó szakasz volt a mai, nekünk való, az autó mindenütt elment, ahol kellett, ha mi nem rontottunk, bárhová elvitt minket.”

A Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos trió elrajtolt ugyan a szakaszon, de 16 kilométer után visszafordult a táborba a pilóta gerincfájdalmai miatt. Kovács lába csütörtök este, kiszállás közben megcsúszott a jármű abroncsán, és másfél méter magasságból éppen a hátára esett. Az orvosok nem javasolták neki a mozgást, mégis vállalta a versenyzést, azonban annyira fájt a háta a rázkódástól, hogy inkább visszafordult a táborba.

10. szakasz, Akzsuzst-Akzsuzst (össztáv 403 km, ebből szelektív 327 km):
Autósok:

1. David Gerard, Gerard Dubuy (francia, Optimus) 4:35:52 óra
…7. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Mokka) 26:49 perc hátrány

Az összetettben:
1. Kanat Sagirov, Vitalij Jevtyekov (kazah, ukrán,

Egy egész várost felégethet a hatalmas erdőtűz

Már 95 ház semmisült meg az egyre terjedő bozóttűzben a nyugat-ausztráliai Yarloop városában, és több más települést is fenyeget – írja a BBC.

Támadnak a lángok Ausztráliában

Támadnak a lángok Ausztráliában

A Perth-től délre eső régióban, Waroona térségében pusztító, eddig mintegy 50 ezer hektárt felperzselő tüzeket a tűzoltók egyelőre képtelenek megfékezni, főként az erős, óránként 60 kilométeres sebességgel is fújó szél miatt.

Nyugat-Ausztrália tűzoltóparancsnoka szerint az oltásban négy tűzoltó megsebesült, egy tűzoltóautó pedig kiégett.

Háromszoros gyilkost végeztek ki Floridában

A floridai állami börtönben csütörtökön kivégezték Oscar Ray Bolint, aki harminc évvel ezelőtt három nőt gyilkolt meg.

Az Egyesült Államok Legfelső Bírósága elutasította az ítélet utolsó pillanatban történő módosítását, a végrehajtás felfüggesztését. Az 53 esztendős Bolin ugyanis eddig már többször fellebbezett, kérte perének újratárgyalását, de tíz alkalommal – tíz bíróság, tíz esküdtszék – bűnösnek találta, s helyben hagyta az ítéletet. Ügyvédje, Bjorn Brunvand még a kivégzés előtti délután is az ítélet végrehajtásának felfüggesztését kérelmezte a szövetségi Legfelső Bíróságtól.

Bolin három fiatal nőt gyilkolt meg, mindhárom gyilkosságot a floridai Tampa környékén követte el, 1986-ban. A három áldozat szülei részt vettek mindegyik tárgyaláson, és két áldozat édesanyja jelen volt a kivégzésen is.

A kivégzés előtti napon, szerdán, Bolinnal interjút készített az egyik helyi televíziós csatorna, és a férfi ismét ártatlannak mondta magát.

“A lelkiismeretem tiszta, megbékéltem önmagammal, huszonnyolc évet töltöttem ebben a kalitkában (cellában) a halálsoron, s ez már megváltás lesz. A bűnhődésemnek vége” – fogalmazott az elítélt.

Utolsó óráiban meglátogathatta őt a felesége és a “spirituális tanácsadója” is.