bogrezoli bejegyzései

Megint zebrán gázoltak el egy gyalogost Debrecenben

Elgázoltak egy férfit pénteken délután a Csapó utca egyik gyalogátkelőhelyénél. A rendőrség tájékoztatása szerint az eset délután fél négy körül történt, a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták a Csapó utca érintett részét, a forgalmat pedig a környező utcákba terelték.

A gyalogost súlyos sérülésekkel szállították a Kenézy Kórház baleseti osztályára a mentősök.

Délután négy óra körül félpályásra mérsékelték a forgalomkorlátozást, de még így is hatalmas dugó alakult ki az útszakaszon. A rendőrség arra kérte az autósokat, hogy aki teheti, inkább kerüljön.

Egyre gyakrabban fordulnak elő Debrecenben hasonló esetek. Legutóbb szerdán történt gyalogos gázolás, akkor a Kishegyesi úton ütöttek el egy 16 éves lányt, a gázolás akkor is egy zebrán történt. Két héttel ezelőtt két diákot sodort el egy autós, január 15-én pedig szintén gyalogátkelőhelyen ütött el egy autós egy járókelőt az István úton. Az utóbbi három hétben tehát négy gyalogosgázolás történt Debrecenben, ebből három esetben zebrán következett be a baleset.

Hiányérzete maradt az Eb-ről kiesett futsalválogatottnak

“Be kell vallani, jobb csapat az ukrán. Sok olyan hibát követtünk el, amit nemzetközi szinten nem szabad, emiatt van bennem hiányérzet” – mondta a magyar szövetség honlapján Dróth Zoltán, aki a válogatott öt góljából négyet szerzett a két meccsen.

Trencsényi János csapatkapitány szintén csalódottságának adott hangot, mert értékelése szerint erre a találkozóra készültek, s mégse sikerült bravúrt elérni, amely egyben sporttörténelmi siker lett volna.

A magyar válogatott harmadszor szerepelt az Eb-n, de eddig mind a hét mérkőzésén kikapott. A mostani győzelem továbbjutást ért volna, ugyanis a négy háromcsapatos csoportból az első és második helyezettek jutnak a negyeddöntőbe.

Rábl János már a jövőről beszélt, miszerint várják a világbajnoki selejtező jövő hét pénteki sorsolását, melyen csoportmásodikként a magyarok nem kiemeltek, így az ukrán, a spanyol, az olasz, a portugál, az azeri, a kazah és az orosz csapatot kaphatják ellenfélnek. A hét, oda-visszavágós párharc győztese jut ki a szeptemberi, kolumbiai vb-re. A két találkozót március 22-én és április 12-én rendezik.

A lettektől is kikapott a magyar női teniszválogatott

Az egyesek után 1-1-re álló csata a páros mérkőzésen dőlt el, melyen magyar részről Jani Réka és Gálfi Dalma lépett pályára. A meccs tétje nagy volt: a győztes biztosan maradhat ebben az osztályban, míg a vesztes szombaton osztályozót játszik.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a hat bréket hozó, 52 perces nyitószett rövidítéssel végződött, melyben a magyar duó csak két pontot nyert, így az ellenfél került szettelőnybe. A második játszmában a lettek 3:0-ra elhúztak, innen pedig már nem volt visszaút, az összecsapás másfél órát tartott. Juhász Gábor kapitány együttese – melyből hiányzik a világranglistán 51. Babos Tímea – a szombati helyosztón a B csoport sereghajtójával, a Dél-afrikai Köztársasággal találkozik, a vesztes kiesik a zóna II. csoportjába.

A D csoport másik mérkőzésén a belgák 2-0-ás, behozhatatlan előnnyel vezetnek a bolgárok ellen. Ezt azt jelenti, hogy százszázalékos teljesítménnyel megnyerik a csoportot, és szombaton a feljutásért küzdhetnek. A magyarok Bulgáriától 2-1-re, Belgiumtól 3-0-ra kaptak ki.

A 14 válogatott csoportmérkőzéseire szerdán, csütörtökön és pénteken került sor. A négy csoportgyőztes szombaton a rájátszásban dönt arról, melyik két csapat jut fel a világcsoport II rájátszásába. A csoportok utolsó helyezettjei arról határoznak, melyik két csapat esik ki a zóna II. csoportjába.

Eredmény, D csoport, 3. forduló

Lettország-Magyarország 2-1
Diana Marcinkeva, Jelena Ostapenko-Jani Réka, Gálfi Dalma 7:6 (7-2), 6:3

korábban:
Jelena Ostapenko-Jani Réka 6:3, 6:2
Diana Marcinkeva-Bondár Anna 4:6, 4:6

Fontos szakmai címet kapott a Határ úti ipari park

Kitüntető szakmai elismerést kapott a Határ úti ipari park, mely elnyerte a Tudományos és technológiai park címet. Herdon István az ipari területet üzemeltető Xanga cégcsoport vezérigazgatója elmondta, az elismerés üzenet értékű, hiszen az ipari parkban jelenleg is több mint ötezer ember dolgozik, s várhatóan a következő négy-öt évben ez a szám tovább fog nőni. Hangsúlyozta, terveik szerint 2020-ig 3-4 ezer új minőségi munkahely létesül majd a Határ úti parkban, ahol jelenleg 45 vállalt működik.

Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára az ipari parkban tartott eseményen elmondta, összesen hatmilliárd forint forrásra pályázhatnak idén a magántulajdonban lévő ipari parkok, inkubátorházak fejlesztésre szintén a GINOP keretében további kétmilliárd forint áll rendelkezésre.

Azok az ipari parkok, amelyek tulajdonosai között önkormányzatok is vannak, a területfejlesztési operatív program keretében további mintegy 50 milliárd forintot használhatnak fel fejlesztésre ebben az évben – mondta Lanner Áron Márk.

Február közepéig lehet kérni a NAV-tól az egyszerűsített adóbevallást

Elsősorban az kérheti az egyszerűsített bevallást, akinek 2015-ben olyan adóköteles jövedelme volt, amelyből munkáltató, kifizető adót, adóelőleget vont le. Ha valaki családi kedvezményt érvényesített, ingatlan adásvételből jutott jövedelemhez illetve egyszerűsített foglalkoztatásból szerzett bevételt, szintén élhet ezzel a lehetőséggel. Sőt, azok az egyéni vállalkozók is választhatják az egyszerűsített bevallást, akik tevékenységüket egész évben szüneteltették.

Nem választhatják azonban ezt a bevallási módot például az őstermelők (akiknek e tevékenységével összefüggésben adóköteles bevétele származott és nem tesznek nemleges nyilatkozatot), az egyéni vállalkozók, a külföldiek, valamint azok sem, akik árfolyamnyereségből vagy tartós befektetésből szereztek jövedelmet. Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztári támogatói adomány is kizáró ok.

A 1553NY-es nyilatkozat február 15-ig elküldhető postán vagy az Ügyfélkapun keresztül, de leadható személyesen is a NAV ügyfélszolgálatain.

Az egyszerűsített bevallást az adóhatóság a rendelkezésére álló adatok alapján elkészíti és legkésőbb április 30-ig megküldi a megadott postacímre vagy az elektronikus tárhelyre. Ha az adózó elfogadja az elkészített bevallást, nem kell semmit tennie, az az adózó által benyújtott bevallásnak minősül május 20-án.

Amennyiben a bevallás javításra, kiegészítésre szorul, akkor az aláírt – javított adatokkal kiegészített  – példányt május 20-ig kell visszajuttatni a hivatalhoz.