bogrezoli bejegyzései

Már huszonketten tettek feljelentést szexuális bűncselekmény miatt Kölnben

Tavaly a kölni utcai karnevál első, a nők farsangja néven is ismert eseményén 10 szexuális bűncselekményt, 2014-ben pedig 9 ilyen esetet regisztráltak.

A növekedés annak tulajdonítható, hogy megváltozott az áldozatok viszonyulása a sérelmükre elkövetett cselekményekhez – mondta Michael Temme, a kölni rendőrség bevetési vezetője a hatóság sajtótájékoztatóján.

Ismertette, hogy a 22 bejelentett eset közül az egyik arról szól, hogy egy biztonsági őr 25 euró megfizetése vagy egy csók ellenében akart beengedni egy nőt egy rendezvényre.

“Nem akarom elbagatellizálni az esetet, amely azonban mégiscsak azt mutatja, hogy megváltozott a nők feljelentési hajlandósága” – mondta a rendőri vezető a WDR regionális közszolgálati televízió tudósítása szerint.

Michael Temme megjegyezte, hogy egy ilyen esettel tavaly még egész biztosan nem fordultak volna a rendőrséghez. A változás vélhetően a szilveszteri szexuális támadások és rablások hatására következett be.

A 22 eset közül kettő súlyos. Az egyik csütörtök délután történt, egy 42 éves belga televíziós újságíró nőt molesztáltak és sértegettek, miközben élő adásban közvetített a karneválról. A másik eset péntekre virradó éjjel történt, egy nőt leütöttek és megerőszakoltak – mondta a rendőri vezető. A Bild című lap értesülése szerint az áldozat egy 22 éves kölni lakos, a feltételezett elkövető egy 17 éves afganisztáni menedékkérő.

A Bild szerint a bejelentett esetek többsége a szóbeli erőszak kategóriájába, az úgynevezett szexuális sértegetési ügyek közé tartozik.

Kölnben csütörtökön 11 óra 11 perckor kezdődött el a karneváli szezon, az utcai mulatságok február 9-ig tartanak. A biztonsági intézkedéseket a szilveszterkor nők ellen elkövetett szexuális támadások és rablások miatt megszigorították, a városban két 12 órás műszakban több mint kétezer rendőr ügyel a biztonságra.

Szilveszter éjszakáján a 16 német tartomány közül 12-ben történtek csoportosan elkövetett szexuális bűncselekmények és rablások, illetve nők sérelmére elkövetett, szexuális molesztálással súlyosbított rablások. Az eddig azonosított feltételezett elkövetők néhány kivételtől eltekintve külföldiek, többségük észak-afrikai. A legtöbb eset Észak-Rajna-Vesztfáliában, illetve Kölnben, a tartomány legnépesebb városában történt, ahol már ezernél is több feljelentést tettek.

Kisorsolták azokat a drukkereket, akik ott lehetnek a magyarok Eb-meccsein

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint az UEFA szerdán és csütörtökön sorsolta ki a nyertes jegyigénylőket a magyarok Eb-mérkőzéseire, mostanáig pedig megtörtént a sorsolási értesítések kiküldése a megadott e-mail címekre.

Az UEFA minden jelentkezőt tájékoztatott igénylése eredményéről, az MLSZ felé pedig jelezte, hogy a magyar válogatott szurkolói számára nem maradt eladatlan jegy, minden kategóriában az összes eladásra kínált belépőt felvásárolták az érdeklődők.

Az MLSZ információi szerint – a többi résztvevő országhoz hasonlóan – a magyar jegyigénylők között is előfordult, hogy a kisorsoltak bankszámlájáról az UEFA nem tudta levonni az ellenértéket. Az UEFA tájékoztatása szerint ezeket a jegyeket a túligénylők között – szintén sorsolással – értékesítették.

A jegyigénylési fázis zárását követően a megnyert belépőket lemondani, visszaadni, értékesíteni, elcserélni nem lehet. Az UEFA felhívta a figyelmet, hogy jegyvásárlásra kizárólag hivatalos oldalán van lehetőség, ezért más csatornákon senki se próbálkozzon. Aki ebben a szakaszban nem jutott jegyhez, az UEFA áprilisi jegybörzéjén (Re-Sale Platform) előreláthatólag vásárolhat még belépőt az Eb-mérkőzésekre.

Magyarország 44 év szünet után szerepel ismét Európa-bajnokságon. A válogatott sorrendben Ausztriával (június 14., Bordeaux), Izlanddal (június 18., Marseille) és Portugáliával (június 22., Lyon) csap össze az F csoportban.

Szijjártó: Európát a második világháború óta nem érte ennyi biztonsági fenyegetés

Szijjártó Péter az uniós külügy- és védelmi miniszterek amszterdami informális találkozója kapcsán arról számolt be az MTI-nek adott telefonos interjújában, hogy a pénteki miniszteri tanácsozás középpontjában az új európai biztonsági stratégia összeállításának kérdése állt.

Ennek kapcsán Szijjártó Péter kifejtette, a magyar kormány az ország gazdasági és biztonsági érdekeit figyelembe véve fontosnak tartja, hogy a stratégiában elsődleges célkitűzésként szerepeljen egyebek mellett a nyugat-balkáni térség és az unió keleti szomszédságának stabilizálása.

Az előbbi régió kapcsán a tárcavezető hangsúlyozta, Magyarország szorgalmazza a nyugat-balkáni országok uniós integrációjának jelentős felgyorsítását, ez ugyanis a legjobb módja a térség stabilizálásának. Mint mondta, kiemelten fontos a szerb és a montenegrói uniós csatlakozási tárgyalások felgyorsítása és a macedón csatlakozási tárgyalások mielőbbi megkezdése.

A keleti szomszédságot illetően Szijjártó Péter elmondta, Magyarország kezdeményezi a Fehéroroszországgal szemben életbe léptetett uniós szankciók azonnali eltörlését és a vízummentesség megadását Grúziának. “Ezzel mindkét ország számára világossá tesszük, hogy az európai együttműködéssel szemben nincs versenyképes alternatíva” – jelentette ki a miniszter.

A tárcavezető a hollandiai ülésen azt is kezdeményezte, hogy a szükséges feltételek fennállása esetén induljanak meg az Európai Unió és az Eurázsiai Gazdasági Unió közötti gazdasági-kereskedelmi együttműködés fejlesztését célzó tárgyalások. Szerinte ezzel ellensúlyozni lehetne az ukrajnai válság miatt Oroszország ellen elrendelt uniós büntetőintézkedések okozta gazdasági károkat.

Szijjártó Péter végül arról tájékoztatott, hogy az amszterdami informális miniszteri tanácskozás keretében péntek este kétoldalú egyeztetést fog tartani Ivica Dacic szerb külügyminiszterrel.

Nagyon tetszik a stadion és a város a Loki új igazolásának

Mint arról a Dehir.hu beszámolt, három évre szóló szerződést kötött a DVSC a Zeljeznicar korábbi szélsőjével, Ognjen Djelmic-csel, aki a klub honlapján osztotta meg az első tapasztalatait.

Mint mondta, több megkeresés is érkezett érte más csapatoktól, de végül a Lokit választotta, mivel meggyőzték őt a csapat sikerei, valamint az, hogy a DVSC szinte minden évben szerepel valamelyik nemzetközi kupasorozatban. A bosnyák futballista már körülnézett a városban is, ami nagyon tetszik neki, de a Nagyerdei Stadion is lenyűgözte őt. Mint mondta, Boszniában ilyen nincs.

– Nagyon tetszenek a körülmények, amelyek itt fogadtak. Gyönyörű a stadion és az edzőközpont is modern, minden igényt kielégítő. Boszniában ilyen sajnos még nem nagyon van. A város is nagyon szép, már szétnéztem. Az új csapattársaim kedvesen fogadtak, és mivel több délszláv játékos is van a keretben, ez megkönnyíti a beilleszkedésemet, úgyhogy már most nagyon jól érzem magam – mondta a Loki új szerzeménye.

Ismét megjelentek a migránsok a szerb-magyar határnál

Bacskulin István, a határ mellett fekvő Horgos polgármestere elmondta: két-három naponta lehet kisebb-nagyobb csoportokat látni a településen, egyesek már 50-60 fős csoportokat is látni véltek. “Keresik a lyukakat, keresik a holt Tiszát, keresik az élő Tiszát, hogy Magyarországra jussanak” – magyarázta a politikus.

Tavaly nyáron a településen még több ezer migráns fordult meg naponta, a magyar-szerb határ szeptemberi lezárását követően azonban megszűnt a migrációs nyomás, a Közel-Keletről érkezők Macedónia felől már Horvátország felé folytatják útjukat.

November közepe óta Macedónia, Szerbia és Horvátország is csak azokat engedi be területére, akik háborús övezetből, azaz Szíriából, Irakból vagy Afganisztánból érkeztek. Ily módon azok a migránsok, akik nem tudják bizonyítani, hogy ezekből az országokból származnak, nem léphetnek át a nyugat-balkáni migránsútvonalon fekvő következő országba. A határellenőrzésen január közepén tovább szigorítottak, így a dokumentumokban már a célországnak is szerepelnie kell, és csak azok folytathatják útjukat, akik Németországban vagy Ausztriában kérnének menedéket. További szigorításként néhány napja nem mehetnek tovább azok sem, akik nem rendelkeznek úti okmányokkal.

A Danas című szerbiai napilap diplomáciai forrásokra hivatkozva pénteken azt írta, hogy tavaszig várhatóan teljes határzárra lehet majd számítani Európa területén, előbb az irakiakat, majd az afganisztániakat, végül a szíriaiakat sem engedik majd tovább.

A meg nem nevezett források azt is közölték a napilappal, hogy Horvátország egészen bizonyosan kerítést épít a közeljövőben Szerbiával közös határára, így azok a szerb kijelentések, amelyek szerint Szerbia nem tesz majd hasonló lépéseket a macedón határon, tarthatatlanokká válnak majd.

A várakozások szerint az Európai Unió azt kéri majd Szerbiától, fogadjon be hatezer migránst, ekkora ugyanis az országban található befogadóközpontok kapacitása. Aleksandar Vucic szerb kormányfő a napokban kijelentette: országát semmi sem kötelezi arra, hogy kivegye a részét az európai kvótarendszerből, de ha erre lesz szükség, akkor befogad néhány ezer embert, több százezret azonban nem.