bogrezoli bejegyzései

Odaégett ebéd miatt majdnem kigyulladt egy lakás a Derék utcán

Egy lakástűzhöz, a Derék utca 71 szám alá riasztották a debreceni tűzoltókat szerdán délután. Mint kiderült, főzés közben odaégett az étel az egyik lakásban, a tűz pedig átterjedt a konyhában található berendezési tárgyakra is.

Szerencsére a tűzoltók időben érkeztek a helyszínre és gyorsan megfékezték a lángok továbbterjedését. Az esethez a lánglovagok három járművel szálltak ki. Mint kiderült, a tűz csak a konyhában okozott károkat, a lakás többi helyiségére nem terjedt át, így a társasház többi lakóterét sem fenyegette. Az eset során a lakás tulajdonosa könnyebb sérüléseket szenvedett, őt kivizsgálás céljából a mentősök kórházba szállították. Az oltás ideje alatt senkinek nem kellett elhagynia az otthonát.

A tűzoltók a lángok megfékezését követően kiszellőztették az érintett lakást, mivel a tűz miatt szinte minden helyiség nagy mennyiségben füsttel telítődött, ugyanezt tették a katasztrófavédők a lépcsőházban is.

Kikapott Bulgáriától a magyar női teniszválogatott

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az első mérkőzésen a világranglistán 336. Gálfi Dalma találkozott Elica Kosztovával. A WTA-rangsor 245. helyén álló ellenfél 3:0-ra elhúzott, ám a junior US Open-bajnok magyar 4:3-ra fordított, a szett végül 7:5-tel mégis a bolgáré lett. A folytatás már simábban alakult, Kosztova 6:2-re hozta a második játszmát, így a bolgárok kerültek előnybe.

Következett Jani Réka (234.) és Cvetana Pironkova (93.), a két teniszező közti 141 ranglista-pozíció hamar kiütközött. Az ellenfél bő 20 perc alatt 6:1-re nyerte az első felvonást, majd a második is ugyanígy végződött. A bolgárok így behozhatatlan előnyre tettek szert, a párharcot lezáró páros meccsnek tehát már nem volt tétje. Ebben mindazonáltal Gálfi és az újonc Stollár Fanny – akik tavaly junior páros wimbeldoni bajnokok voltak – 58 perc alatt szépítettek, így 2-1 lett a végeredmény.

A D csoport másik mérkőzésén a belgák 3-0-ra verték a letteket.

Juhász Gábor kapitány együttese – melyből hiányzik a világranglistán 51. Babos Tímea – csütörtökön a belgákkal száll szembe.

A 14 válogatott csoportmérkőzéseire szerdán, csütörtökön és pénteken kerül sor, a magyarok mindháromszor közép-európai idő szerint reggel 8.30-kor lépnek pályára. A négy csoportgyőztes szombaton a rájátszásban dönt arról, melyik két csapat jut fel a világcsoport II rájátszásába. A csoportok utolsó helyezettjei arról határoznak, melyik két csapat esik ki az euro-afrikai zóna II. csoportjába. A helyosztókat szintén szombaton játsszák.

Eredmények, D csoport, 1. forduló:
Bulgária-Magyarország 2-1 – végeredmény

Izabella Sinikova, Dia Evtimova-Gálfi Dalma, Stollár Fanny 3:6, 1:6
korábban:
Elica Kosztova-Gálfi Dalma 7:5, 6:2
Cvetana Pironkova-Jani Réka 6:1, 6:1

Belgium-Lettország 3-0

Világszerte a jövő héten ünneplik meg a biztonságos internet napját

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) az Európai Unió Safer Internet Plus (SIP) magyarországi programjának konzorciumvezetőjeként immár hetedik alkalommal rendezi meg a programot.

A budapesti központi rendezvényen a szakértők – Gonda Gábor, az NGYSZ tagja, a Hewlett Packard Enterprise ügyvezetője; Beleznay Péter, a Pannon Egyetem Információbiztonsági Kutató-Fejlesztő Központjának külső szakértője; Sipőcz Csaba, a Ustream fejlesztési igazgatója; Sterner Zoltán Safer Internet oktató, az NGYSZ Pápai Oktatási Központjának vezetője és Táler Orsolya, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány vezetője – az Aktuális trendek a fiatalok internethasználati tevékenységében című kerekasztal beszélgetésen értekeznek majd arról, hogy a fiatalok online tevékenységében mi példaértékű és mi nagyon káros. Tapasztalatokat cserélnek, ötleteket adnak másoknak, hogy a felmerülő krízishelyzeteket hogyan oldották meg ők maguk vagy a környezetük.

Idén újra pályázhattak a fiatalok az internet hasznáról és veszélyeiről szóló kisfilmekkel animáció, rövidfilm vagy riportfilm műfajban. A zsűri által legjobbnak tartott kisfilmeket a Safer Internet Programban országszerte bemutatják, a verseny eredményhirdetése a biztonságos internet napon lesz – közölte a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat szerdán az MTI-vel.

A Safer Internet Program oktatói 2015-ben 200 különböző intézményben tartottak előadást. Az oktatókat sokszor hívták olyan iskolákba, ahol komoly gondok vannak, például a gyerekek engedély nélkül levideózzák egymást, zaklatják, fenyegetik társaikat, hamis Facebook profilokat készítenek egymásnak. Ugyanakkor egyre több pedagógus ismeri fel, hogy ezeket a problémákat egyedül nem tudja kezelni.