bogrezoli bejegyzései

Bakondi szerint nem haladhat át Magyarországon migrációs útvonal

Bakondi György az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában azt mondta, nem látható olyan körülmény, amely a migráció fékeződésére utalna. A legutóbb megjelent adatok szerint csak januárban több mint 62 ezer migráns érkezett Európába, ami sokszorosa a tavaly januári számoknak – ismertette.

Bakondi György felidézte, hogy jelentős korlátozásokat vezetett be Macedónia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia és Ausztria is. Már csak az iraki, szír, és afgán menekülteket engedik be, és közülük is csak azokat, akik úgy nyilatkoznak, hogy Ausztriában vagy Németországban kívánnak menedéket kérni.

Már nincs olyan felelős politikus Európában, aki ne hangsúlyozná Európa határainak védelmét – mondta a főtanácsadó. Görögország is számos ígéretet tett a szabályok betartására, emellett szerte Európában nagyon komoly lépések történtek a bevándorlási szabályok szigorításában, a rendvédelmi és titkosszolgálati szervezetek hatáskörbővítésében, erőik, eszközeik növelésében – tette hozzá.

Bakondi György szerint a macedón-görög és a bolgár-görög határon létesítendő második védelmi vonalnak is van jogosultsága. Remélik továbbá – fűzte hozzá -, hogy az Európa Tanács februári ülésen is érdemi döntések születnek-e témakörben.

Mindent meg kell tenni, hogy megállítsák az illegális migrációt az uniós, elsősorban a schengeni határoknál – szögezte le a főtanácsadó.

Késsel a zsebében ment piálni és a pultost fenyegette egy férfi

A nyomozás adatai szerint egy férfi tett bejelentést tavaly decemberben arról, hogy Gáborjánban, a Fő utcában található presszóban egy férfi a pultost és a vendégeket szidalmazta és egy késsel fenyegette, majd elment a helyszínről. A bejelentést követően a rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek alapján azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható K. Sándort.

A járőrök a helyi lakost otthonában elfogták és előállították a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra. A nyomozók az 51 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták.  A kést a rendőrök a férfi lakásában tartott házkutatás során megtalálták és lefoglalták.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

A közönség kedvéért lesz zsűrielnök Berlinben Meryl Streep

Nem a szervezők, hanem a közönség érdeme, hogy Meryl Streep elvállalta a 66. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) zsűrijének vezetését, ami igen jelentős teljesítmény, mert az amerikai színésznő most először tölti be a döntnök szerepét egy filmfesztiválon – közölte a világ legnagyobb filmes közönségfesztiváljának igazgatója kedden Berlinben.

Dieter Kosslick a február 11-én kezdődő Berlinale programját és zsűrijét bemutató nemzetközi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a háromszoros Oscar-díjas színművészt a “lelkesedés orkánja” fogadta Berlinben, amikor 2012-ben Arany Medve-életműdíjat adtak át neki, és a pillanat hatására azt mondta, hogy szívesen eltöltene hosszabb időt a fesztiválon. Amikor az idei programot szervezve “szaván fogták”, elsőre igent mondott, holott sokáig az elutasítástól tartva nem is merték felhívni.

Meryl Streep mellett egy másik világhírű filmszínész, a Gloden Globe-díjas brit Clive Owen is elvállalta a felkérést, és a zsűriben két másik színész is dolgozik majd, az olasz Alba Rohrwacher és a német Lars Eidinger. A hétfős testületben lesz egy “rettegett filmkritikus” is, a brit Nick James, továbbá Brigitte Lacombe francia fotóművész és Malgorzata Szumowska lengyel rendező, aki tavaly a Berlinalén elnyerte az Ezüst Medve díjat a Body című alkotásáért.

A nemzetközi zsűrinek 10 nap alatt 18 filmet kell megítélnie, további ötöt versenyen kívül vetítenek a Berlinale nagyjátékfilmes szekciójában, ahová 21 országból válogattak be filmeket. A 23 munka közül 19-nek a Berlinalén lesz a világpremierje. A fesztivál az Oscar-díjas Coen testvérek Ave, Cézár című új filmjével nyílik, amelyet versenyen kívül mutatnak be.

A fő téma idén a “boldogsághoz való jog kikövetelése” – mondta Dieter Kosslick. A versenyfilmek közül ezzel a témával foglalkozik például a Anne Zohra Nerrached fiatal német rendező diplomamunkája, a 24 Wochen (24 hét) című dráma, amely arról szól, hogy miként birkózik meg egy házaspár azzal a hírrel, hogy születendő gyermekük Down-kóros.

A csaknem tucatnyi szekcióban bemutatandó nagyjából 400 alkotás közül sok foglalkozik a nemzetközi menekültválsággal, illetve annak kiváltó okaival is. Ilyen a legjobb filmnek járó Arany Medvéért versenyző Inhebbek Hedi című tunéziai film is, Mohamed Ben Attia első nagyjátékfilmje, amely egy kényszerházasság elől menekülő fiatalember történetét beszéli el. A vezető filmfesztiválok sorában a leginkább politikus szellemű, a társadalmi kérdésekre leginkább nyitott szemleként számon tartott Berlinale versenyfilmjei között van egy dokumentumfilm is a menekültválságról, az olasz Gianfranco Rosi Fuocoammare (Tűz a tengeren) című rendezése, amely az Észak-Afrika felől a Földközi-tengeren keresztül az Európai Unióba igyekvő menekültek útvonalán fekvő Lampedusa szigetére viszi el a nézőt.

Arany Medve-életműdíjjal az idén Michael Ballhaus német operatőrt tüntetik ki, aki leginkább Rainer Werner Fassbinder és Martin Scorsese munkatársaként ismert.

A Berlinale tiszteleg az utóbbi hónapokban elhunyt jelentős művészek előtt is, így külön vetítéseket tartanak David Bowie, Alan Rickman és Ettore Scola emlékére.

A február 21-ig tartó fesztiválra két magyar alkotást hívtak meg, Bucsi Réka LOVE című animációs filmje a rövidfilmes versenyprogramban debütál, Fliegauf Bence Liliom ösvény című játékfilmjének világpremierjét a Forum nevű szekcióban tartják, amelyben formabontó, kísérleti alkotásokat mutatnak be.

A rostos ételek csökkenthetik a mellrák kialakulásának kockázatát

A Pediatrics amerikai folyóiratban publikált dolgozat több mint 90 ezer nő adataiból vont le következtetéseket, akik a középiskolai éveik alatti étrendjüket vizsgáló felmérés alanyai voltak. A résztvevők minden négy évben kérdőívet töltöttek ki táplálkozásukról 1991 óta, amikor 22-44 évesek voltak. A fiatal felnőttként több rostos ételt, különösképpen sok gyümölcsöt és zöldséget fogyasztók körében 12-19 százalékkal kisebb volt a mellrák kialakulásának kockázata.

A serdülőkorban fogyasztott sok rostos étel a kutatók szerint általában véve 16 százalékkal csökkentette a mellrák kialakulásának kockázatát, és 24 százalékkal a menopauza előtt kialakuló mellrák rizikóját.

Az összes megkérdezett tekintetében a fiatal felnőtteknél minden napi 10 grammnyi rostos ételtöbblet – például egy alma vagy két szelet teljes kiőrlésű kenyér – fogyasztása 13 százalékkal csökkentette a mellrákkockázatot.

A Harvard T.H. Chan Közegészségügyi karának tudósai által végzett kutatás azt mutatta, hogy a gyümölcsök és zöldségek rostjai bizonyultak a leghasznosabbnak a mellrák elkerülésére. Az eredményeket a kutatók azzal magyarázták, hogy a rostban gazdag étrend feltehetően közrejátszik a vér ösztrogénszintjének csökkentésében. Az ösztrogénszint a tudósok szerint szoros kapcsolatba hozható a mellrák kifejlődésével.

Nemzetközi díjat alapítottak a világ egyik legjobb séfjének javaslatára

A 100 ezer euró (31 millió forint) értékű Basque Culinary World Prize odaítéléséről minden évben a világ meghatározó séfjeiből álló szakmai zsűri fog dönteni.

“A humanista konyha a jövő konyhája” – indokolta a kezdeményezést Joan Roca, a három Michelin-csillagos séf, akinek testvéreivel közös geronai étterme, az El Celler de Can Roca kétszer is megkapta a világ legjobb étterme címet a tekintélyes Restaurant magazintól.

Joan Roca az ENSZ jószolgálati nagyköveteként fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a séfek egyre inkább elkötelezettek a fenntartható társadalom mellett, és így képesek befolyásolni környezetüket. Úgy véli, valóságos forradalmat indíthatnak el, hogy az emberek tudatában lehessenek annak, mennyire fontos, hogy mit vesznek, hogyan főznek, és mekkora jelentősége van az újrahasznosításnak is.

Ezt a társadalmi hozzájárulást, az újító kezdeményezéseket kívánják elismerni a díjjal, legyen az kulináris innováció vagy olyan projekt, amely a társadalmi felelősségvállalásról, a fenntarthatóságról, a gazdasági vagy a kulturális fejlődésről szól. A lényeg, hogy megfeleljen annak a szellemiségnek, miszerint a gasztronómia révén jobbá lehet tenni a világot.

A díjra nem lehet jelentkezni, a kollégák jelölik egymást, akik lehetnek séfek, vendéglősök vagy gasztronómiai újságírók is. A nevezéseket a világ minden tájáról várják április 30-ig.

Egy nemzetközileg elismert szakemberekből álló testület kiválasztja a 20 legígéretesebb jelöltet, a végső döntést július elején hozza meg a világhírű séfek alkotta zsűri, amelynek Joan Roca mellett tagja a brit Heston Blumenthal, az olasz Massimo Bottura, a francia Michael Bras, a dán René Redzepi, a brazil Alex Atala, a perui Gastón Acurio és a szintén spanyol Ferran Adriá.

A győztesnek olyan projektre kell fordítania a százezer eurót, amelyről úgy gondolja, hogy kifejezi a gasztronómia társadalomformáló erejét.